A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

12. rész

- Taehyung, kérlek, szólalj már meg! - kérlelt már legalább tizedjére Haneul, amióta felnyalábolt a betonról, és elkísért a környékünkön lévő parkhoz, hogy letisztogassa a sebeimet.

- Csak pár srác belém kötött, nem történt semmi. - feleltem kissé rekedtesen, miközben a az arcát tanulmányoztam, melyet halványan megvilágított a lámpa fénye. Bár már másodjára látom, az első találkozásunk ráadásul egy randi volt, még sosem néztem meg jobban a vonásait, most azonban volt rá lehetőségem, miközben ő a homlokomon levő sebet tisztogatta - biztosan bevertem, mikor Mark a földre lökött. Hosszú,fekete haja kontyba volt felkötve, arca szív formájú, bőre sima, és egészen fehér - ezzel sápadtságot kölcsönözve arcának, szemei nagyok és éjfeketék, ajkai halvány rózsaszínek és dúsak voltak. Egészen hasonlított Jungkookra, végül is, nem véletlen, unokatestvérek.

- De még mindig nem értem, hogy miért kötöttek csak úgy beléd. Ugyan, mit ártottál te nekik? - kérdezte szomorkásan, szívem pedig összeszorult. Szegény lányt az éjszaka közepén ideráncigáltam és még arra sem vagyok képes, hogy őszinte legyek vele.

- Biztos nem tartottak valamiért szimpatikusnak. - nevettem fel fáradtan, miközben beletúrtam tincseimbe, és megengedtem magamnak egy fájdalmas sóhajt. Úgy érzem, Mark legközelebb nem lesz ilyen elnéző, mint amilyen most volt.

- Kérdezhetek valamit? Persze, ha nem akarsz, nem kell rá válaszolnod. - makogott zavartan Haneul, miközben elrakta az elsősegély ládikájába a fertőtlenítőszert. - Miért pont engem hívtál ide? Mármint, egyszer randiztunk, és én nagyon jól éreztem magam veled, de nem tudom. Úgy éreztem, hogy te mást kedvelsz. Mármint, - itt kissé elhallgatott, és zavartan lesütötte pilláit - van valakid, Tae? Nekem nyugodtan elmondhatod. - mosolyodott el kedvesen, lágyan végig simítva combomon, mire akaratlanul is libabőr keletkezett bőrömön. Nem tehetek róla, túlságosan jól estek a kedves szavak és cselekedetek, melyeket hozzám intézett. Egy fél-őszinteséget igazán megérdemel.

- Sajnálom Haneul. Nem volt szép dolog, ahogy a randinkon viselkedtem, tudom. Van valakim, azt hiszem, igen. - néztem kissé félve íriszeibe, de legnagyobb döbbenetemre, továbbra is kedvesen mosolygott rám.

- Nagyon szerencsés lány, de gondolom ezt ő is tudja. - nevetett fel halkan, majd folytatta - Bár nem értem pontosan, hogy miért nem őt hívtad ide, nem kérdezősködök. Hiszen, nincs is hozzá jogom. - vakargatta meg kínjában tarkóját - De csak, hogy tudd, ha egy barátra lenne szükséged,én itt vagyok. Látom, hogy valami nem oké, szóval akár az éjszaka közepén is hívhatsz, ha beszélgetni lenne kedved. Én meghallgatlak. - ajkait halvány mosolyra húzta, az én szívem pedig minden egyes mondata után összefacsarodott egy kicsit. Haneul egy nagyon rendes lány, én még sem lehetek vele őszinte.

- Köszönöm Haneul, ez tényleg sokat jelent nekem. - simítottam végig felkarján, majd egy kissé vérszegény, baráti ölelésben részesítettem. - Hazakísérlek, rendben? - mosolyodtam el biztatóan, majd nagy nehezen feltornásztam magam a padról, és lassú, fájdalmas, bicegő léptekkel, elindultunk a lányék háza felé.

Némán vánszorogtam haza felé a - lassan már hajnalodó - , kihalt utcákon, miközben a Haneullal megejtett beszélgetésemen gondolkodtam. Tudom, hogy nem fogja el mondani senkinek, ami velem történt - amiért nagyon hálás vagyok neki -, de a rossz érzések továbbra is feszítenek belülről. Ő egy rendes lány és biztos vagyok benne, hogy köztünk maradna, ha elmondanám neki, hogy mik történtek velem mostanság, és hogy mire vagyok kényszerítve, de nem akarom egy ilyen súlyos titoknak kitenni őt. Hiszen nagyon rendes, kedves lány - és minden bizonnyal elég érzékeny is -, nem tehetem meg azt, hogy ilyen kemény dolgokat osztok meg vele. Bármennyire is esne jól kiadni magamból a gondokat, megosztani másokkal is, hogy ne csak én szenvedjek a súlyuktól, nem lehetek olyan önző, hogy másokat is belerángatok egy olyan dologba, ami egyébként csak is rám tartozik. Haneul nem érdemli meg, hogy ilyen titkok jussanak a tudtára.