A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

7. rész

Az idegességtől, és az elfojtott - ámbár már rendkívül kikívánkozó -  bőgőrohamom miatt, remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, de még mielőtt  kinyithattam volna, az kivágódott, egyenesen az arcomba, ami miatt  fájdalmas nyögéssel terültem el a földön.

- Úristen, Jungkook, gyere gyorsan! Lehet, hogy elájult! -  hallottam meg tompán Nővérem kétségbe esett hangját, de a fejem annyira  zúgott az eséstől, hogy nem nagyon tudtam foglalkozni azzal, hogy mit  mond.

- Jézusom, Tae, jól vagy? Hallasz engem? - vette keze közé  valaki az arcomat, mire megpróbáltam kinyitni szemeimet, de miután ez  sikerült, inkább gyorsan vissza is zártam azokat. Jungkook, rendkívül  közelről pásztázta arcomat, aggódó tekintettel. Na, még mit nem! Tönkre  tette az életemet ez a szemét, és még hozzám is nyúl... Undorom tőle!

Erőt vettem magamon, és ellöktem arcomtól az Esernyős kezeit, majd -  sajgó végtagjaimnak köszönhetően - nagy nehezen feltápászkodtam a  földről, miközben szemeim villámokat szórtak.

- Nem kell a segítséged! - köptem a szavakat az értetlen tekintetű Jungkook felé, majd indultam is volna be a házba, de Nővérem hangja megállított ebben.

- Kim Taehyung! Azonnal kérj bocsánatot Jungkooktól! Semmi jogod így beszélni vele!  - jött felém dühösen Iseul, mire csak kikerekedett szemekkel néztem rá.  Ő most komolyan Jungkookot védi,amikor... Ja persze! Hiszen ő még nem  tudja, hogy mit tett a drága barátja, és, hogy én amiatt milyen  helyzetbe kerültem.

- Bocs. - szűrtem ki nagy nehezen fogaim közül ezt a pár szót,  miközben még mindig dühösen néztem Jungkookra, majd sarkon fordultam és  besiettem a házba. Rögtön a szobám felé vettem az irányt, de még így is  elkaptam egy aprócska foszlányt, abból, amit Jungkook mondott Iseulnak: 

- ... nagyon fura... - mindössze csak ennyit hallottam, de ez  is bőven elég volt ahhoz, hogy a könnyek utat törjenek maguknak  íriszeimből, és bőgve rogyjak le a biztonságot jelentő szobám ajtaja  mögött.

Fogalmam sincs, hogy meddig ülhettem a hideg földön, azon töprengve,  hogy Jungkook miért csókolt meg, hogy miért akartam viszonozni ezt,  vagy, hogy miért születtem ilyen furának és betegnek, hogy miért sújt  ennyi mindennel az élet, de egyszer csak, valamilyen oknál fogva az órám  irányába fordítottam a fejem, és rémülten konstatáltam, hogy ha még két  percél tovább ülök itt, a földön, akkor bizony el fogok késni az első  munkanapomról, pontosabban éjjelemről.

Fájdalmas sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor a tükörbe pillantottam.  Lábaimon egy fekete, bőrnadrág feszült olyan szinten, hogy azt hittem,  mindjárt szétszakad, felsőtestemen meg egy bőbb fazonú - szintén fekete -  hosszú ujjú volt, ami belátást engedett kulcscsontomra is. Fogalmam sem  volt arról, hogy miért csíptem ki magam ennyire, miközben tudtam, hogy a  Pokol felé tartok, de valamiért mégis kellemes érzés fogott el, mikor  lesétáltam a lépcsőn, ahol Iseul és Jungkook leesett állával, és  kidülledt szemeikkel találkoztam. Halovány mosoly futott át arcomon,   majd újra felvettem a rideg, semmit mondó arcberendezésem, és a kijárat  felé indultam.

- Hé, Taehyung, hova mész ilyen későn? Már sötétedik. - nézett rám értetlenül Nővérem, mögötte pedig Jungkook állt, aki vörös fejével inkább a szőnyeget pásztázta.

- Buliba, egy barátomhoz. - feleltem hanyagul, majd  reakciójukat meg sem várva, vágtattam ki a házból. Végül is, valakinek -  ha nekem nem is - buli lesz a ma éjszaka, és ki tudja, egy másik  dimenzióban, egy másik életben, egy másik személyiséggel rendelkezve,  még akár barátok is lehetnénk Jacksonnal, akkor meg? Nem is hazudtam  olyan nagyot...

Hevesen dobogó szívvel álltam meg a két majom, akarom mondani őr  előtt, akik a bár bejárata előtt álldogáltak. Még mielőtt  megszólalhattam volna, az egyik elém lépett, és jó alaposan végig mért  magának.

- Kim Taehyung, igaz? - kérdezte végül, miután befejezte stírölésemet, én pedig csak bólintottam egy aprót.

- A főnök már nagyon várja, kövessen. - intett maga felé, majd  belépett a bár ajtaján. Amit először megpillantottam, az egy nagy  színpad volt, rajta különféle magasságú rudakkal. A színpad előtt  asztalok foglaltak helyett, mögöttük pedig egy hosszú bárpult  helyezkedett el. Amint a másik oldalra fordítottam fejemet, bokszokat  pillantottam meg, amelyekben egy-egy kanapé helyezkedett el, és egy  üvegasztal. A legtöbb bokszra vörös függöny is fel volt szerelve,  gondolom amiatt, ha esetleg valaki nem akarná, hogy lássák őt ivás  közben, akkor csak el kelljen húznia a selyemanyagot. Legalábbis, nagyon  reméltem, hogy emiatt van ott.

- Wang Úr azt mondta, hogy nem kell kopognia, szóval nyugodtan menjen csak be. -  villantott felém az Őr egy nagy mosolyt, amitől kirázott a hideg.  Legalább a szemembe nézne, amikor hozzám beszél, és nem a lábaimat  stírölné! Nem foglalkozva elkalandozó tekintetével, bólintottam egyet,  majd egy nagy levegővétel után, be is nyitottam a Sátán, azaz Jackson  irodájába.

- Sz-szia. - intetem felé zavartan, miközben lesütött  pillákkal álltam meg asztala előtt, pont úgy, mint az elítéltek a  tárgyaláson, mikor a bíró előtt állva várakoznak arra, hogy kiszabják  rájuk az ítéletet.

- Már vártalak. - suttogta kéjes hangon, és hallottam, hogy  megnyikordult alatta a szék, ami egyet jelentett azzal, hogy felállt  róla. Ennek ellenére, és közeledő léptei hangjának okán sem mertem  felemelni íriszeimet, így továbbra is kitartóan vizslattam a cipőmet és a  padlót.

- Naa, Taehyungie!- húzta el nevemet vinnyogó hangon - Nézz rám, kérlek! - simított végig arcomon, mire kirázott a hideg. Most miért érintett meg ilyen kedvesen?

Miután látta, hogy még mindig nem emeltem rá tekintetem, óvatosan  állam alá nyúlt, és megemelte azt, így íriszeim pont az övéivel kerültek  egy vonalba.

- Nem kell félned... - suttogta, miközben aprócska csókokkal  és szívásnyomokkal kezdte elárasztani a nyakamat, és derekamnál fogva  közelebb vont magához. - Bár tudom, hogy én nem Jungkook vagyok, de attól még érezhetjük jól magunkat, nem igaz? -  kérdezte, miközben még mindig nyakamat kényeztette. Nem reagáltam  semmit kérdésére, csak egy aprócska sóhajt eresztettem ki ajkaim közül,  mert ha elvonatkoztattam attól, hogy Jackson csinálja mindezt, akkor még  jól is esett, ahogy a nyakamon feszülő bőrt csókolgatta. El kezdett  hátrálni velem az ajtóig, majd neki is lökött, és ott folytatta tovább  kényeztetésem, ezúttal áttérve a kulcscsontomra is. Egyre több sóhaj  hagyta el ajkaimat, majd lehunytam pilláimat, hogy csukott szemmel  élvezhessem azt, amit csinál, de rögtön Jungkook arca villant be  előttem. Az arca, amit akkor pillanthattam meg először, amikor szorosan  magához húzott, és megóvott az esőtől és a még nagyobb elázástól. Az Esernyős srác... Testem  egy pillanatra teljesen befeszült, ahogy bevillantak a csókunk  emlékképei, de ez az állapot sem tartott sokáig, ugyanis Jackson egy  kicsit elhúzódott tőlem, és íriszeimbe nézett. Egy pillanatig nem  értettem, hogy mit akar, de mikor lehunyta pilláit, és felém kezdett el  közeledni, a víz is kivert, hiszen én nem vagyok meleg - még ha ez az  aprócska sóhajaimból nem is pont így jött le - , és egyáltalán nem  vágytam arra, hogy a párnácskáimat falja.  Eszembe jutott, hogy  ellenkezhetnék is, de aztán bevillant egy kép a moziból, amikor Jungkook  szenvedélyesen csókolta Iseult.

Végül lehunytam pilláimat, és megszüntettem azt a pár centi  távolságot, ami köztem és Jackson között volt, majd el kezdtem mozgatni  ajkaimat párnácskáin.

Amikor a falnak lökött, és ajkaimat csókolta...Amikor az ajkait  falta, de gyönyörű íriszeivel engem lesett...Ahogy finom ajkait  mozgatta...Ahogy orromba szökött férfias illata...Megbódított, és egy  pillanatra tényleg elhittem, hogy Őt csókolom...

Sziasztook^^
Itt lennék a folytatással, amihez nem szeretnék sokat hozzá fűzni, mindössze annyit, hogy Nagyon Remélem, elnyerte a tetszéseteket!!❤️❤️
Egyébként Nagyon-Nagyon Szépen Köszönöm a több, mint 1K megtekintést, királyak vagytok!❤️❤️
További Szép Estét Nektek💕