Yaoi OS [BEFEJEZETT]

Eleven

Luhan .x. Jackson

Újabb izzasztó munka nap aminek picit hamarabb véget kell vetnem.

- Oké fiúk, mehettek- fújtam ki a tüdőmbe mohón beszívott levegőt.

- Hová sietsz Hyung?- kérdezte egyik táncosom, de csak legyintést kapott miszerint nem fontos.

Igazából én sem tudom, mit miért teszek, de úgy gondolom elég időt hagytam neki, hogy felnőjön. Talán túl sokat is. 3 éve, hogy elmentem. Mikor utoljára láttam egy kisfiúhoz hasonló belsővel rendelkező, de annál felnőttesebb külsővel megáldott férfi volt. Vajon most milyen lehet?
Nőtt? Magasabb lett tőlem? Ugyan olyan szétszórt? Hasonlóan jó leader mint volt?

- Csak nem valami csaj van a dologban? A kis Luban becsajozott?- röhögtek fel.

Sóhajtottam és szokásos jégherceg énemet felvéve gyilkos pillantással meredtem rájuk.

- Há mégegyszer valaki poénkodni mer rajtam repül. Értve vagyok gyökerek?- lassan beszéltem mégis nyomatékosítva ezzel minden egyes kiejtett szavamat.

Mind elhallgattak és csak bólintottak. Utálom, hogy csak ebből értenek. Semmire kellő pornép.
Összeszedtem minden cuccom és a táskámat a hátamra kapva caplattam fel a következő emeletre. Annyira unom, hogy minden egyes elmenetelemkor szólni kell a menedzsernek mert különben repülök. És zsákba macska, hogy mehetsz-e avagy itt kell maradnod. De most az egyszer nem fog tudni nekem parancsolni, hogy itt kell maradnom. Akkor is elmegyek, akkor is vissza megyek hozzá.

Három kopogtatás után a tölgyfaajtó mögül a jólismert reszelős és mély hang beinvitált.
Lassan nyitottam be, de szemem egyből megakadt az iroda közepén elhelyezkedő asztalon és a mögötte ülő férfin.

- Jó látni Luhan. Hogy haladtok a tánccal?- érdeklődött szinte vicsorításnak látszódó mosoly kíséretében.

Bentebb mentem és illedelmesen meghajoltam. Kiszúrhatt az oldalamon pihenő táskát mert elváltozott eddig nyugodt arcberendezése. Megköszörültem a torkom és a szemeimbe lógó természet ellenes lila tincseimet oldalra tűrtem.

- Uram, nagyon jól haladunk, így ma hamarabb elengedtem a fiúkat, de szeretném... Bejelenteni, hogy 1 hétre Koreába utazok- gondolkoztam picit, de végül nem kérdeztem, hisz felesleges lenne. Akkor is elmegyek. Ami fontos, az fontos.

- LuHan nem mehetsz. Sajnálom, de nyakadon a rengeteg interjú, rádió adás, fellépés és még az új dal is fél kész állapotban van. Halasztanod kell- nézett rám szomorúan, bár tudom az álarc mögött csak a pénz utáni éhség lapul. Mint mindenkiből belőlem is csak pénzt akar csinálni, amit engedek, de annyit érdemelnél, hogy elmenjek akkor mikor akarok. Viszont, ha kiérdemlem, ha nem, nem fog tudni vissza tartani.

- Nem kérdésnek szántam Uram- lett kicsit keményebb egyébként teljesen lágy hangom.

- Erről nem nyitok vitát. És ha bármilyen módszerrel megpróbálsz elmenni, repülsz innét. Világos kölyök?- az eddigi kedves főnök már sehol nem volt.

Hangját megemelte ezzel jobban felvéve a kegyetlen menedzser szerepét. Sóhajtottam és muszáj voltam mérlegelni. Tököm, ki van azzal, hogy nem tehetek semmit. Kalitkába zárt madár vagyok, pedig szárnyalni akarok. Egyszer az is eljön. Most.

- Rendben.. Sajnálom a zavarásért Uram- hajoltam meg illedelmesen.

Kicsit meglepődhetett, hogy csak ennyiben hagytam, de nem szólt semmit. Hagyta, hogy becsukjam magam után az ajtót és elhagyjam az emeletet. Az egész épületből kilépve egy felszabadult sóhaj tört fel a torkomból. Olyan nyomasztó ott bent lenni. Mint életem börtöne keserédes lehetőségekkel.