Messenger beszélgetések /One Direction/ ✔

HATVANEGY

~Emily Morgan~

-Ő nem vesz részt. Ennyi.

-És, hogy mondjam el neki? - kérdeztem.

-Az már a te dolgod. Amúgy, gratulálok! - mondta és tudtam, hogy elmosolyodott. 

-Köszönöm. Ha hazajöttél, akkor kéne papír, hogy igazából az apukám legyél.

-Óh igen. Szóval én előrébb járok mint te. Azzal nem kell foglalkoznod. Most szólj Niall-nek. Le kell tennem, szia.

-Szia. - köszöntem el és megszakadt a hívás.

Idő közben Karla már mellettem volt, és megsimította a hátam.

-Minden oké? - aggódó pillantásokat küldött felém.

-Nem tudom. Mi lesz, ha nem akarja a gyereket? Mi lesz, ha elhagy? Ha egyedül kell felnevelnem? Vagy belehalok a hiányába? - vágtam hozzá az összes kérdést, ami az agyamon végig ment újra és újra.

-Ne beszélj hülyeségeket! Niall nem hagyna el! Szeret téged és te is Őt! Miért hagyna el? Mert lesz egy gyereketek? Nem fog elhagyni! Hívd fel vagy én közlöm vele! - mondta Karla.

-Köszönöm. - öleltem meg szipogva.

-Nem kell. De komolyan mondtam a végét! Hívod már?

Erre csak nevetve megráztam a fejem és tárcsáztam a számát. Harmadik csengésére vette fel.

-Szia életem. - hallottam boldog hangját.

-Mi ez a nagy öröm? - kérdeztem.

-Hát, hogy felhívtál. Búbabaszott voltam az előbb. - nem vagyok benne biztos, de ha jól hallottam Harry ordította, hogy így igaz. Hát jó.

-Értem, Niall beszélnünk kell. - vettem halkabbra.

-Baj van? - kérdezte ijedt hangon.

-Ülj le! De tényleg ülj le! Leültél?

-Aha, de mondjad már! - mondta idegesen.

-Niall én...terhes vagyok! - mondtam és szorosan lehunytam a szemem.

-Komolyan? - mondta szinte ordítva. Csak mivel ordított, nem tudom eldönteni, hogy örömében vagy bánatában.

-Igen. - biccentettem, mintha látná.

-Csak hogy tisztázzuk, tőlem van ugye?

-Igen te bolond! - nevettem fel.

-Ezaaaaz!!!! És hercegnő vagy herceg? - kérdezte izgatottan.

-Azt még nem tudjuk. - mondtam mosolyogva.

-Mi az, hogy nem tudjuk? Tudnunk kéne! Várj én miért vagyok még itt? Vissza kell mennem hozzád! Holnap vagy még ma ott leszek! Vigyázz magatokra! Szia Kicsim! Szeretlek! - hadarta és ezzel lerakta.

-Na, mi volt? - ült le mellém Karla.

-Azt hiszem, hogy, örül. És idejön. - mondtam magam elé nézve.

-Ennek örülünk! Örülünk nem? - kérdezte? - kérdezte félve.

-Viccelsz? Még jó, hogy örülünk! - emeltem rá tekintetem.

-Akkor jó! Gyere menjünk el a gyógyszerekért és utána haza.

Beszáltunk a piros, fogalmam sincs milyen márkájú kocsijába (nem értek a kocsikhoz) és elindultunk a gyógyszertárba.

.
.
.
.

-Megjöttem! - ordítottam, mikor haza értem.

Mivel ma szombat van, és nincs ovi, áthívtam Shawn-t, hogy vigyázzon Rose-ra. Nem Sidney-ben volt, ezért be is tudott ugrani.