"Anyukám egyszer azt mondta, ha két ember együtt van mikor leesik az első hó, akkor az a két ember biztos, hogy örökre együtt marad."
A fiúk elszaladtak, én pedig megtöröltem a szemem és felkeltem. Meghajoltam Seo Jun Főnökasszony előtt, majd megindultam a folyosón.
-Kisasszony!-kiáltott a Főnökasszony, mire megálltam és felé fordultam.
-Mit szeretne, asszonyom?
-Így akar visszamenni?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Sajnos nem tudtam megnézni magam sehol, így csak feltételeztem, hogy nézek ki. Bizonyára nem valami fényesen.
-Elnézést, mindjárt rendbe szedem magam.-mondtam és újból megindultam.
-A táskája a személyzeti teremben van.-mondta, mire elkeseredetten fordultam felé-Gyere velem! Rendbe szedlek!-mondta és azzal megindult, én pedig lehajtott fejjel követtem.
Amint benyitottunk az irodába, leültetett és az egyik szekrényből előszedett rengeteg sminkterméket. Leült elém és neki is látott az arcom megtisztításának.
Mikor teljesen leszedte az elfolyt sminkem, belekezdett az alapozásba. Lassan és precízen sminkelt. Teljesen belemerült.
-Tudod miért akartam sminkes lenni?-kérdezte hirtelen, mire megráztam a fejem-Amikor apám meghalt, nagyon sokat sírtam. Mindenki aggódott értem, ezért amikor másokkal voltam, folyton mosolyogtam vagy parancsolgattam. Sosem mutattam a szomorú arcom másoknak. Viszont mikor egyedül voltam...mindig sírtam. Egy ideig...mindenki elhitte, hogy nincs semmi bajom, de tudod...ha valaki sír, az meglátszik. Az emberek megint aggódni kezdtek értem. Már nem számított mennyire vagyok jó színész. Nem számított hányszor mutatom a hamis mosolyom. Nem számított semmi...mert a szemeim kisírtak voltak. Abban az időben nem tudtam sminkelni és nem is volt rá szükségem. Aztán egy nap rájöttem, hogy az alapozó eltakarja a sírás utáni nyomokat. egy ideig csak az alapozót használtam, majd a többi sminkterméke is kipróbáltam. Nagyon megtetszett és azóta sminkelek. Én nem azért sminkelek, mert nem vagyok megelégedve magammal. Én azért sminkelek, mert a smink eltakarhatja a rejtett érzéseim. Azokat, amiket nem akarok másoknak megmutatni.
Mosolyogva néztem a Főnökasszonyt. Ő is mosolygott. Furcsa, hogy valaki így találja meg a kedvenc elfoglaltságát.
-Melyik az eddigi legjobb sminkje?-kérdeztem.
A kérdés hallatán elnevette magát.
-A mosolyom!-válaszolta.
Keserűen elmosolyodtam. Ez a nő érdekes. Néha komoly, néha zsarnokoskodó és néha kedves. Nagy levegőt vettem, majd megszólaltam.
-Megtanítaná ezt a sminket?-kérdeztem, mire mosolyogva bólintott.
Már nem sok kellett és kész lett a sminkemmel. Megköszöntem a segítségét, majd meghajoltam és elmentem. A folyosóra kiléptem és magamra erőltettem egy mosolyt.
Meg is indultam felvont kobakkal a személyzeti terem felé. Amint mentem a folyosón hirtelen kinyílt előttem az ajtó. Reflexből megálltam, majd hátraléptem két lépést, hogy nehogy megismétlődjön a múltkori baleset. A teremből Jin lépett ki.
-Annyeonghaseyo!-hajoltam meg illedelmesen.
-Menjek és hozzak inni, mert a többi fáradt. Mi vagyok én? Szolga?-beszélt magában, majd mikor mészrevett meghajolt-Ohh...Annyeonghaseyo!-köszönt mosolyogva.
-Segíthetek valamiben?-kérdeztem.
-Áhh...új dolgozó!-mondta mosolyogva-Igazán segítőkész vagy! Esetleg eljönnél velem az automatához? Vinnem kell a tagoknak inni és mivel heten vagyunk, kicsit nehéz lesz mind a hetet a kezemben tartanom. Ha segítenél, könnyebb lenne.
VOCÊ ESTÁ LENDO
emlékezz rám (BTS fanfiction)
FanficVárlak, azzal a parányi reménnyel, hogy egy nap, majd láthatlak.