Messenger beszélgetések /One Direction/ ✔

ÖTVENKILENC

~Emily Morgan~

Ilyen idegesnek, szomorúnak és magányosnak nagyon rég éreztem magam. Itt állunk a repülőtéren és mindenki síri csendben van. Vagyis a mi csapatunk, körülöttünk nagy a hangzavar. A srácok magánrepülővel mennek, de hamarabb is kell indulniuk. 

-Kurva nagy a csend. - szólalt meg Paul.

-Nem csodálom. - suttogta Liam.

-Hiányozni fogtok! - néztem rájuk könnyes szemmel.

-Te is nekünk! Nagyon! - mondta Liam és megölelt. 

-Emily! - kezdett el visítozni Harry. 

-Harry! - tártam szét a karom és szoros ölelésbe zártam.

-Emily, nagyon hiányozni fogsz és a jó segged is! Amit persze, csak Niall foghat meg! - nézett ijedten az említettre. Kuncogva figyeltem, hogy Niall, hogy néz Louis-ra. -Megölelhetlek? - kérdezte inkább Niall-től, mint tőlem. Niall bólintott egyet és Louis szoros ölelésbe zárt. Meg sem lepődök már rajta. Megfogta a fenekem és belemarkolt. Egyből Niall-re néztem, de szerencsére nem látta, mert Rose-al beszélt.

-Apu? - néztem rá fátyolos tekintettel. 

-Gyere ide! - nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam és magához húzott egy szoros ölelésre. 

-Hiányozni fogsz te is! Nagyon! - kapaszkodtam belé.

-Te is nekem! Ne feledd el, hogy bármi van, engem hívj fel először. Bárki rád nyomul vagy hozzád ér, szólj és ott leszek, hogy beverjem a képét! Az első repülővel repülök hozzád! Komolyan! - Nézett a szemembe.

-Köszönöm! - pusziltam meg.

-Szerintem hagyjuk kettesben őket. - mondta Liam és hálásan tekintettem rá.

Miután mindenki arrébb ment, Niall elém állt és csak nézett, ahogy én is őt.

-Hát akkor... - kezdtem el búcsúzkodni.

-Emily! Szeretlek! - nézett mélyen a szemembe.

-Én is. - hajtottam le a fejem. Forró könnycseppek kezdték el égetni a bőröm.

-Hiányozni fogsz! - remegett meg a hangja. 

-Menned kell. - válaszoltam halkan. 

-Tudom. Csak.. - akadt meg.

-Csak? - kérdeztem elfolyt hangon.

-Csak leszarom! - következő pillanatban ajkai az enyémen landolt.

Utána..utána elment. Hátat fordított, kacsintott egyet és szólásra nyitotta száját.

-Hiányozni fogsz, drága menyasszonyom! Sose felejts el! - kiáltotta és elment. 

Találkozunk egy év múlva. Talán minden ugyan olyan lesz. Vagy minden megváltozik és én depresszióba esek hiánya miatt.

-Jól vagy? - kérdezte Rose.

-Persze, és te? - töröltem le könnyeim.

-Anyu ne hazudj! Nem rég ismerlek, de tudom hogy hazudsz! Én is  rosszul vagyok! - ölelt meg.

-Nézd! Látod azt a repülőt? Azon ülnek apuék! - mutattam sírva a repülőre. 

-Szerintem menjünk haza! - fogta meg a kezem. 

Az egyik kezemben a telefonom volt, és mivel hűvös volt a levegő ezért bele raktam a pulcsim zsebébe, ami nem volt üres. Egy lap volt benne, amit Niall írt. A lap tetején ez volt oda írva: Lefekvés előtt nyisd ki és olvasd el. Az ágy alatt találsz még valamit. De, mindkettőt csak este! : Nialler. a plüss mackód, vőlegényed! 

Egy év... 

დდდდდდდდდდდდ

Éppen tv-t néztem és Nutellát ettem, mikor megcsörrent a telefonom. 

-Ááááh! - ordított a telefonba Nomi.

-Mi az? - kérdeztem teljesen lesokkolva.

-Képzeld, Hunter megkérte a kezem! - visított.

Leszarom, hogy épp sajnáltatom magam, arrébb tettem a saját problémám és őszinte boldogsággal visítottam bele a telefonba.

-ÚRISTEN NOMI! GRATULÁLOK! DE ÖRÜLÖK! 

-Köszönöm! - mondta boldogan. -Te mi volt az elején a szomorú hang? - kérdezte.

-Niall-ék elmentek egy évre. Amúgy - mosolyodtam el. - Ma nekem is megkérte Niall a kezem. 

-AHHHHHHWWW! - sikított bele.

~Viksu1~