emlékezz rám (BTS fanfiction)

37.rész-Ne nézz vissza!

"Azt hiszem...itt kezdett minden tönkremenni."

-...Eun.-mondta ki, mire a doboz kiesett a kezemből és a tartalma kiborult a földre.

Csak nagy szemekkel, alig kapva levegőt tudtam állni és előremeredni. Rezgő kezeim ökölbe szorítottam és próbáltam összeszedni magam, de nem ment.

-Lehetetlen.-mondta halkan-Te nem lehetsz Eun!-mondta.

-De.-nyögtem ki-Én vagyok.-mondtam halkan és lehajtottam a fejem.

Yoongi ellépett tőlem.

-Miért?-kérdezte halkan.

Ránéztem. Az arca könnyes volt.

-MIÉRT?-kiáltott rám, mire én is bekönnyeztem-Hogy tehetted ezt velem, Eun?-kérdezte.

-Én...nem akartam.-mondtam halkan és egy könnycsepp gördült le az arcomról.

-Nem akartad?-kérdezte-NEM AKARTAD?-kiáltotta-Ha nem akartad volna...nem mentél volna ilyen messzire.-mondta kicsit halkabban-Meddig mentél volna? Ha?-kérdezte-Felfogadtál volna egy színészt, aki eljátszik téged?-kérdezte egyre idegesebben-Jó érzés volt játszani velem?HA?-ordította, mire összehúztam a szemeim.

-Én nem játszottam veled!-mondtam egy kicsit felemelve a hangom-Ha tudnál hányszor el akartam mondani! Ha tudnád...

-Ha ennyire el akartad volna mondani...akkor még az első napodon elmondtad volna. Akkor...mikor elkezdted a hazudozást!

-Én csak...-mondtam halkan.

-Mit te csak? Mit Ha Eun? Átvertél! Teljesen hülyét csinéltál belőlem...-mondta már kicsit halkabban.

-Hallgass meg!-mondtam halkan.

-Ha tudnád hányszor hallgattalak meg...-mondta és letörölte a könnyeit-Annyi...annyi esélyed volt elmondani....

-Kérlek. Hagy magyarázzam meg!-mondtam halkan és már szinte zokogtam.

-Nem.-mondta idegesen-Többé nem foglak meghallgatni.-mondta már szinte alig hallhatóan-Többé nem vagy a csicskám.

-Yoongi...-mondtam halkan.

-Most pedig...-mondta halkan-...véget vetek a 13 évig tartó viszonzatlan szerelmemnek!-mondta és azzal kiszakította a szaturnusz nyakláncát a nyakából és a földre dobta.

A szemeim tágra nyíltak...csak néztem az elszakadt nyakláncot a földön.

-Mostantól nem ismerlek.-mondta Yoongi-Az az Eun, akit szerettem...meghalt a szüleivel egy autóbalesetben.-mondta és azzal elment.

Befogtam a szám a kezeimmel és még jobban könnyezni kezdtem. Annyira homályos volt minden. Alig láttam valamit a könnyektől. Leültem a földre és összekuporodva sírtam tovább.

"El kell engednem...

Ő már elengedett..."

*Jimin szemszög*

Idegesen szaladtam be a Big Hit-be. Beszélgettem Jinnel és elmondta, hogy Yoongi elment Daeguba, hogy kiderítsen valamit. Rögtön tudtam mit, ezért siettem be az ügynökségre, hogy figyelmeztessem Ha Eunt. De elkéstem. Yoongi épp idegesen kiment a teremből.

-Yoongi!-kaptam el a karját, mire rámnézett.

Láttam az arcán...hogy megviselt.

-Szóval...rájöttél.-mondtam halkan, mire elkerekedtek a szemei.

-Te tudtad?-kérdezte idegesen.

-Most nem ez a lényeg!-mondtam-Hidd el, Ha Eun el akarta mondani!