NEGYVENNÉGY

2K 127 4
                                    

~Emily Morgan~

1 hete hagytam ott Shawn-t, akivel napi szinten beszélek. Mindent elmondunk egymásnak. Mindig mesél arról, hogy milyen dalon gondolkodik, milyen napja volt és arról, hogy érzi magát. Akkor is felhív, ha eszébe jut valami szövegrész, hogy én halljam először. Múltkor a menendszere is kiakadt, mert én előbb tudtam meg, mint ő.
Én is elmesélem, hogy mi történt velem az nap, csak az enyimek nem olyan izgalmasak.
Egyre népszerűbb lettem, aminek nem tudom, hogy örüljek, vagy ne. A követőim száma négyszeresére nőtt és az újságban is sokat szerepelek. Kiderítettek rólam pár dolgot, mint például elhagytam anyukámat, az apukám le lépett meg sulis dolgok.
Tegnap Niall-el kaptunk egy meghívást, hogy ketten szerepeljünk a Kérdezek, te válaszólsz! műsorban, amire a válaszunk igen volt.
Liam-mel is egyre több időt töltök, amit nem bánok, mivel szeretek vele lenni. Múltkor moziba mentünk, ahonnan kitiltottak minket, mivel állítólag rosszak voltunk. Őszintén fogalmam sincs, hogy mi a rossz abban, ha másokat dobáltunk meg pattogatott kukoricával miközben hangosan nevettünk és énekeltünk. Hát, unalmas filmnek bizonyult, ezért elterveztük, hogy szórakoztatjuk a népet. Ez is szerepelt az újságban. Elég szépeket írtak rólunk. Inkább nem is részletezném.
Louis még a mai napig perverzkedik, de szerelmes lett egy lányba, Elenour-ba. Én  szerintem Elenour-nak is tetszik Lou, de még nem vagyok 100%-osan biztos benne. Megbeszéltük Liam-mel, hogy ki fogjuk deríteni.
Harry-vel napi szinten hülyülünk. Sajnos a pónimnak annyi, a babám fejét meg nem találjuk, ezért csak rosszalkodunk. Ne értsétek félre, nem úgy rosszalkodunk!
Paul-t is jobban megismertem és már apunak is hívom, ő meg 'lányom'-nak nevezz. Szinte már tényleg elhiszem, hogy ő az igazi apukám.
Niall-el is egyre komolyabb a kapcsolatunk. Tegnap elvitt egy randira, ahol remekül éreztem magam. Egy patakhoz mentünk el piknikezni. Négyen voltunk. Niall, én, a gitár és a szerelmünk. Nagyon sokat nevettünk, és sok képet csináltunk.
Esténként rengeteget gondolkodtam és arra jutottam, hogy nem akarom őket elveszíteni. Imádom őket, az életem részei, aminek nagyon örülök. Szeretem Niall-t. Mindennél és mindenkinél jobban. Ekkor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok Niall Horan-be, akibe majnem az egész világ szerelmes. És a több millió lány közül, valami okból én kellek neki. Halál komolyan beleestem Niall Horan-be. Aki a barátom és lehetőleg a jövőbeli gyerekeim apja.

~Vikus1~

Messenger beszélgetések /One Direction/ ✔Donde viven las historias. Descúbrelo ahora