A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

17. rész

Lassan nyitottam fel pilláimat a szelíd ébresztgetésre, és egy halvány mosoly kíséretében nyújtóztattam ki végtagjaimat - már amennyire ezt az autó szűkös tere engedte. Érdeklődve pillantottam ki az ablakon és egy halk sóhajtás kíséretében konstatáltam, hogy bizony, tényleg haza hozott, így kénytelen vagyok szembe nézni Iseul haragjával, és talán még Jungkookkal is.

Nagyot nyeltem, miközben Mark felé fordultam, ki érdeklődően pislogott rám sötét barnás íriszeivel.

- Ki tudsz szállni vagy segítsek? - bár arca semleges volt, hangja kedves, s ez valamelyest engem is megnyugtatott. Tudom, hogy a mai szituációtól még nem leszünk majd barátok, valószínűleg, még csak beszélgetni sem fogunk egymással nagyon, de valamiért mégis úgy érzem, fordulhatok hozzá, ha segítségre van szükségem - és emiatt, igazán hálás vagyok neki, még akkor is, ha tudom, mennyi fizikai és lelki fájdalmat is okozott nekem az évek folyamán.

Milyen ironikus, hogy naivan képes vagyok bárkinek megbocsájtani rövid időn belül, magammal szemben mégsem tudok ilyen elnéző lenni.

- Kérdezhetek valamit? - kíváncsian pislogtam felé, de amint rám emelte tekintetét, zavartan néztem ki a szélvédőn át, hebegve, magyarázkodva neki - Mármint, izé, nem muszáj válaszolnod, ha nem szeretnél, cs-csak érdekel. - kínosan vakargattam meg tarkómat, mire csak horkantás szerűen nevetett fel zavaromon. Ennél kínosabb aligha lehetnék.

- Mi érdekelne? - meglepően közönyös volt, és a hangjából semmiféle érzelmet nem lehetett ki olvasni - ahogy arcáról sem -, azonban a szemeiben mintha, több ezerféle érzelem keveredett volna egymással. Íriszei érdekesen csillantak meg a lemenő Nap fényében, s bár fogalmam sem volt, hogy mire gondolhat, az jutott eszembe; - mintha csak a gondosan maga köré építgetett maszkja kezdene megtöredezni, ezzel megmutatva a valódi önmagát. Ahogy a kocsiban ültünk, egymással szemben, egyre különlegesebbnek éreztem őt, s valaki olyannak, aki rengeteg titkot rejteget magában. Az egész fiú olyan titokzatosnak tűnt, s én képtelen voltam megállni, hogy meg ne kérdezzek tőle valamit, ami már jó pár napja izgatta akkor a fantáziámat.

- Szóval - megköszörültem torkomat, s próbáltam minél kulturáltabb, burkoltabb kérdést összerakni a fejemben, de a szám megint túl hamar cselekedett, s hirtelen kiszökött belőlem - Te szerelmes vagy Jacksonba, igaz? - nem mertem felpillantani rá, attól féltem, hogy keze bármelyik pillanatban lendülhet, de ehelyett, fél perc múlva sem érkezett felőle semmiféle aktív életjelenség, így vettem a bátorságot s félszemmel rápillantottam.

Kezei a kormányon pihentek, állát pedig rajtuk pihentette, úgy meredt előre fele, láthatólag teljesen elgondolkodva - feltehetőleg az előbbi kérdésemen. Arcizmai néha meg-megrándultak, de aztán rögtön ki is simultak. Néhány percnyi néma csönd után végül pedig vett egy nagy levegőt - s továbbra sem fordulva felém -, neki kezdett.

- Tudod, hogy került közénk Yugyeom? - kérdése igazán meglepett - s nem is értettem, hogy hogyan jön ez ide -, minden esetre, nemlegesen ráztam meg fejemet, ezzel pedig néhány rakoncátlan tincs a szemembe szökött - Tudod, mikor el kezdett az iskolánkba járni, még egyáltalán nem bírtam, ellentétben Jacksonnal. Akkor kezdte el sejteni, hogy valószínűleg mindkét kapura játszik, és teljesen odavolt Gyeomiért. Azt mondta, hogy ha törik, ha szakad, ő megszerzi magának. Aztán, egy héten át nem jött suliba. Sem ő, sem pedig Yugyeom. Ki találhatod, hogy miért! - gúnyos nevetés hagyta el ajkait, majd csalódottan fordult vissza a szélvédő felé - Összejöttek és az egész hetet együtt töltötték. Engem pedig zavart, rohadtul zavart. Furcsa érzések keletkeztek bennem, de nem értettem, hogy miért. Zavart, hogy Jacks engem nem tartott olyan vonzónak, mint Yugyeomot, hogy velem nem járt kézen fogva, hogy engem nem csókolgatott. - ha akartam volna sem tudtam volna leplezni döbbenetem. Kikerekedett pillákkal meredtem Markra, s az előbb hallottakat próbáltam emésztgetni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok ideje táplál mélyebb érzéseket a kínai iránt, hiszen ez a Yugyeomos történet már nagyjából két éves. Emlékszem, még én is láttam őket kézen fogva sétálni, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget akkoriban.

- Elmondtam Jacksonnak az érzéseimet, mert képtelen voltam magamban tartani őket. Könnyek között fakadtam ki neki, ő pedig... - kissé elhallgatott, s egy reszketeg sóhaj kíséretében túrt bele hajába. Még sosem láttam őt ennyire kicsinek és védtelennek, a nagy Mark Tuant. Ez az egész helyzet annyira szürreális volt, hogy valóban nem tudtam, mit kéne most mondanom. - Odaadtam neki a szüzességemet. Tudtam, hogy nem helyes, hiszen akkoriban ott volt neki Yugyeom, de képtelen voltam kontrollálni az érzéseimet. Másnap, szakított vele, én pedig azt hittem, hogy viszonozni fogja az érzéseimet, de lerázott annyival, hogy maradjunk csak barátok. Azt mondta, hogy én vagyok a legjobb barátja és nem akar elveszíteni, emiatt ne keveredjünk románcba. Nem gondolta volna, de igazából, ezzel taszított el magától. És bármennyire utálom magamat és őt is ezért, belementem ebbe az egészbe. - bár nem sírt, hangja meg-megremegett, én pedig csak döbbenten meredtem rá - továbbra is. Megnyílt nekem, annak a srácnak, akit egy hete még megfenyegetett, akit megvert - s most mégis, úgy ültünk egymás mellett az esteledő sötétségben, a kocsiban, mint két szomorú barát, akik szerelmi bánatban szenvednek.

Hirtelen, közelebb éreztem magamat hozzá, mint eddig bárkihez is, s melegség öntötte el a szívemet, amiért mindezeket képes volt velem megosztani.

Kínosan nevettem fel nyomorunkon, mire egy pár másodpercig értetlenül meredt rám, de végül, legnagyobb döbbenetemre - ajkai felfelé görbültek, s ő is nevetni kezdett.

Talán mindketten megőrültünk, de fölösleges tagadni, hogy jól esett most ez a kis megőrülés, megtébolyodás. Én, a fiú, akit megerőszakoltak, s éveken át vertek - bele szeretett a nővére fiújába, és Mark, aki évek óta szerelmes a legjobb barátjába, s megtűri annak minden idióta és furcsa szeszélyét - csak mert, ennyire nagyon szereti.

Végül nem tudom, hogy meddig nevethettünk saját nyomorunkon, de mikor kiszálltam az autóból, egy utolsót még intve Marknak - az a néhány darab csillag - ami még a nagyvárosokban is látszódik -, már fent ragyogott az égen.

Még utoljára megigazítottam magamon a ruhámat - mintha csak vendégségbe készülődnék -, majd benyitottam a házba. Meglepően nagy csend volt, így mit sem sejtve vettem le magamról cipőmet, hogy a Nappali felé vegyem az irányt - ám ott nem várt meglepetés fogadott.

- N-Nagymama?

" - Mami, mami! Mi-miért sírsz Nagyi? Mi történt, hol van anya? N-nagymama! Mi történt?

- Még kérdezed, hogy mi történt? Te átkozott! Te átkozott, neked kellett volna meghalnod, hallod?! Miattad halt meg Taeyeon! Csak is te tehetsz róla, te átkozott gyermek! "

Az én hibám, nekem kellett volna meghalnom.

**********
Sziasztook^^
Igen - igen. Egy hónapnyi kihagyás után, volt pofám idemerészkedni egy ilyen rövid, Taekook mentes résszel.
DE, mentségemre szóljon, fontosnak tartom azt, hogy megismerjétek jobban a szereplőket és a háttértörténetüket is, így néha elkerülhetetlen egy-egy "kitérő".
Talán, mostanában belassultak az események a sztoriban, de higgyétek el, semmi sem véletlen, ahogy az sem, hogy ez a történet Taekook!😂 Lesz még az is bőven, de szeretném, ha lenne egy kis háttértörténet is hozzá.

Remélem, nem haragszotok nagyon! Véleményeknek most is igazán örülnék!❤️

EGYÉBKÉNT! KÉRLEK, SEGÍTSETEK! :')
Ez a kérdés, lehet, hogy hihetetlenül furán fog hangzani, DE: Szerintetek a JinMin páros esetén ki a dominánsabb fél? (Új fici készülődőben😏)