A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

16. rész

Már jó pár perce kuporogtam egyedül a sötét kis gardrób szobában, lábaimat mellkasomig húzva fel, s átkarolva azokat, úgy nyugtatgatva saját magamat afelől, hogy nem lesz semmi gond, senki nem fog bántani, s már csak néhány röpke perc, s kikerülök az aprócska lyukból.

Hirtelen dübörgő lépések hangját hallottam meg a folyosó irányából, majd Jackson kétségbe esett mondatfoszlányait, melyektől akaratlanul is összébb húztam magamon a köntöst, még jobban a mögöttem levő falhoz húzódva. A néhány órával ezelőtt történtek emlékei, gonosz manócskák módjára kúsztak gondolataim közé, s nem is nagyon akartak távozni onnét.

' - Mindjárt jobb lesz, rendben? Tae, muszáj lazítanod, hallod? Kérlek, ne sírj, mindjárt jobb lesz! - szavait csak egészen tompán hallottam. A fájdalom egészen megbénította testemet, amin kedveskedő csókjai, és tagomon munkálkodó ujjai sem tudtak segíteni. Ziláltam, levegőért kapkodtam, a könnyeim pedig megállíthatatlanul folydogáltak lefelé íriszeimből, a lepedőn találva új otthont maguknak. '

Jackson hangját egyre közelebbről véltem felfedezni, s egyre tisztábban, de ami a leginkább megrémisztett, az Mark rettenetes ordibálása volt, s az a csapkodás, ami a gardrób mellett elhelyezkedő szobák felől érkezett.

- Te szemét állat! - Mark már a könnyeivel küszködött - legalábbis elfúló hangjából ítélve -, de továbbra is ordítozott, egyre közelebbről, a remegés pedig úrrá lett testemen.

'- Nyögj nekem baba! - Jackson csípőjével egyre irdatlanabb tempót diktált, de én tartottam magam, s ajkaimat véresre harapdálva próbáltam meg sóhajaimat, nyögéseimet megfékezni.

- Éhn nhem...Jhungk - a szavakat alig bírtam érthetően megformázni, fejemet össze vissza csapkodtam a párnán, ujjaimmal erősen a lepedőt szorongatva, miközben könnyeim, verejtékcseppjeimmel karöltve - továbbra is folydogáltak lefelé arcomról, már egy szép kis tavacskát létre hozva az arcom két oldala mellett. '

Fejemet megráztam az emlékek hadára - hátha akkor eltűnnek a fejemből -, s idegesen pillantottam az ajtó felé, minek kilincsét Mark eszeveszetten rángatta a másik oldalról.

- Taehyung, odabent vagy? - csapkodta az ajtót, üvöltözött, de nem mertem megszólalni. Néma könnyeim ismét potyogni kezdtek, testem egyre jobban remegett, s kétségbe esetten akartam eggyé válni a fallal - csak hogy, minden próbálkozásom ellenére is, sajnos sikertelenül.

'Lihegve borult le mellém, erőtlen testemet magához vonva, én pedig esetlenül borultam mellkasának. Ujjaival kedvesen kezdte el cirógatni tincseimet, sírásom azonban nem akart alább hagyni.

- Szereted őt, igaz? - hirtelen szembe fordított magával, arcunk alig lehetett egymástól pár centiméterre.

- Ki-kiről beszélsz? - ráncoltam össze homlokomat, mire elmosolyodott, s egy aprócska csókot lehelt ajkaimra. Kínomban lehunytam pilláimat, s kétségtelen, hogy érintése perzselt, ám, egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy ez szerelmes értelemben értendő.

- Akivel a mozi mosdójában smároltatok, az a Jungkook gyerek. Szereted, igaz? - mosolya hamiskás volt, miközben ujjaival kipirult arcomat simogatta. Hirtelenjében képtelen voltam válaszolni, pilláimat lesütöttem, s a zokogás egy erősebb hulláma ért el hozzám, így bőgve borultam mellkasának, miközben nyugtatólag simogatta hátamat, becézgető szavakat suttogva fülembe. '

- Jackson, tudom, hogy Taehyung odabent van! Azonnal engedj be hozzá te féreg! - Mark, mint egy őrült, úgy rángatta a kilincset, majd pár pillanat múlva hallottam, ahogy a zár kattant egyet, a lámpa pedig feloltódott, ezzel átmeneti vakságot okozva nálam.