Ellentétek - Gyurcsó Ádám || Befejezett ||

TIZENNYOLCADIK - Külön utakon

2016.november 1.

Három héttel telt el azóta, hogy hazatértem Lengyelországból, vagyis inkább hazaszöktem hisz Ádámmal volt egy „kisebb" vitánk. Ő elárulta, hogy egyszer – kétszer lefeküdt a volt barátnőjével mikor visszautazott mármint megcsalt és már – már megbocsájtottam neki mégse tudtam maradni. Egyszerűen mikor a szemében néztem a csillogó barna szemek mögött ott rejlett, hogy megcsalt. Megcsalt, és lehet, hogy én is megcsókoltam az exbarátom, de nem feküdtem össze vele. Megálltam míg ő ... Én szégyelltem magam azután, de ő úgy kezelte ezt az „apró" hibáját, mintha semmi probléma nem lenne.

„Szívem a szokottabbnál erősebben vert míg a könnyeimet visszatartva nézek barátom szemeiben, ahol semmiféle érzelmet nem látok. Semmi megbánást, se szomorúságot és a legrosszabb semmi sajnálatot. Na jó ez mindhárom nagyon rossz.

-Lefeküdt – etek? - szólaltam meg, de hangom megbicsakolt ennél az egy szónál, mire Ádám előttem termet és a tenyerét az arcomra akarta simítani, de egyszerűen elhúzódtam.

-Netti, nem jelentett semmit! Téged szeretlek – szólalt meg, de észrevettem ahogy a szemeit megforgassa. Nem érti a feldúltságom. Nem ért semmit se!

-Mégis megtetted – ráztam meg a fejemet ezzel kitisztítva a gondolataim. -Nem is egyszer és én – mikor újra felnéztem észrevettem ismét közelebb lépet így mellkasunk összeért így szaggatottan veszem a levegőt aztán szemeimet összeszorítva léptem hátra így a szekrény sornak ütköztem. -Nem tudok itt maradni – ráztam meg a fejemet és a kezeimet a számra szorítva kerültem ki, hogy ki szaladjak ebből a szaunának is kicsi helyiségből. Nem tudtam hova menjek egyszerűen csak elakartam tűnni a föld felszínéről. Elakartam rejtőzni, hogy átgondolom a dolgokat, elakartam menni, ahol egyedül lehessek."

Miközben feltörtek az emlékeket a térdemet felhúzva hajtottam a fejemet a térdemre és néztem a falon lévő foltot, ami fogalmam sincs mit kereshet ott. A telefonomon és az irataimon kívül a ruháimat Ádám lakásán hagytam, egyszerűen még nem vettem rá magamat, hogy szembe álljak vele és a cuccaimért menjek, különben is Lengyelországban van. Valószínűleg az a ribanccal kufircol ... Talán mégse kellenek azok a pár ruháim!

-Nett – hirtelen a halk kopogás felé tekintettem, ahol Léna állt egy bögre, gőzölgő teával. -Három hét után kiöntheted a szíved. Itt vagyok – lépett beljebb, hogy az ágyamra üljön, de előtte felém nyújtotta a teát. Pulcsimat, ami amúgy is nagy rám kesztyűként használva elfogadtam és azonnal belekortyoltam, de ez tényleg nagyon meleg.

-Nem akarok róla beszélni, Léna – ráztam meg a fejemet, de a hangom még mindig hajszálvékony.

-Szerintem meg beszélned kell róla – rázta meg a fejét, de inkább a teámra szenteltem minden figyelmem.

-Mi a helyzet, Grétával? - ráztam meg a fejemet és legjobb barátnőm felől érdeklődtem, azt tudom, hogy épp dolgozik, de nem is ez érdekel. A kis szemét ugyanúgy titkolózós, mint én hisz utoljára 8.-a után beszéltünk arról a tényezőről, hogy késik és terhes, de azóta nem ujjongott, hogy megjött volna pedig már ujjongania kellett volna.

-Munka után elmegy nőgyógyászathoz hisz kihagyta az októbert – válaszolta Léna, mire egy apró mosoly ült ki az arcomra. Kíváncsi leszek mit fog lépni, ha kiderül, hogy terhes hisz Tomi remek apja lenne a kicsinek és biztos nem hajtaná el Grétát. Tomi tökéletes. -Na, de ne tereld magadról a témát hisz hiába mosolyogsz látszik a szemeden milyen szarul vagy. Mi történt három héttel ezelőtt, Netti? - szólalt fel ismét Léna, mire a mosoly lehervadt az arcomról és ismét a teámra tekintettem, amit ismét meghúztam, de csak nagyon picit, mert még mindig hihetetlenül forró.