Enyém vagy |Yaoi| ✔

#24

Két órás volt az út, úgyhogy kipihenni semmiképp sem tudtam magam. Amikor leszálltunk Andrissal összenéztünk egy pillanatra, de én elkaptam a tekintetem, a wc-ben történtek miatt. Miután kiértünk, egy busz várt ránk, úgyhogy szétnézni nem volt időm, de az ablakból leskelődtem. Már Párizsban voltunk, így egyből a szállásra mentünk. Eseménytelen volt a következő fél óra, ugyanis szintén bámészkodtam. Beszélgettem volna emberekkel, csak nem volt kivel. Maja és Anna valami animét néznek a telefonon. Ha őket zavarom ebben a szent pillanatban, akkor elvágják a torkom. Andris a kísérő tanárral beszélget. A többiek pedig idegenek számomra. Azt hittem ebben az iskolában majd népszerű leszek, sokan lesznek körülöttem, de valamit nagyon elcsesztem. Már nem is akarok az osztály közepe lenni, mert már év vége van. Az én időm lejárt.

Meg is érkeztünk a szállásra, ami egy három csillagos hotel volt . A szobabeosztás a következő:
Négyes fiú szoba (a tanári szoba mellett): Én, Márk, Simon, Máté. (Igen mondtam Andrisnak hogy én nem akarom hogy, Mátéval egy szobában legyünk, de azt mondta hogy Milkovicsné ( a töri/kísérőtanár) készítette a szobabeosztást.)
Négyes lány szoba (velünk szemben): Maja, Anna, Dominika, Alexa
A többi nem is érdekel, úgy sem fog változni vele semmi.
Andris mondta hogy a szomszédban (nem közvetlenül mellettünk) jön egy másik csorda is, és pont itt foglaltak szállást.
De jó.

Kipakoltam a cuccaim, feltettem a telefonom töltőre, majd kimentem a folyosóra, hátha megpillantom Annáékat. Megint nem látom őket sehol, a szobájukba már kerestem őket, de sehol sincsenek. Amikor visszaakartam menni a szobába egy erős kéz ragadta meg a vállamat. Andris volt az.
- Nah, folytatjuk azt amit elkezdtünk a repülőn? - mondta szexisen.
- Mit csinálsz? Megláthatnak! - söpörtem le kezeit.
- Itt nincs senki. - mondta majd vággyal csillogó szemeibe néztem, amelyek engem is beindítottak.
Emlékezetkiesésem volt, vagy én nem tudom, de eljutottunk az ágyig. Hevesen csókoltuk egymást a nagy franciaágyon, mint ahogy álmaimban megálmodtam, de erre valaki kopogtatott.
- Faszom. - suttogott idegesen.
Másodpercek alatt szétrebbentünk, majd Andris megigazította a ruháját, ezt a tettet én is követtem, majd ajtót nyitott.
- El kellene vinni a gyerekeket enni, biztos éhesek. - kezdte magyarázni a töri tanár, de megakadt a szeme rajtam.
- Csak fájt a feje Barnabásnak, ezért adtam neki gyógyszert. - magyarázkodott Andris
- Rendben, tehát. Hová vigyük őket? - dobolt a lábával idegesen Milkovicsné.
- Esetleg egy közeli francia étterembe? - adott ötletet Andris. Én kisétáltam a helyiségből, nehogy feltűnjön a tanárnak, hogy mi éppen a lepedőt készültünk összegyűrni.
- Na gyerekek, 5 percetek van készülődni, mert indulunk enni. - tapsikolt Milkovicsné. Utálom.
Gyorsan elmentem a telefonomért, majd brunyálni.
Kettes sorba kellett állni. Elöl ment a töritanár, hátul Andris, úgyhogy mi ketten voltunk a sereghajtók, pár paraszt társaságában.

Azt mondták nekem, hogy Párizs retkesebb Budapestnél. Én ezt nem úgy gondolom. Jó nem az a patyolat tiszta város, mindenhol előfordul egy-egy cigisikk a földön, vagy egy eldobott sörösdoboz 5 méterenként. Ugye?
Ezeken gondolkodtam, közben nézelődtem, de egy hangos bagázs megzavarta a gondolatmenetemet. Egy iskolás társaság volt, mint mi, csak egy kicsit, sőt nagyon normálatlannak látszottak. A tanár kiabált velük, közben hátul egy lánytömeg üvöltettek valamilyen zenét. Valószínű hogy kínai, esetleg japán vagy koreai zene lehetett. Ezt onnan tudom hogy artikulátlanul üvöltötték azok a lányok a szöveget. Teljesen szétszóródva voltak. Az egyik az úttest patkáin lépkedett, és nagyívben leszarta a dudáló autósokat, akik valamennyire jobban féltették az életét, mint ő maga. Vagy csak azért, mert sokba kerülne nekik az a pár év a börtönben...