Álomvilág

▫14. Fejezet▫

"Hülye paraszt. És Zack is miatta ment el. Mit akart mondani? És még a telefon száma sincs meg, hogy megkérdezzem. Ahhhjjjj."

Reggel az ablakon besütő fényre nyitottam ki a szememet. Egész éjszaka nem aludtam semmit, pedig visszaszeretnék már menni az erdőbe. Körülnéztem, és az ágyam melletti szekrényen egy virágcsokor volt. Hát ez meg hogy került ide? Tettem fel magamnak a kérdést. Biztos akkor hozták be, mikor kimentem a mosdóba, és mikor visszajöttem a sötét miatt nem láttam.
Odanyúltam a virághoz és levettem róla a cetlit, és elolvastam

"Aludj, mert már hiányzol a piros leveleknek meg persze nekem. És a pc-s is egyfolytában nyavalyog. S.o.s

A vörös szemű"

Oh. Szóval már hiányzok nekik. Bevallom, már nekem is.
Éppen anyu nyitott be a szobámba. A cetlit gyorsan összegyűrtem, és eldugtam a takaróm alá.

- Szia kicsim. Jól vagy?- kérdezte mosolyogva.

- Hát. Fáj mindenem, de túlélem.- mosolyogtam vissza.

- Próbálj meg aludni. Ó, gondolom láttad a csokrot.- kacsintott

- Láttam. Zack hozta?- néztem a növényre. Gyönyörű Vörös virágok voltak, nem egy fajta, hanem mindegyik más- más.

- Ki más?- nevetett fel.- aludj kicsit. Majd még jövök. Puszi.

- Rendben, szia.

Lehunytam a szemeimet, és elaludtam.

* Zack szemszöge *

Éppen angol órán voltam, mikor bealudtam. Szerencsére a tanár nem szól érte, mert kitűnő vagyok. Legalábbis ebből a tantárgyból.
Szóval elaludtam. A barlangba ébredtem fel. Rose helyére néztem, de nem volt ott. Lefagyva néztem az ágyat, ahol elméletileg lennie kellett volna.
Felpattantam és kimentem. Rose kint ült egy fa rönkön, és nézett ki a fejéből.

- Rosi- szóltam oda. Hátra kapta a fejét és felugrott. Kitártam a karjaim, ő pedig beleugrott.- mi ez a nagy lelkesedés?

- Örülök. Végre itt vagyok, és nem a büdös kórházba.- nevettem fel. De aranyosan nevet. Te jó isten. Miket beszélek én. Nem. Szabad. Beleszeretnem. Biztos nem viszonozná.

- A kórház szar dolog.- nevettem én is.

- Az. Főleg, hogy bármikor bejöhet Dylan.- fintorgott.

- Utálom a srácot. Nagyon.- fintorogtam én is, és elengedtem

- Figyelj...- túrt bele a hajába. Kezdtem megszeretni a narancssárgát.- Szóval Dylan. Ő......

- Tudom. A kamu barátod. Anyukád mondta.- szakítottam félbe.

- Elmondta?- nézett rám döbbentem.

- El.- nevettem.- Tetszettek a virágok?

- Nagyom szépek. Köszönöm. És tetszik, hogy vörösek. Hiányzott már az erdő.- mosolyodott el.

- Mi nem is?- néztem rá vigyorogva.

- De, persze ti is. Bár Lunát nem ismerem annyira.- nézte a földet

- Parizs-ban él. 19 éves, és a barátjával, Chrisel él együtt. Bírom a csajt. Gyorsan tanul, és szerencsére keveset hisztizik. Neki karambóla volt. De egész hamar felépült. Elméletileg neki is itt kellene lennie, de lehet hogy a Chris feltartja.- húzogattam a szemöldököm

- Nemááár- ütött bele a vállamba, miközbe nevetett.

- Elmegyünk sétálni?

- Metünk

Sziasztok!! Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam részt, csak rokonoknál voltunk. :) Remélem tetszik. Jó olvasást ;)

Pusz: SziL. :*