Ellentétek - Gyurcsó Ádám || Befejezett ||

TIZEDIK - Nélküled az életem

2016.szeptember 17.

Szipogva álltam a repülőtér közepén míg az emberek szinte fellöktek, de nekem azt mondták itt maradjak és várjak. Vagyis egy valaki mondta, aki éppen a mosdóban van és addig vigyázok a táskáira. Megígértem neki, hogy nem sírok, de mikor felnézek a táblára, ami jelzi a gépek felszállást valamiért a szemeim előtt könnyfátyol jelenik meg és nem tudom magam kontrollálni. Beakarom tartani az ígéretem, de azt hiszem a sírás, ami mai nap folyamán elkerülhetetlen. Elmegy és három hétig nem láthatom, nem ölelhetem át és nem érezhetem a közelségét, elmegy és újra visszatérhetünk az SMS-ek világában, illetve a videóhívásokra, ami segítségével a kis kütyün láthatom, de az nem ugyanaz.

Csak négy hét, Netti! Az nem hosszú idő.

Francokat!

Az alatt a négy hét alatt bármi történhet, mint például, hogy elfelejt. Talál valaki mást, aki sokkal szebb és jobb nálam, aki helyettesít engem. Akivel majd randevúra megy és együtt lesznek. De ez engem miért érdekel? Hisz a kapcsolatunk ... Fogalmam sincs hányadán állunk a tegnap után. Fenében!

-Hiányoztam? - jelent meg mellettem egy nagy mosollyal Ádám és az arcom felragyogott a jelenléte miatt viszont, amint jobban megnézte az arcomat csak megrázta a fejét, a könnyeim. Jaj. -Mit mondtam neked a sírásról? Nem akarom, hogy szomorú legyél – lépett közelebb és a kezével átdfogta az arcom, hogy a könnyeimet letörölje a szemeim környékéről. -Egy ilyen gyönyörű lány nem engedheti magát, hogy pityeregjen – bókjától egy mosolyra húztam az ajkaim és a következő pillanatban megéreztem ajkait a homlokon és kipislogtam a maradék könnyemet a szememből úgy néztem bele azokban a ragyogó szemekben, amiket ezek után már csak a telefonomon képernyőjén fogok látni, egy ideig. Csak négy hét.

-Nagyon fogsz hiányozni – suttogtam leszegezve a tekintettem, de a kezeivel újra felemelte a fejem és a mosolya csak úgy ragyogott aztán a következő pillanatban magához rántott. Fejemet a mellkasában fúrtam míg ő hátamat cirógatta. Azok után, ami tegnap történt ennek a napnak nem szabadna megtörténnie. Együtt voltunk, vagyunk úgy ahogy mások, boldognak kéne lennünk. Nem kéne most elbúcsúznunk úgy egymástól, hogy még csak most kezdődött el valami köztünk. Egyáltalán nem kéne búcsúzkodnunk.

-Remélem elhiszed, hogy nekem is hiányozni fogsz – szakította meg az elmélkedésem a hangja így egyből elhúzódtam, hogy rá tekintsek. -Nagyon nagyon hiányozni fogsz, Anett – vallotta be mosolyogva és összeszorított szemekkel próbáltam visszatartani a könnyeimet, de ahogy az előbb most se sikerült így mosolyogva hagytam, hogy végig csússzon az arcomon az a fránya könnycsepp. -Megígérem, hogy négy hét múlva újra találkozunk és nem felejtem ezt az édes mosolyod – ujjával az arcomra bökött, de csak megráztam a fejem. -Visszajövők hozzád – a végét kihangsúlyozta és a következő pillanatban mielőtt felfoghattam volna mit mond magához rántott és ajkaink találkoztak egymással. Kezeimet a nyaka köré fontam és úgy kapaszkodtam bele, mint a kis majmok a szüleinkben. Úgy lógtam le róla, mintha hozzá lennék nőve és úgy kapaszkodtam belé, mintha sose akarnám elengedni. Az érzés kölcsönös hisz a kezeit a derekam köré fonta és már szinte fuldoklóan szorított magához, de tényleg úgy éreztem magam, mintha megakarna fojtani, de miatt még ezt is kibírom, ha a közelében maradhatok.

-Nem akarlak elereszteni – a csók befejeztével a homlokát a homlokomnak döntötte és óvatosan, csiga lassan felnyitottam a szemeimet. Egyből mogyoróbarna íriszeivel találkozott a tekintettem, amik varázslatos módon csillogtak annyira, hogy lássam saját magam a szemeiben.