Ellentétek - Gyurcsó Ádám || Befejezett ||

HUSZONKETTEDIK - Üres szavak

2016.december 6.

Három héttel később, mármint az apám és Juhász Roland búcsú meccse után visszatért az életem a rendes kerékvágásban. Dolgoztam és minden úgy alakult, mint az egész hegemónia előtt. Igaz úgy nehéz elfelejteni, ha naponta képek sokasága jelenik meg az instagramon képernyőjén róla és a barátnőjéről. Mindennap feltöltenek egy – egy új képet, főképp Gyurcsó, aki a focis képeihez még azt a ribancot is felteszi, hogy mennyire odáig van érte. Szerencsére az üzenetekről leszokott a legnagyobb örömömre, de így is rossz, hogy látom őket mennyire boldogok. Esténként sírva fekszek le és reggelre könnyáztatta párnával közt kelek fel. Nem tehetek róla, nekem nem megy a felejtés egyik napról a másikra, nekem ehhez több kell.

Egy hónap és két nap telt el. Ez ember azt hinni, hogy ez idő alatt sikerül elfelejtenie élete nagy szerelmét, de tévedés.

Menekülni akartam, menekülni akartam Szombathelyre, de a barátnőim visszarángattak miszerint küzdjek meg a saját magam gondjával és felejtjem el végre, és rohadtul igazuk van, mert nem érne semmit, ha haza mennek hisz ugyanúgy látnám a közösségi médián. Ugyanúgy jönne újabb és újabb értesítése arról, hogy egy fényképet felrakott... semmit se érne a menekülésem csak azt bizonyítanám, hogy gyáva vagyok. Az volnék? Talán, mondjuk egy kicsit.

-Ilyen korán itthon vagy? - lépett be a szobámban Gréta mosolyogva míg a takarót a nyakamig húztam és egy aprót bólintottam. -Király! Na, nem neked mondom csak ez jó – folytatta vigyorogva, mire megforgattam a szemeimet. -Léna? - kérdezett felém, mire az ajtóban megjelent a jegyzeteivel hisz februárban vizsgaidőszaka lesz és már most elkezdett tanulni, nehogy az utolsó pillanatra maradjon.

-Mi a helyzet, kismama? - kérdezte vidáman Léna ahhoz képest, hogy szinte egész nap a könyveit bújta.

-Megkívántam a forrócsokit – vágta rá Gréta és a hasára csúsztatta a kezét, mire azonnal a fejemre húztam a takarót. Biztos, hogy nem fog kirángatni az ágyamból! -Jaj, nem már, Nett. Tudom, hogy te is éhes vagy – az ágyam része besüppedt innen tudtam, hogy a legjobb barátnőm leült, na meg onnan, hogy a takarót lehúzta a fejemről, a mocsok.

-Nincs kedvem ma semmire se, Gréta – válaszoltam, mire mindkettő egyszerre hurrogott le. Remek.

-Három hete csak az ágyat nyomod olyan vagy, mint egy begyöpösödött öregasszony – vágta rá Léna, de csak megráztam. Ez nem igaz csak egyszerűen nem érzem magam kész arra, hogy rengeteg ember közé menjek, akik oldalban könyökölnek egyfolytában. Nem, erre nincs szükségem.

-Nem vagy ám egy jó társaság – tette hozzá Gréta, mire megvontam a vállam. Jó magam szerint se vagyok ezekben az időkben jó társaság, de inkább ez, mint a tömeg és az idióta karácsonyi dalok sokasága. -Gyere már – ragadta meg a lábamat, amiről sikeresen lehúzta a zoknit és elkezdte csiklandozni, ami számomra a halálom. A hasamon kívül a talpam a legcsiklandósabb!

Hiába kiabáltam és próbáltam elrejteni a lábamat Léna is segített nekik, és addig nem hagytak békén amíg ki nem mondtam azt a bizonyos szót mármint, hogy elmegyek velük az adventi vásárra. Miért is egyezzek bele minden hülyeségben? Ja, persze, mert kínoznak!

Morgolódva felkeltem az ágyból és elkezdtem öltözni, egy sima csőnadrágot és egy hosszított kötött pulóvert vettem fel, amihez még hozzá tartozott a sálam. Míg előhalásztam egy rózsaszín bokazoknit a szekrényből és a lábamra húztam addig az éjjeli szekrényről elvettem a fekete hajgumimat, és a szobai tükröm elé álltam. Előre bukva felkötöttem a hajamat a fejtetőmre és miután felemeltem magam, és egyetlen egy szál se állt ki elégedetten indultam el az ajtó felé, persze pont az ajtónál visszafordultam a telefonomért, ahol egyetlen egy értesítés se jött. Még Gyurcsó se tett ki ma egy képet se a fociról, illetve a barátnőjéről. Csoda, talán ez az a nap, a szerencse napom!