Hideg ujjait a tőr vaskos markolata köré tekerte. Arcán beteges mosoly virított, s fejében gondolatok ezrei kavarogtak. Levezette tekintetét az előtte fekvő ártalmatlan és védtelen áldozatára. Olyan gyönyörű és különleges, kár hogy ezt a csodát más nem látja és nem is fogja.
Erős jellemmel rendelkezett mégis olyan hamar elbukott. Szinte nem is küzdött. Csak hagyta, hogy gyilkosa egyszerű mozdulatokkal a földre taszítsa.
Vér keserű íze égerre száját, majd utat engedett neki. Remegő végtagjaival fedni próbálta kiszolgáltatott testét, de minden hiába volt.
A beteg vadállat térdre ereszkedett és könnyedén égő testébe engedte fegyvere éles pengéjét.
A sötét éjszakát fájdalmas kiáltások tarkították. Segélykérés sehol, de feleslegesnek is bizonyult. Nem hallja őket senki s ezzel mind a ketten tisztában voltak.
Kínok között vergődő testét gyilkosunk elégedett mosollyal hagyta ott. Tudta keresni fogják, de ez akkor és ott nem számított. Csak a gyilkolás utáni kellemes érzés mely szétáradt testében... Véres kezeit ingébe törölte majd azt levéve dobta el. Nem tudja tisztára mosni a kezét, hiszen az ártatlan ember vére örökre kezéhez tapadt a többi kiontott személy halála melle. Egyel több, mit számít, nem igaz?
[2017, Gondolatok]