A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

8. rész

Lassú, fáradt és sántikálós léptekkel haladtam hazafelé a hajnali, kihalt utcákon, miközben azon imádkoztam, hogy be ne aludjak sétálás közben, mivel annyira fáradt voltam, hogy a szemeim nyitva tartása is hatalmas erőfeszítéseket igényelt. Még jó, hogy Jackson hamisított nekem igazolást a mai és a holnapi napra, különben nem is tudom, hogy jutnék el az iskolába.

Már az utcánkba is bekanyarodtam, mikor újra bevillantak az éjjel történtek.

Jackson nem állt meg az ajkaim és a nyakam csókolgatásával, sokkalta többre vágyott. Már épp ruha nélkül hevertem alatta tehetetlenül, és fájó hátsóval - a tágításának köszönhetően - mikor az egyik őr - akinek egyébként örök hálával tartozom - nyitott be az irodába, hogy elhívja Jacksont, mert elvileg valami balhé ütött ki a bárban. Wang azt mondta, hogy várjak rá, de természetesen én azért felöltöztem, és unottan vártam őt közel három órán keresztül. Miután visszatért, kiengesztelő csókokat kaptam tőle - nem mintha ez engem bármennyire is meghatott volna - majd azt mondta, hogy hazamehetek, és holnap majd megtudom, hogy mi is lesz az igazi munkám. 

Nagyon halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, ugyanis semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy Iseul felébredjen, és kérdezősködni kezdjen. Óvatosan osontam be a Nappaliba, majd az emelet felé is vettem volna az irányt, ám egy halk szuszogás ütötte meg füleimet. Kérdőn tekintettem a kanapé irányába, ám nagyon meglepődtem attól, amit ott látni véltem. Jungkook szunyókált eléggé kicsavarodott állapotban az ülőalkalmatosságon. De hát miért nem Iseullal van? Nesztelen léptekkel sétáltam hozzá közelebb, majd leültem elé a földre, és nyugodt arcát kezdtem el figyelni. Vöröskés színben pompázó, cserepes ajkai kissé el voltak nyílva egymástól, pisze orra édesen mozgott minden egyes levegővétele közben, íriszei pedig... Egy tincs eltakarta szemeit, így feltérdeltem a kanapé mellé, és óvatosan kisöpörtem haját arcából, így lecsukott pilláit is megcsodálhattam, tökéletesen ívelt szemöldökével együtt.

Fogalmam sincs, hogy meddig időzhettem el arca részletes tanulmányozásával, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy el kezd mozgolódni, minek következtében ijedten álltam is volna fel mellőle, de hirtelen megragadta csuklómat, és lerántott maga mellé - az amúgy is eléggé szűkös - kanapéra.

Döbbenten néztem - kissé még álmoskásan csillogó - íriszeibe, de látszólag ő nem zavartatta magát, végig simított arcomon, és megeresztett egy halvány mosolyt.

- Aggódtam érted. - suttogta mély, rekedtes, reggeli hangján, amitől önkéntelenül is kirázott a hideg.

- Kid vagyok én, hogy aggódnod kelljen értem? - suttogtam én is kissé rekedtes hangon, miközben továbbra is íriszeit pásztáztam, mert bármennyire is el akartam fordulni tőle, valami érthetetlen, erős és láthatatlan mágnes vonzásának köszönhetően, a beszéden kívül semmiféle aktív cselekedetre nem voltam képes. Egyszerűen lebénított tenyere, amely arcomon pihent, egyszer-egyszer meg is simítva azt.

- Én..öhmm. - látszólag kérdésem elgondolkodtatta, mert ezek után közel fél percig nem is válaszolt, csak gondolkodott - Olyan, mintha az öcsém lennél. - húzta halvány mosolyra ajkait, bennem meg akkor törhetett meg a mágnes vonzó hatása, ugyanis szélsebesen pattantam fel mellőle, és a kanapéval szemben levő fotelben foglaltam helyet.

- Taehyung... - suttogta rekedtesen, majd ő is felült velem szemben - Taehyung! Mi az ott a nyakadon? - dörzsölte meg kissé szemeit, mire kezemet ijedten kaptam a nyakam irányába. Hát persze, egy szívás nyom nem tűnik el csak úgy, rögtön, főleg ha több is van belőle!

- Semmi. - vontam meg vállaimat közönyösen, de talán nem kellett volna, ugyanis Jungkook ingerülten indult meg felém, majd egy hirtelen mozdulattal rántott fel a fotelből, ezzel elérve, hogy mellkasának dőljek.

- Ki tette ezt veled? Bántottak? - sziszegte dühösen, miközben kissé eltolt magától, s ujjaival végig simított - most különösen - érzékeny bőrömön. Bár hangja agressziót árasztott, cirógatása - mellyel bőrömet ajándékozta meg - ennek a teljes ellentétéről árulkodott. Lágy volt, törődő és kedves.

- Nem hinném, hogy magyarázattal tartozom neked. - suttogtam nehézkesen véve a levegőt, ugyanis közelsége, és orromba szökő férfias illata, valamiért teljes bódulatot okozott nálam, amit nem tudtam hová tenni hirtelen.

- Taehyung, tudnom kell, hogy ki bántott téged, érted? Mást is csinált? - kérdezte ijedt hangon, erősen fogva vállaimat, mintha csak attól félne, elszaladok, ha nem tart. Mondjuk, őszintén bevallva, átsuhant agyamban a menekülés gondolata.

- Nem bántott. - nyögtem ki végül nagy nehezen, majd vettem egy nagy levegőt és folytattam - Nem bántott, mert én is akartam...é-és élveztem. - mondtam ki végül, én pedig rögtön meg is éreztem, hogy szorítása egyre gyengülni kezd, majd végül le is estek nagy kezei vállamról, mire döbbenten kaptam rá íriszeim.

- Mit csináltatok még? - suttogta elhaló hangon. Kérdése okán nyeltem egy nagyot és hátrálni akartam pár lépést, de amint megmozdultam, éles fájdalom hasított végig hátsóm környékén, mire akaratlanul is felszisszentem. Hiába csak ujjait használta, ez bőven elég volt, úgy látszik.

Jungkook kikerekedett szemekkel nézett rám, majd mintha összeállt volna benne a kép, hátrált pár lépést, majd szinte rázuhant a kanapéra.

Pár perc csönd állt be közöttünk, amit végül én törtem meg.

- Jungkook, kérlek, ne mondd el Iseulnak és... és Haneulnak sem! - suttogtam, miközben a földet kezdtem el pásztázni szemeimmel. Nem mertem felnézni.

Pár másodperc elteltével hallottam, hogy a padló megnyikordult, majd egy kezet éreztem meg, amely állam alá simult, ezzel kényszerítve arra, hogy tulajdonosára vezessem tekintetem.

- Fürödj meg! Bűzlesz a füst és a férfi parfüm szagától, ami ha jól gondolom, nem a tiéd! - mosolyodott el kissé gúnyosan, majd elengedte állam, és kisétált a konyhába.

Néhány percig még letaglózottan álltam a Nappali közepén, majd erőt véve magamon, nagy nehezen felsétáltam az emeltre, és az Esernyős srác tanácsára, rögtön a fürdő felé vettem az irányt.

Elkerekedett íriszekkel álltam a tükör előtt, miközben a saját tükörképemet vizslattam. Bár ha őszinte akarok lenni magamhoz, először nem hittem el, vagy csak nem akartam elhinni, hogy saját magamat látom viszont a tükörben. Hajam csapzottan állt, és össze-vissza, ajkaim duzzadtak voltak, nyakamat és kulcscsontomat pedig hatalmas lila és vörös színben pompázó foltok tarkították. Elképedve figyeltem magamat, majd eszembe jutottak Jungkook gúnyos szavai és mosolya.

Kétségbe esetten rogytam le a földre, miközben a gondolataimat próbáltam rendbe szedni magamban, de az valamiért sehogy sem akart sikerülni. Akaratlanul is újra az eszembe jutottak az éjjel történtek, ahogy Jackson falta ajkaimat - és mást is -, s én ezt készségesen, mindenféle tiltakozás nélkül, hagytam neki,  mintha csak egy olcsó hímribanc lennék. Majd bevillant Jungkook csalódott arca is, amellyel engem illetett, és mellkasom önkéntelenül is összeszorult. Mikor ott ült előttem, magába roskadva a kanapén, úgy éreztem, mintha megcsaltam, elárultam volna Őt, pedig erről szó sincs. Ő volt az, aki megcsókolta a barátnője öccsét, nem én! Ráadásul el is löktem magamtól, csak úgy látszik, nem időben. De mégis, akárhányszor bevillant előttem az Esernyős arca, elfogott a bűntudat, ez pedig kezdett teljesen megőrjíteni.

Egy érintésed nagyobb hatással volt rám, mint az Ő ezer csókja, melyekkel ajkaim ostromolta...

Sziasztook^^
Itt lennék Nektek a folytatással, nagyon remélem, hogy sikerült elnyernie a tetszéseteket!😊❤️
Véleményeiteket a történetről és erről a részről, most is nagyon boldogan fogadnám!💞
További Szép Estét Nektek💞