Elég lett volna egy nagy változás az életemben, az is ráért volna később... Ehelyett csak kapkodom a fejem, mert már fogalmam sincs mi folyik körülöttem.
Veszteség. Gyász. Sokk. Költözés. Új élet.
Íme itt a történetem, hogyan kerültem egy magyar kis...
"Vajon jó lesz ez így? Vagy hogy kellene vagy mit kellene?"
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben álltam a tükör előtt.
Nem szeretnék se feltűnő lenni, se ciki. "Ahh! Kész agyrém!"
Még 5 percig pakolgattam magam elé a különféle ruhákat, hátha jön az angyali megvilágosodás, de nem jött.
- Feladom... - megadóan sóhajtottam egyet és visszaakasztottam a szekrénybe a virágos nyári ruhámat. Inkább tartalékolom későbbre.
Maradtam a szokásosnál és tündököltem talpig feketében. Szarkazmussal szép az élet.
Kopogtak az ajtómon, Anya nyitott be.
- Kész vagy Hajni? - bíztatóan rám mosolygott. Bólintottam és végigmutattam magamon, hogy vajon ő mit szól a szerelésemhez. - Szerintem csinos vagy. Bár remélem nem fogsz megsülni bőrkabátban. - erre elnevettem magam.
- Nyugi. Ha ilyesmi történne, akkor még emlékszem hogy kell levenni egy dzsekit. - csak mosolygott a hülyeségemen.
- Nem féltelek. Viszont, ha egyhamar nem indultok el akkor el fogtok késni az első napon. Megyek szólok Dylan-nek is.
Anya kiment és hallottam, Dylan-nek csak bedörömböl és bekiabál, hogy haladjon.
Még egyszer végignéztem tükörképemen, majd magamhoz vettem a táskám és lementem a lépcsőn.
Dylan addigra már lent ácsingózott az előszobában, Anya pedig, mint egy támadásra kész oroszlán várt rám egy fényképezőgéppel a kezében.
- "Első napunk a suliban" fotóóó... - és már az első kattintás megvolt.
- Anya! Legalább hagyd hogy normálisan beálljunk!
- Jó-jó, persze, csak siessetek! - megforgattam a szemem, aztán Dylan mellé álltam a kezem pedig a vállára tettem. Bénának éreztem, de Anya azt mondta jó...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hát én nem voltam elragadtatva a képtől, de több próbálkozásra nem maradt idő.
- Most pedig, sipirc!
Dylan csak röhögött az egészen.
- Anyukád baromi vicces tud lenni. - lökött egyet a vállamon. - Jó látni, hogy már rendben vagytok.
Beültünk a kocsiba és már indultunk is. Csak két sarokkal később szólaltam meg, addig azon járt az agyam, hogy tényleg milyen sokat változott a kapcsolatunk.
- Még nem teljesen az igazi, de már sokkal jobb. Azt hiszem tökéletes sose lesz, de próbálhatunk törekedni rá.
Dylan csak bólintott egyet, a suliig vezető út további részét pedig némán töltöttük.
...
Ez az iskola baromira óriási, de nagyon tetszik. Óriási udvara van így senki nem liheg a másik nyakában, vannak padok, asztalok, van két pavilon is. Szóval ránézésre tetszik.
Dylan rántott vissza a valóságba.
- Ha kibámészkodtad magad, akkor akár be is mehetnénk, mert kezdesz feltűnést kelteni.
Körbenéztem és tényleg. Basszus!
- Menjünk! - lehajtottam a fejem és mentem Dylan mellett.
Ahogy beértünk az épületbe, rögtön a tanulmányi osztályra mentünk. Ott átadta a titkár az órarendjeinket és eligazítást kaptam, hogy mivel kihez fordulhatok, és mit hol találok, de a "bátyám" megnyugtatta, hogy majd ő gondoskodik rólam.
Ahogy kiértünk a folyosóra megnéztem mindkettőnk óráit és bepánikoltam.
- Ez mi? De hogy? - Dylan arcába nyomtam a papírokat. - 3 óránk is külön van!!!
A felháborodásom kellős közepén megszólalt a csengő. Dylan megragadta a kezem és húzni kezdett, mint egy rongybabát.
- Majd később kiakadhatsz, de most arra koncentráljunk, hogy el ne késsünk az első közös óránkról.
Termékeny időszakomat élem :) Remélem tetszenek a részek és nem okoztam csalódást a szereplőkkel ;)
