A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

22. rész

A következő percekben a szoba megtelt sóhajokkal, s aprócska nyögésekkel, a hőmérséklet perzselővé vált, én pedig nem tudtam mást tenni, csak élvezni, hogy az, amiről eddig álmodni sem mertem volna, most hirtelen az enyémmé vált. Az eddig olyan elérhetetlenként dédelgetett édes szerelem fogalma most hirtelen valóban a kezemben volt, s szétáradt egész belsőmben, eddig ismeretlen melegséget oszlatva szét mellkasomban, amitől az a bugyuta vigyor is felkúszott ajkaimra, s levakarhatatlannak bizonyult. Nem hittem el, hogy valóban megtörténik, hogy ez most ténylegesen a valóság, s nem csak egy hamis álomkép, melybe őrült elmém ringatott. Minden egyes alkalommal, mikor ujjaimmal felhevült bőrét simítottam, mikor ajkaink egymáshoz értek, úgy kapva a másikért sokadjára is, mintha csak össze akarnának forrni, hogy aztán többet el se válhassanak, míg világ a világ.

Nem mentünk túl messzire. A hirtelen jött őrjítő vágy, mely elborította elménket, s szépen lassan testünket is – sem adta még nagyobb meggondolatlanságra fejünket. Csak élveztük egymás testhőjét, hogy a mámor szemünk világát ragyogóvá tette, s hogy a felhőtlen mosoly ott csücsült csóktól duzzadt ajkainkon. Simogattuk egymást, ott, ahol értük, végtagjaink összefonódtak, szívünk dobbanásainak ritmusa egyszerre csendült fel a délután nyugalmában, s el sem tudtam képzelni, mi lehetne az, mi ki tudna valaha is zökkenteni ebből a gyönyörű állapotból, melybe Jungkook rántott.

Semmi. – gondoltam magamban, ahogyan összekulcsolt ujjainkat tanulmányoztam, miközben fejem mellkasán pihent, ő ujjai pedig rakoncátlan tincseimmel szórakoztak.

Semmi. – ismételtem el magamban ismét a szócskát, mi valójában mindent jelentett – legalábbis szerettem volna ezt hinni – de hűen önmagához, valójában tényleg nem jelentett semmit sem, az aggodalom mérges fullánkjai pedig ismét megkörnyékeztek, s hiába igyekeztem kiűzni magamból a baljós gondolatok tömkelegét, azok elborították ábrándjaimat, egy csekélységű nyugtot sem hagyva ezzel.

- Min gondolkodsz? – simított végig arcomon, félig lehunyt pillámat is érintve kezével, én pedig beleremegtem érintésébe, s ajkaiba, melyek aprócska, pihe puszikkal lepték el hajamat.

- Semmin, semmi különösen – első hazugság. Fogaskerekeim fájdalmasan jártak fejemben, de nem szerettem volna ezekről beszélni neki, ha már látszata is volt csak meg csupán annak, hogy én is a felhőtlenségben élvezkedem, akkor legalább azt szerettem volna fent tartani, és nem lerombolni az igaznak hitt idillt. Na meg, talán ő fejében is hasonló gondolatok cikáztak, s ő is csak az én kedvemért nyomta el magában ezeket, akkor tán nekem kellett volna olyan önzőnek lennem, hogy ráuszítom minden gondunkat?

Talán már akkor elveszett az el sem kezdődő, mikor hagytunk mindent a szőnyeg alá söpörődni, várva, hogy mikor nyeli el minden problémánkat a padló?

- És te? Mi jár most a fejedben? – lemásztam mellkasáról, s szembe fordultam vele, úgy figyelve éjfekete tincseit, melyeknek egy része homlokába omlott, s melyeket szeretetteljes simogatásokkal tűrtem végül füle mögé. Íriszeim megbabonázva siklottak kissé kipirult arcára, s egy halvány mosollyal állapítottam meg, nem csak én festek úgy, mint egy megérett paradicsom, ő sem volt másképp ezzel. Szemeimmel végig követtem hibátlan orrának vonalát, majd kívánatos, húsos alsóajkára siklott tekintetem, mely még halványan nyáltól csillogott, s melyen egy ellenállhatatlan, barna anyajegy pihent. Nem is gondolkodtam ezek után sokáig, egy reszketeg sóhaj kíséretében húzódtam hozzá közelebb, ismét összeérintve ajkainkat, ebben az órában már ki tudja hányadjára.

Éreztem, ahogy belemosolyog csókunkba, de nem mélyítette el, egyikünk se tette. Élveztük egymás párnácskáinak ízét, és azt az euforikus érzést, mely minden egyes alkalommal hatalmába kerített minket, mikor egymást kóstoltuk. Képtelen lettem volna betelni az ízzel, Jungkook ajkainak ízével, a függője lettem, éltetőmnek hittem, mentsváramnak, ahova menekülni tudok a gondolataimtól. Derekam köré fonódó karjait pedig egy védőpajzsnak, mely mögött óvva találhattam magam, ahol nem érhetett fájdalom és bánat, s nem létezett más rajtunk kívül. Elcsépelt gondolatok voltak ezek, de én valóban képes lettem volna szárnyra kelni, ha Jungkook is velem tart az utazáson, s sosem engedi el a kezem, fogva tart szerelme ketrecében.