emlékezz rám (BTS fanfiction)

21.rész-Az oka annak, hogy szeretlek

•2004.július.18. Dél-Korea, Daegu

*Írói szemszög*

Yoongi és Ha Eun a város szélén, egy kis dombon ültek és a csillagokat nézték. Vajon mikor is kezdődött ez a szokásuk...talán az első találkozásukkor történt. Mindketten szerették az univerzumot. Ez volt az első közös témájuk.

-Olyan szép!-mutatott Ha Eun az egyik csillagra, ami jobban fénylett, mint a többi.

-Igen!-nevetett Yoongi.

-Yoongi...

-Hm?

-A többi gyerek miért közösít ki minket?-kérdezte Ha Eun szomorú arckifejezéssel.

-Mert mások vagyunk...engem lenéznek, mert a családomnak nincs sok pénze.

-Engem pedig mert csúnya vagyok...-hajtotta le Ha Eun a fejét.

-Nem is vagy csúnya...-morgott Yoongi halkan.

-De.-kiáltott Ha Eun.

-Nem.-tiltakozott Yoongi.

-DE!

-NEM!

-Jó, akkor egyezzünk ki!-mondta Ha Eun-Te sokkal jobb vagy mint bármelyik gazdag gyerek, én pedig nem vagyok olyan csúnya. Áll az alku?

Yoongi sóhajtott.

-Nehéz eset vagy! Oké...legyen. Én menő vagyok, te meg szép.-mondta és lepacsiztak.

-Yoongi...

-Mi az?

-Te tényleg nagyon menő vagy.-mosolyodott el Ha Eun.

Aranyosan mosolygott. Ha Eunnak szép arca volt és nagy szíve. Nem csoda...hogy Yoongi szíve kihagyott egy ütemet. 

Azt hiszem itt kezdődött Min Yoongi egyoldalú szerelme Kwon Ha Eun iránt. Csak egy mosoly kellett hozzá.

•Napjainkban

*Ha Eun szemszög*

"Egy percre tényleg megállt a szívem."

-Ezt keresed?-nyúlt a zsebébe Yoongi.

A szemeim kitágultak, a szívem ezerrel vert. Nem akartam...hogy Yoongi újra távol legyen tőlem. Még ha nem is tudja ki vagyok, még ha csicskáztat és nem is vesz emberszámba...de vele lehetek. Ennyi nekem elég.

Yoongi kifejezéstelen arccal emelte ki az ékszert a zsebéből, ami...nem a nyakláncom volt...hanem a karkötőm.

-Ezt tegnap takarítás előtt levetted és az asztalomra tetted...elfelejtettem visszaadni.-magyarázta és a kezembe nyomta azt a jelentéktelen karkötőt-Akkor én mennék is.-intett és készült is elmenni, de utánaszóltam.

-V-várj!-kiáltottam, mire hátrafordult-Köszönöm Mester, hogy bevittél a kórházba.-hajoltam meg.

Yoongi sóhajtott.

-Sok a baj veled!-mondta és elment.

Csak lefagyva álltam egy helyben és arra gondoltam...hogy most majdnem lebuktam. Ekkor bevillant valami. Ha nincs Yoonginál a nyakláncom...akkor hol van? 

Pánikba estem. Mi lesz, ha megtalálja? Nem törődve azzal, hogy már jócskán elkéstem a munkából, folytattam a keresést.

"Meg kell találnom...mielőtt más találja meg."

Már nem tudom hányadik folyosót néztem át, mikor valaki megszólított.

-KWON HA EUN!-kiáltotta Seo Yun Főnökasszony, én pedig egy kisebb szívrohamot kaptam-Maga miért is van elterülve a padlón?