Ellentétek - Gyurcsó Ádám || Befejezett ||

HATODIK - Megvagy

2016.szeptember 8.

Délutáni órában mikor minden beteggel kész lettünk megvártuk Angélát, aki valami dicséretszerűséget mondott, ami nagyon annak tűnt, de furcsa az ő szájából hasonlókat hallani talán ezért nem vagyok benne biztos, hogy az dicséret volt. Mégis elengedett öltözni így gyorsan az öltözőben szaladtam, hogy átöltözzek. Szeretem volna megnézni és írni Ádámnak, hogy most végeztem, de úgy gondoltam ráér, ha kiérek a kórházból. Különben is egész délelőtt rezgett a telefonom és arra a sok-sok SMS-re még nem állok készen, azokat nem lehet futtában elolvasni.

Miután felöltöztem és összepakoltam a cuccaimat magamra kaptam a kabátom és a sálam aztán a táskát a vállamra helyeztem. Még beköszöntem Angélának és Zsuzsinak aztán futva hagytam el a kórházat. Amint kiértem már vettem volna elő a telefonom, de egy fekete autó állt a kórház előtt és épp akkor húzta le az ablakát az autóban várakozó. Egy mosollyal intett így a telefonomat visszahelyeztem a táskámban és az autót megkerülve ültem az anyósülésre.

-Honnan tudtad mikor végzek? - kérdeztem rá mosolyogva a köszönés után, de csak megvonta a vállát.

-Megérzés. Ja meg persze egész délelőtt nem írtál vissza és unatkoztam emiatt szaglásztam – vallotta be őszintén és a szemöldökömben a magasban emelkedett. Hogy mit csinált? -Ne ijedj meg csak a kórházat hívtam fel, hogy meddig rendel a gyógytornászát – beindította az autót és elhagyta a kórház területét míg a fejemet megrázva kapcsoltam be magam. Aztán egy mosollyal felé fordítottam a tekintettem, olyan nyugodt és kisimult az arca. Hirtelen eszembe jutott a feröeri tekintete, tele volt gyűlöltetettel és utálattal állandóan csak martuk egymást, mint a mesében Tom és Jerry. Bunkónak gondoltam és most itt ülők ennek a bunkó autójában, aki mégse akkora bunkó, mint amit akkor gondoltam. -Doktor nő, kérem ne nézzen. Nagyon zavaró – ébresztett fel a gondolataimból és egy mosollyal felém nézett, de csak nevetve megráztam a fejem és előre szegeztem a tekintettem.

-Hova megyünk amúgy? - kérdeztem rá felé tekintve, de csak megvonta a vállát.

-Gondolom ebédelt már, a doktor nő. Mondjuk egy kávéra, vagy kapucsínóra meghívhatom? - nézett fél szemmel felém az arcán ott ékelődött tökéletes mosoly így egy mosollyal bólintottam. -Remek, ismerek egy nagyon jó helyet. Ott beszélgethetünk is – utoljára rám kacsintott és visszafordult az út felé míg én csak egy mosollyal megráztam a fejem.

-Ugye nem a Starbucks az? - kérdeztem rá kuncogva, de csak felvonta a szemöldökét aztán nevetve megrázta a fejét.

-Az túl megszokott, annál különlegesebbet érdemel a doktornő – vallotta be mosolyogva, mire az arcom vörös hagymává változott így az ablak felé fordítottam a tekintettem, de nem tudtam levakarni az arcomról a mosolyom, olyan tökéletes ez a helyzet.

Nem tudom mennyi időben telt mikor Ádám leparkolt egy szabad helyre Pest olyan részén ahol már lehet jártam, de elég ritkán, mert nem a megszokott körzetem. Ádám úriember módjára kisegített az autójából aztán együtt, a vezetésével indultunk el a kávézó felé. Lent kezét az én kezeim közé kulcsolta így érdeklődve pillantott rám, de csak mosolyogva folytattuk az utunkat. Nem zavart, hogy kezeink össze vannak kulcsolva, de mégis csak ez a második napunk, hogy nem esünk egymás torkának. Csak tegnaptól vagyunk „baráti" viszonyban, ha hívhatom ezt  annak.

Amikor megpillantottam a kávézót ahova hozott eszembe jutott, hogy egyszer jártam a My Little Melbourne nevezetű kávézóban, ami ugyebár bárként is szolgál. Mint mondtam egyszer jártam a barátaimmal, de mivel ez a hely nem az olcsóságról híres így emiatt voltunk egyszerre. A mi fizetésünk nem egyenlő az itteni árakkal.