A döntés a te kezedben van! ||Taekook||

9. rész

Bágyadt, lapos pislogások közepette nyitottam ki pilláimat a hirtelen jött zajforrásnak köszönhetően, minek kilétét és okozóját először képtelen voltam beazonosítani. Nagy nehezen kikászálódtam meleget sugárzó paplanom alól, majd az ajtómhoz lopakodtam, pont olyan nesztelenül és gyanúsan, mintha csak egy gyilkos tolvaj lennék, aki beakar törni egy ismeretlen személy lakásába. Nos, ez csak abban hibádzik erősen, hogy én a saját házamban voltam, s hogy mindössze csak hallgatózni akartam, hátha megértek valamit abból, amit Iseul és Jungkook mond egymásnak - nem kis hangerővel - a nappaliban.

- Mi a franc bajod van Kook? Napok óta ilyen ingerült vagy, és nem mondod el, hogy mi van! Most is, éjjel leosontál a nappaliba aludni, nehogy azt hidd, hogy nem ébredtem meg rá! - hallottam meg dühös, kissé értetlen hangját Nővéremnek.

- Az ég áldjon meg Iseul, csak aggódtam az öcsédét! Téged egyáltalán nem zavart, hogy furán viselkedett és kimaradt egész éjjelre, de én tudni akartam, hogy jól van-e, akkora baj ez? Szerencsétlen sráccal senki nem törődik, basszus! - Jungkook ingerülten mordult fel, de engem ez zavart most a legkevésbé. Aggódott. Szerencsétlen vagyok? Megsajnált? Nincs szükségem a sajnálatára!

Már éppen viharzottam volna le a Nappaliba, hogy jól kiosszam az Esernyőst, de Iseul ismét - maximum hangerőn - szólalt meg, én pedig automatikusan visszahúzódtam a fal mellé.

- Semmi szüksége se rád, se az aggódásodra Jungkook, fogd már fel! Ő csak az öcsém, neked semmi közöd hozzá! Nem kell neki a szánalom bratyizásod, és én sem várom el tőled, hogy ezt tedd! - ripakodott rá Testvérem barátjára, mire kíváncsian léptem lefelé pár lépést a lépcsőn - de csak annyira, hogy még mindig takarásban legyen - ,mert kíváncsi voltam Jungkook válaszára, lebukni azonban nem akartam.

- Rendben, ez esetben mostantól nem tulajdonítok a srácnak túl nagy jelentőséget. - hallottam meg Jungkook - immáron jelentősen halkabban hangoztatott - mondatát, amitől egyszerre öröm, és bánat egyvelege is végig szántott testemen.

Visszaosontam a szobámba, majd ledőltem a fal mentén, és az egyre erősebben szúró mellkasomra szorítottam tenyerem, mintha attól elmúlna a hirtelen jött fájdalom, mi egyszer csak végigszántott rajta, meggátolva engem ezzel bármiféle mozgást igénylő cselekedet elkövetésében.

Csak ültem a fal mentén, s bambán révedtem magam elé, mintha valami oly érdekes dolgot látnék szőnyegemen elterülni. Bár való igaz, hogy szemeim nyitva voltak, s tényleg a padlót fedő szövetre meredtek, én mégis inkább a saját gondolataimat s érzéseimet láttam előbb, minthogy a valóságot. Valahol, igazán örültem annak, hogy Jungkook mostantól leszáll rólam, s hogy Iseul megmondta neki azt, amit egyébként nekem kellett volna, de legbelül, mélyen, keserűséget s csalódottságot is éreztem. Hiszen a tény, hogy az Esernyős mindvégig csak szánalomból aggódott értem, elszomorított, még annak ellenére is, hogy sejtettem, nem Miattam viselkedik velem ilyen kedvesen, mindössze csak szánalomból, s amiatt, mert a Testvéremmel jár.

Hirtelen dühbe csapott át pár pillanattal ezelőtti bánatom, s mérgesen álltam fel a padlóról, majd az ágyamhoz sétáltam, s felkapva onnan egy párnát, erősen a falhoz vágtam. De valahogy ez nem volt elég, a párna túl puha volt, én pedig valami erősebb és keményebb szétzúzására vágytam volna inkább. Kinyitottam íróasztalom fiókját, s kikaptam belőle azt, ami legelőször kezeim közé akadt, majd meg sem nézve a tárgyat, minden meggondolás nélkül a falnak hajítottam, amaz pedig hatalmas csörömpöléssel érkezett neki, utána pedig szilánkokra törve hullott rá a padlóra. Pár másodpercig döbbenten meredtem a szilánkokra, majd gyorsan odalépkedtem hozzájuk, s a földre térdeltem. A sok üveg között egy képet pillantottam meg, melyen egy vidám, húszas éveiben járó nő mosolygott, fején egy hatalmas szalmakalappal, melyet ronda, nagy, kék virágok díszítettek. A nő csak úgy ragyogott a képen, látszott rajta, hogy mennyire boldog s vidám. Mintha sosem ismerte volna a gondokat.

- Anya. - suttogtam magam elé, könnyes szemekkel, miközben felvettem a képet a földről s szívemhez szorítottam. Csendes zokogásban törtem ki, s egyre görcsösebben szorítottam magamhoz a fényképet, nem is gondolva arra, hogy mi van, ha esetleg meggyűrődik vagy baja esik.

- Taehyungie. - hallottam meg egy kellemes, lágy hangot magam mögül, majd egy tenyeret éreztem meg vállamnak simulni. Könnyeimet letöröltem, majd bágyadt tekintettel fordultam Testvérem felé, ki maga is a könnyeivel küszködött. Feltápászkodtam a földről, majd erősen magamhoz szorítottam őt, úgy, mintha csak bármelyik pillanatban szertefoszlatna.

- Sha-sajnálom. - suttogtam, miközben még mindig erősen öleltem Iseult. - Én nem akartam, annyira sajnálom! - szipogtam, majd eltoltam magamtól, s visszatérdelve a földre, elkezdtem a szilánkok felvételét.

- Taehyung én... - kezdett volna bele, de szavai torkára fagytak, s nem mondott többet. Hallottam a padló nyikorgásaiból, hogy hátrálni kezdett, majd még mielőtt kilépett volna a szobámból, magamra hagyva engem, megfordult, s visszaszólt - Apa ma hazajön, Taehyung. Vacsorára már itthon lesz, és Kook is átjön. Ma ne menj iskolába, inkább szedd össze magad, kérlek! - suttogta elhalóan a végét, majd kilépett a szobámból, s gondolom elindult iskolába, mint minden normális, velünk egyidős diák. Én miért nem tartozhattam soha közéjük?

Nagy nehezen feltakarítottam a földről az összes üvegdarabkát, majd leheveredtem a Nappaliba egy kicsit, TV-zni, hátha azt majd elvonja a figyelmemet, folyton folyvást elkalandozó gondolataimról. Nem akartam Jungkookkal foglalkozni, sem a marcangoló bűntudattal, sem pedig Apám hirtelen jött hazalátogatásával, mindössze csak egy kis kikapcsolódásra s szabadságra vágytam gondjaim börtönéből kiszabadulva, de valamiért ezt még a TV sem tudta nekem megadni. Szenvedve hánykolódtam a kanapén fekve, miközben a csatornák között váltogattam, hátha találok valamit műsort, mi leköti figyelmem, mikor egyszer csak megszólalt a telefonom, én pedig kérdőn kaptam felé tekintetemet. Ismeretlen volt a szám, amely a kijelzőn villogott, de ezen nem sokat töprengtem, rányomtam a fogadás ikonra, majd fülemhez emeltem a készüléket.

- Haló, tessék? Miben segíthetek? - kérdeztem szokásos, telefonos hangomon, miközben egy kis lágyságot és illedelmességet erőltettem magamra.

- Oh, Taehyungie! Szia! - hallottam meg Jackson félre ismerhetetlen, mézes-mázas hangját a vonal túlsó végén, mire akaratlanul és kisebbé húzódtam össze a kanapén.

- Jackson, szi-szia! M-mit szeretnél? - kérdeztem kissé ijedt hangon, mire hallottam, hogy elkuncogta magát. Igazán örvendetes dolog számomra, ha viccesnek találja félelmem. Jófej gyerek, de tényleg, marhára!

- Hát csak tudod, arra gondoltam, hogy talán lenne egy módja annak, hogy a ma esti melózást kihagyd, s csak holnaptól kezd a poklot! - kuncogott fel vészjóslóan, majd folytatta - Ha ma eljössz velem egy randira, nem kell bemenned a bárba éjjel, s nyugodtan alukálhatsz az ágyacskádban, persze csak akkor, ha nem akarsz helyette mást csinálni! - bár arcát nem láthattam, éreztem, hogy ajkaira egy perverz mosoly ül ki, de ezzel igyekeztem inkább, nem foglalkozni.

- Randira hívsz? -kérdeztem meglepetten, mert az egy dolog, hogy szórakozik velem - pontosabban a testemmel -, de a randi azért egy teljesen más dolog.

- Öhm, ja, randira. - makogta össze-vissza, mint aki zavarban van. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk egy közeli cukrászdába, utána meg a parkba, és ja, azt hiszem, ennyi. - fejezte be végül, én pedig csak egy döbbent "O"-zást hallattam. Semmi trükk, semmi zaklatás? Bár gyanúsnak éreztem ezt az egészet, valahogy csábítónak tartottam az ajánlatot, már csak azért is, mert akkor így megúszhatom az esti munkát, plusz úgy éreztem, talán még jól is jönne, ha Jackson kicsit ki tudna zökkenteni a depressziós gondolataim közül.

- Rendben van. Mikor és hol találkozzunk?

Nem számít már semmi, sem ő, sem te, sem saját magam. Már nem számít s nem érdekel semmi. Én csak szabadságot akarok, s ha ezt Jackson adhatja csak meg nekem, ám legyen!

Sziasztook^^
Ezen és az elkövetkezendő 3 héten fogalmam sincs, hogy hogyan s mint tudok majd hozni bármelyik könyvemből is részeket, ugyanis nyaralni vagyunk, de azért igyekezni fogok!😁
Most is, nem egy túl érdekfeszítő résszel jöttem nektek, de igyekszem a következőt már izgalmasabbra írni!😅
Remélem azért, elnyerte a tetszéseteket!!❤️
Szép Estét Nektek❤️
(Hibák javítva, amint hazaértem)