"10 évesen találkoztam Yoongival és 13 évesen váltunk el. Vagyis 3 évet töltöttünk együtt. Ez az idő elég sok ahhoz, hogy legjobb barátok legyünk.
Folyton együtt voltunk.
Együtt játszottunk, együtt ettünk és együtt néztük a csillagokat a kis dombról, ami a város szélén volt. Mindentől távolt. Csak Yoongi és én.
Yoongi egyszer azt mondta nekem, hogy nem idegesítem és soha nem is fogom. Igen, biztos vagyok benne, hogy ezt mondta."
Jungkook kijelentése után mindenki engem nézett. Lefagytam. Nem tudtam megszólalni. Seo Jun főnökasszony idegesen felém fordult.
-Ez igaz? Már az első napodon gondot okozol?-kérdezte idegesen.
-É-én...-dadogtam, de nem tudtam semmit sem mondani.
Olyan szinten remegni kezdtem, hogy már levegőt is alig bírtam venni.
"Most ki fognak rugni?"
*Yoongi szemszög*
Észrevettem, hogy remeg a félelemtől. Nem tudom mi volt velem, de hirtelen megszólaltam.
-Jungkook!-kiáltottam rá a maknae-ra, aki meglepődötten fordult felém-Ne vicceld meg már az első napján!-mondtam mire mindenki értetlen fejjel fordult felém.
-Hyung?-nézett rám kérdőm Jungkook.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-Jungkook csak meg akarta viccelni az új dolgozót. Igazából elestem tánc közben.-hazudtam, mire Jungkook nyitni akarta a száját, de én a kezem a szájára tettem, megakadályozva, hogy beszéljen-Elnézést kérek az ő nevében is.
-Értem.-bólintott Seo Yun, majd hozzátette-Te jól vagy?
-Igazából nem tört el az orrom, csak nagyon megütöttem és ezért vérzett annyira.-magyaráztam.
-Oké. Most már mindent értek.-mondta, majd az új dolgozó felé fordult-Most haza mehetsz. Holnap találkozunk.
-É-értem.-dadogta, majd hirtelen felém pillantott-To-további szép napot.-köszönt el és elment.
"Annyira irritál ez a csaj. Nem fogom a nevén szólítani, mert nem érdemli meg ezt a nevet.
Kwon Ha Eun. Ez a név csak egy valakit illet."
Megfogtam a nyakamban lógó nyakláncomat.
"Eun...hol lehetsz most?"
*Ha Eun szemszöge*
Amint kiértem az épületből nagy levegőt vettem.
-Aigoo...azt hittem végem van!-mondtam a semmibe-Vajon...miért segített?
A pólóm alá rejtett nyakláncomat kiszedtem és megnéztem.
"Láttam, hogy ő is még mindig hordja. Furcsa, hogy nem felejtett el. Bár én sem tettem.
