A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

1. rész

Miután ott hagytam az esernyős fiút, azaz Jungkookot, még egy ideig csak róttam az utcákat, majd miután besötétedett, úgy határoztam, hogy most már azért nem ártana haza menni.

Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, és csöndesen osontam be a házba, ám amint beléptem, Nővérem dühös fejével találtam szembe magam.

- Kim Taehyung! Elárulnád, hogy mégis hol a fenében császkáltál eddig? Miért nem vetted fel a telefont? Ha? Halálra aggódtam magam! Ha nincs Jungkook, már rég hívtam volna rendőrséget! - döbbenten emeltem fel fejemet. Jungkook? Milyen Jungkook? Hogy jön ide az esernyős srác? - Jesszus Tae! Mi történt veled? Már megint bántottak? Istenkém, jól vagy? - lépett elém Nővérem, s előbbi idegessége másodpercek alatt tűnt el. Óvatosan végig simított felpuffadt arcomon, majd csuklómnál fogva berángatott a nappaliba. - Most azonnal el kell látnunk a sebeidet! - ültetett le a kanapéra.

- Iseul, hé! Nyugi, nem vészesek! Ne aggódj! - kaptam el karját, mielőtt kirohanhatott volna a konyhába az elsősegélydobozért. - Volt már rosszabb is! - erőltettem magamra egy biztató mosolyt, mire csak egy halk sóhajt kaptam válaszul, majd leült mellém a kanapéra és szoros ölelésbe vont.

- Hahó! Oh..Jajj, bocsi, megzavartam valamit? - szakította félbe egy hang, meghitt tesós pillanatunkat Iseullal. Döbbenten kaptam a hang irányába a fejemet, és tátott szájjal pillantottam meg Őt. De hiszen ez az esernyős srác! - Jungkook?

- De feledékeny vagyok! Taehyung, ő itt a barátom, Jungkook. - vigyorodott el büszkén drága testvérem, majd odapattant a srác mellé, aki rögtön átkarolta derekát. - De várjunk csak.. Ti ismeritek egymást? - nézett értetlen fejjel, hol rám, hol pedig az Esernyősre Nővérem.

- Ma találkoztunk Taehyunggal először, épp mikor felétek tartottam. Így visszagondolva, akkor azért tűntél olyan ismerősnek! Az arcod.. - nézett rám Jungkook zavartan, majd inkább visszafordult a tesóm felé. - Iseul, nagyon hasonlítotok! - mosolyodott el. Az a mosoly.. Mintha egy Angyal mosolyogna.. És milyen aranyosak a fogai! Várjunk! Lehetnek valakinek aranyos fogai?

- Nem véletlen, mégis csak, ikrek vagyunk! - kacsintott felém Nővérem - De most, akkor is le kell kezelni a sebeidet! Felmegyek, hozok kötszert, gondolom a bordáid most sem úszták meg. Hjajj... Kookie, addig kérlek, lefertőtlenítenéd az arcán azt a sebet?- Jungkook, vagy ahogy Iseul mondta, "Kookie" csak bólintott egyet, majd biztatóan küldött felém egy halvány mosolyt - Jajj, köszi! - nyomott egy csókot testvérem az angyali mosollyal rendelkező fiú ajkaira, majd kiment a nappaliból.

Jungkook leült mellém a kanapéra, majd egy vattát és valami löttyöt vett a kezébe. - Ez most csípni fog, de ne mozogj kérlek! - kezével lágyan megemelte az államat, majd a vattát óvatosan az ajkaimhoz érintette, amitől én rögtön felszisszentem. - Ne haragudj! Nagyon fáj? Ajj.. kik voltak azok a szemetek, akik így elbántak veled? Jaj, bocsáss meg! Semmi közöm hozzá, milyen pofátlan vagyok! - hajtotta le zavartan a fejét, majd a vattát újra ajkaimhoz emelte, és óvatosan megtörölgette. Éreztem, ahogy arcomat pír önti el. Annyira zavarba ejtő volt az egész helyzet! Ahogy kissé elnyílt ajkakkal figyelt engem, s közben a sebemet tisztogatta. El akartam róla kapni a szemeimet, de egyszerűen nem ment. Egész lénye teljesen megigézett.

- Kész is van! - mosolyodott el ismételten Jungkook, majd letette a vattát az asztalra. - Ugye nem fájt nagyon? - kérdezte aggódva, mikor újra rám vezette éjfekete íriszeit.

- Az osztálytársaim voltak, meg egy pár felsőbb éves. -szólaltam meg, előbbi kérdését teljesen figyelmen kívül hagyva.

- Te-Tesék? - kérdezte szemöldökét ráncolva.

- Ők vertek meg. Szinte minden nap megteszik, de általában csak szavakkal bántanak, meg megpofoznak. Ritkább az, amikor ennyire ellátják a bajomat. - saját magamat is megleptem azzal, hogy ilyen könnyedséggel beszéltem erről az egészről, de ahogy az előttem ülő fiúra emeltem íriszeim, megállapíthattam, hogy itt bizony nem én lepődtem meg a legjobban.

- A-a saját osztálytársaid? - szorult ökölbe a keze - De-De hát miért? Szinte minden nap? Nem szóltál a tanároknak? És egyáltalán miért hagyod ezt nekik? - emelte fel kissé a hangját, ami miatt akaratlanul is megremegtem. Jajj.. csak meg ne üssön! - Jézusom, mekkora egy idióta vagyok! Kérlek ne haragudj! Nem akartam rád támadni! - simított végig vállamon, amitől ismételten összerezzentem. Szomorúan nézett rám és gyorsan elkapta a kezét. - Most félsz tőlem? Kérlek, ne tedd! Ne haragudj! Tényleg nem akartam kiabálni, csak elöntött egy pillanatra a düh. Hogy képesek emberek egy olyan ártatlan Angyalt bántani,  mint amilyen te is vagy? - mélázott el egy pillanatra, én pedig csak vörös fejjel néztem rá. Na ne! Én, Angyal? Ez csak egy rossz vicc! Itt ül mellettem a világ leghelyesebb fiúja, angyali hanggal és kinézettel, és szerinte én vagyok az Angyal?

- Na, itt is vagyok! Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott! Oh.. jól vagytok? Mindketten olyan sápadtnak tűntök! - érkezett meg Iseul a nappaliba, és rögtön bele is ült Jungkook ölébe. Inkább elfordítottam a fejem. Valamiért nem bírtam rájuk nézni.

- Minden okés. - hallottam meg Jungkook hangját, mire felkaptam a fejem. Épp a Nővérem arcán simított végig és egy apró csókot lehelt ajkaira. Iseulra néztem, aki szerelmes pillantásokkal illette meg barátját. Még sosem láttam ilyennek, tényleg szerelmes?

- Khmm.. - köhintettem egyet, hogy végre kizökkentsem őket undorítóan nyálas jelenetükből. - Azt hiszem, én most inkább fölmegyek. Jól esne egy forró zuhany, utána meg majd ellátom a többi sebemet, emiatt ne aggódj Iseul! - simítottam rá kedvesen Testvérem arcára. - Örülök, hogy megismerhettelek Jungkook! - hajoltam meg illedelmesen, majd felkaroltam az összes kötszert, és az elsősegélydobozt, majd gyorsan felsiettem a szobámba. Még hallottam, ahogy Jungkook utánam szól, hogy 'Vigyázzak magamra', de erre inkább nem reagáltam vissza semmit.

- Hogy is tudnék vigyázni magamra, amikor így nézek ki? - suttogtam a tükör előtt állva, miután kiléptem a zuhany alól, s derekam köré tekertem egy törülközőt. Karjaimat felemeltem, majd megpróbáltam őket befeszíteni, de szánalmas próbálkozásnak bizonyult. - Cihh.. ezzel még Iseult sem tudom megvédeni! Undorító vagy Kim Taehyung! Egy selejt! - néztem rá tükörképemre, s hagytam, hogy könnycseppjeim utat törjenek maguknak, s végig száguldjanak arcomon, hogy aztán a földre zuhanhassanak. - Túl gyenge vagyok.. Megérdemlem a sebeket. - suttogtam magamnak, majd gyorsan felkaptam a pizsamámat, és besiettem a szobámba. Tudom, hogy megígértem Iseulnak, de ugyan miért ápoljam le  a sebeket? Teljesen jogosan kaptam őket. Ráadásul holnap úgy is újakat kapok majd melléjük, akkor meg nem mindegy?

Gyenge lelkemet ki védi meg? Ki lesz az, ki elkapja zuhanó testemet?

Esernyős srác...

Itt lennék Nektek az Első ( ha úgy vesszük, akkor 2.😅) Résszel, remélem, elnyerte a tetszéseteket!!😊❤️
Véleményeiteket szívesen fogadom, jól jönnek a visszajelzések!!😊😁
Szép Hétvégét Kívánok Nektek!!❤️❤️