Ellentétek - Gyurcsó Ádám || Befejezett ||

ELSŐ - Üdvözöllek az életemben

2016.augusztus 31.

Unottan pakolgattam az íróasztalomat, miközben felesleges lapokat ki is selejteztem, ami annyit jelent, hogy a kukában dobáltam mindent, amire már nincs szükségem. Mindig utáltam a nyár utolsó napjait bár már nem vagyok tankötelezett így olyan gondom nincs, hogy holnaptól iskolapadban kell ülnöm. Szerencsére.

Viszont néha vissza sírom azokat az időket főleg mikor unottan ülők fent, majdnem a leghátsó soron míg a professor lentről magyarázz valamit. Jó hír, tavaly már befejeztem az egyetemet és most már a munkahelyemen unatkozhatok bár inkább unatkoznék, de sajnos a főnököm szereti dirigálni. Nagyon is. A főnökömmel és a szüleimmel kissé hasonló a kapcsolatom csak egy a különbség, a szüleim már nem szólnak bele az életemben. Mióta Pestre költöztem legjobb barátnőimmel azóta levették a kezüket rólam, hála az égnek. Jó szemmel nem nézték, de cseszhetik, az én életem és nem az övéjük. Persze attól a szüleim és hiányoznak, na meg a két testvérem is, de jobb így külön a családi fészektől. Nyugodtabb.

Telefonom csörgésére kaptam fel a tekintettem és mikor a telefonomra néztem a szemöldököm felhúztam, mert az apám neve villogott a képernyőn. Utoljára nyár elején beszéltem vele, ha jól emlékszem, mert volt a múltba egy vitánk így nyáron egyetlen egy meccsre se mentem ki, inkább itthonról szurkoltam a fiúknak és hihetetlenül büszke vagyok rájuk, amit elértek az Európa Bajnokság alatt. Számomra ők az igazi hősök!

Vonakodva vettem fel a telefont, de természetesen a szám sarkában ott bujkált a mosoly, hisz lehet magamnak sose vallom be, de attól még hiányzik az öregem.

-Szia apu - szólaltam mielőtt még ő belekezdhetett volna. Egész nyáron nem beszéltem apával mivel ő az Európa Bajnokságon volt míg, én élveztem a nyarat és tudom elmehettem volna az egyik meccsre, mert anyu is meg a testvéreim is voltak, de nyár elején apuval volt egy kis konfliktusom, de erről már ejtettem szót. Mivel apám nagyon makacs személyiség, amit jó magam is örököltem tőle így egyikünk se engedett. Emiatt nem beszéltünk egész nyáron pedig a vita így vissza gondolva egy kis piti szokásos dolog volt, de akkor az a vita nagyon nagy dolgot jelentett a szememben.

Ettől függetlenül, hogy élőben nem jutottam ki meccsre a lányokkal minden meccset megnéztünk, csak én makacs öszvérként, amikor apámat mutatták fintorogtam, mint a sértett sertés és ez még rímel is. Sértett sertés üzen módban voltam.

Most azért viszont örülök, hogy hívott. Hiányzott.

-Mi a helyzet, kicsi lány? - kérdezte vidáman, mire az íróasztalomra tekintettem és fintorogva néztem inkább el onnan. Elfelejtettem kidobni a régi beadandókat, amiket hajnalok hajnalán fejeztem be mindig. Fúj.

-Lelkileg készülők a munkára, sajnos. Otthon mi a helyzet? - válaszoltam lehuppanva az ágyamra és inkább a világos kék falra tekintettem.

-Nagyon hiányzol mindenkinek, szívem. És anyád azon gondolkozott mi lenne, ha - kezdett bele míg nekem eszembe jutott, hogy biztos anyu enyhítette meg apu szívét. Anyu áll a dolgok mögött, mint mindig mivel nálam is próbálkozott. -Mi lenne, ha elmennénk egy meccsre? Csak te és én, mint a régi időkben mikor kislány voltál - az arcomra azonnal felszaladta a mosolyom, mivel felidéztem magamban azokat az időket mikor apám meccsein szurkoltam. Amolyan kabalaként voltam ismert, nem tudom, hogy ez most a nagy fülemre értetődő, vagy azért, mert szerencsét hoztam édesapámnak. Lehet mindkettő.

-Csak te és én? És anyu? Na meg Viki és Matyi? - kérdeztem rá mosolyogva, amit ő nem láthat, de tuti hallja a hangomban mennyire örülök ennek a kérdésnek.