What The Hell - Ashton Irwin ff

WTH - második felvonás

Még ennyi gyökér embert összecsődíteni... Utálatos egy valami a magyar egészségügy.

Körülbelül úgy viselkedtek velem, mintha nem az apám halt volna meg néhány órája, hanem a kibaszott aranyhalam döglött volna meg. Esküszöm, ha nem lettem volna letompulva és elfáradva a sok sírástól, kiverem a balhét. De nem tettem. Nem nagyon értem, miért is kellett bemennem. Mire beértem a kórházba, a nagyi már bent volt, ugyanis a szomszédunk felhívta a nagyi barátnőjét, aki persze nagyit, hogy gáz van nálunk. Éljen a "kisvárosi térfigyelő rendszer".

Nagyi össze volt törve. Nagypapát 2 éve temette el és azt hiszem, nem volt felkészülve arra, hogy a fiát is el fogja. :( Hát ezzel nincs egyedül. Ahogy odaértem, felállt és csak nézett engem. Vizsgálta az arcom, hogy vajon mit érezhetek. Csak megrántottam a vállam és kinyújtottam a karom egy ölelést várva. Ahogy a karjaiba vont, eltört a mécses mindkettőnknél. Így álltunk a folyosón míg nem kezdett csendesedni a sírásunk.

- Ó, Hajni. Én ezt nem hiszem el. - kezdte megtört hangon. - Miért vette el tőlem a sors az életem két férfiját?

- Mindnyájunktól elvette őket. - javítottam ki.

- Igazad van. Sajnálom. Neked is ugyanolyan nehéz. - "igen, az" gondoltam magamban.

- Mi lesz most? - tör ki belőlem a kérdés, ami azóta a fejemben jár, hogy betették aput a mentőbe.

- Nem tudom. Gondolom hozzám költözöl. De anyádat mindenképpen értesítenünk kell. - erre csak fintorogni tudok. - Tudom, hogy az utóbbi időben eltávolodtatok egymástól, de tudnia kell, mert az anyád.

- Igen, nyilván.

Anya. Nekem ez a szó egy ideje nem jelent sokat. Az én anyámat 6 éves koromban láttam utoljára, azóta nyaranként csak egy idegen jön látogatóba, úgy tesz mintha törődne velem, mintha fontos lennék neki, talán kicsit úgy is próbál viselkedni, mintha szeretne, de ez nálam már rég veszett ügy.

11 éve elköltözött a családi házunkból, de itt volt a városban továbbra is. Majd a nagy szabadságát kihasználva elkezdett utazgatni. Addig is lett volna lehetősége, mivel a munkája kapcsán lett volna bőven külföldi útja, de a család visszatartotta. Most viszont már nem. Elvállalt minden külföldi küldetést, tárgyalást, megbeszélést, amit a cég ajánlott és pont egy ilyen konferencián változott meg minden.
Anya megismerte David-et, a cég ausztrál kapcsolattartóját és szépen lassan összemelegedtek. Mára már anya 8 éve kint él David-del és a fiával, de közös gyereket nem vállaltak.
Sosem jártam náluk, mert sosem érdekelt annyira a dolog, hogy el akarjak utazni hozzájuk. Persze Sydney csábítóan hangzik, de sosem engedtem a kísértésnek. Makacs voltam. Ha ő ment, én maradok. Amolyan Mohamed és a hegy kapcsolat és én vagyok a hegy.

Nagyi azt mondta, hogy ő majd elintézi a papírokat meg a többit, várjam meg kint, de erre csak megráztam a fejem.

- Nagy gond lenne, ha hazamennék pihenni?

- De egyedül?

- Igen. Korábban is voltam egyedül, ne aggódj. Csak most szeretném már lezárni ezt a napot és aludni.

- Rendben kincsem, de holnap reggel hívj, ha felkeltél és megbeszéljük a továbbiakat.

- Oké. Jó éjt Nagyi!

- Jó éjt kincsem! - nézett rám szomorúan. Talán most fogta föl, hogy nekem mennyire nehéz is ez az egész. Talán.

A hazaút csendben telt. Kikapcsoltam a rádiót és csak az útra koncentráltam