Yaoi OS [BEFEJEZETT]

Fiveteen

Hol vagyok? Mi ez a hangulatos, de mégis sötét, hely? Homály ellenére tökéletesen láttam mindent. Akárcsak fényességben. Egyedül vagyok, de mégse. Érzek valakit... De nem látom...

Kétségbeesésem közepette kapkodtam a fejem, de semmi nem változott. Csak a mellkasom nehezedett el egyre jobban. Nem kapok levegőt...

- Nem vagy álmodozó- furcsa, ijesztő mégis kellemes hang csengett fel a szoba másik oldaláról. – Egy új fantáziát látsz...- folytatta és egyre tisztább, hangosabb lett az a bizonyos idegen hangja.

Egész testemben megdermedtem és lélegzet visszafojtva vártam, hogy folytassa. Erős kezek fonták körbe derekam láncokhoz hasonlóan. Mozdulni sincs már lehetőségem, nem mintha menne...

- Egy fantázia, ami megállítja az időt és a teret...- hűvös, szinte jéghideg lehelete csapódott a nyakamnak. Kirázott a hideg és ellepték a gondolataimat megannyi rémkép arról, hogy mit fog velem tenni...

- Hol vagyok?- még megfordulni sem mertem, de nem tudtam szótlanul tűrni, hogy csak így leláncol, megtart és nem ereszt.

- Engem hívsz, mikor szörnyen vágysz rám- erősödött a szorítása. Akár egyetlen erősebb mozdulattal képes lenne összeroppantani kiszolgáltatott gyenge testemet.

- Mit akarsz?- nehezedett a mellkasom még jobban és már tényleg alig kaptam levegőt.

- Felébresztem a testedben az érzékeket- húzódott el, de a vállaimra tévedt keze. – Egy édes méreg vagyok. Nem tudsz visszautasítani vagy elkerülni. Nincsen választásod.

Maga felé fordított és a legközelebbi falnak tolta hátamat. Közelebb hajolt annyira, hogy már csak centik választottak el tőle. Látásom megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag homályos volt. Nem értem ezt az egészet. Ki Ő? Mit akar? Hol vagyok? Mi ez az egész?

- A lélegzeted és a hőmérséklet lángokban áll... Tudsz róla? - hajolt nyakamra és hűvös leheletétől elbódult állapotba kerültem. Megremegett térdekkel próbáltam talpon maradni. Ha nem szorít a falhoz, már rég padlón lennék.

- Ki...vagy...te?- szaggatottan beszéltem, de nagyobb hatással próbáltam a szavakat kiejteni.

Érdes, halk, de jó ízű kacaj hagyta el ajkait. Hátrébb lépett és árnyát követtem. Szédülök. Nem csak bódult, de kábult állapotba is kerültem. A lábaim feladták a szolgálatot és lekerültem a fal tövébe. Onnét pislogtam fel rá várva a választ.

- A fantáziád- mondta ki komoly hanggal. Azt hittem ennyit kapok, de alábecsültem. – A képzeleted alapján, vedd elő az összes álmodat. Az vagyok én. Gyújts fel a lángoló tekintetemtől kezdve a felrobbanó szenvedélyig...- guggolt le elém és államat felé fordítva kezdett minden kitisztulni. Kezdtem látni azt a bizonyos lángoló tekintetet, férfias test rajzolódott ki a homályban. Már közel sem volt fényesség a szemeimnek, mint mikor... idekerültem. Gúnyos, mindentudó mosoly... Ki ez a férfi és mit akar tőlem?

- Vegyél el belőlem annyit, amennyit akarsz – villant érdekes fény lángokból álló tekintetében és vállaimat megragadva a földre tepert. Felettem termett és elkomolyodott. Az előző gúnyos, szórakozott férfinak nyoma sem volt. Hatalmasat nyeltem. Ne..bántson... Félelem szikrái pattogtak tekintetemben, amit fogvatartott íriszeivel, de azok a szikrák egyetlen mozdulattól is rettegő lángokká lobbanhatnak...

- Ha a nevemet hívod, akkor ébredek fel. Te vagy az, aki kiengedett a labirintusból, igaz? Hozzád kell, hogy jöjjek... Minhyuk- amilyen hevesen kezdte úgy lágyult el és nevemet már csak a fülembe suttogva ejtette ki.

Akaratlanul csukódtak le a szemeim. Hirtelen a kérdezést is elfelejtettem, mert hideg ajkai a nyakamat vették célba. Miért... akar minden áron elkábítani? Miért ne legyek a józan eszemnél? Felemésztenek a gondolatok. Milyen labirintus? Honnan tudja a nevemet? És mi az ő neve? Csókjai felforrósodott testemet perzselték. Még sem érzek más reakciót, mint az élvezetet. Puszta érzelmek keringnek a testemben valamennyire felgyorsítva a vérem áramlását, de az irányát nem... Kezeim ökölbe szorultak. Meg akarok szólalni. Muszáj vagy felrobbanok...

- Érzelmek keveredéséből született labirintus. Ne aggódj. Bízz bennem, ahogy tudsz és kövess...- suttogta mintha attól félne, hogy valaki meghallja.

G- Gondolatolvasó? Akkor a másik kérdésre miért nem kapok választ?

- Mert már kaptál rá választ- kuncogott fülembe és újra elkapott valami furcsa inger. Akarok valamit... A csókját. Akaratlanul kívánom még akkor is, ha tudom helytelen. De ez az én fantáziám... Az történik amit én akarok... Forró a testem mégis fázok... Lázas lennék? Egy lélegzetelállító láz... Nem szabad... Nem szabad engednem neki... Erősnek kell maradnom . Ha átadom magam neki, bármit tehet velem... meg kell őriznem a hideg vérem...

Meg kellett volna, csak a probléma, hogy már rég elvesztettem..

- Nem tudsz megállni, gyere a szívembe. Egy édes börtön vagyok. Se futni- támasztotta meg kezeit a fejem mellett ezzel testével megakadályozta a szabadulásomat. - Se levegőhöz jutni nem tudsz

Lentebb hajolt, ajkait már tisztán láttam, de felnéztem a szemébe. Nem kívánhatom meg. Nem szabad...

- Megszelídítettelek és beleszeretsz a szívembe- jött lentebb, de nem bírtam megállni...

Ismétlődtek a fejemben azok a szavak, amiket mondott... A képzeleted alapján, vedd elő az összes álmod. Az leszek én. Gyújts fel a lángoló tekintetemtől kezdve a felrobbanó szenvedélyig... Vegyél el belőlem annyit, amennyit akarsz...

Ő a fantáziám... egyszer ki fogok lépni innét, el fogok tűnni... De nem most!

Határozott lett eddig bizonytalan tekintetem és visszaszerezve a testem feletti irányítást, kezeimet nyaka mögött kereszteztem. Látszólag kívánatos ajkai mosolyra húzódtak és nem várt rám. Könnyű szerrel megszüntette a közöttünk lévő távolságot. Én bolond vagyok, de ez jelen esetben nem érdekelt. Vége. Nyert. Megszelídített és átadtam magam neki. Fogaival is alsó ajkamat gyötörte, de nem tudtam a megrészegítő érzéstől szabadulni. Magával ragadó és nem ereszt. Már rég nem én irányítok. Ő a bábmester, én csak egy báb, aminek saját akarata többnyire nincs...

- Mond ki a nevem. Had töltselek fel. A mesterműved vagyok...- vált el tőlem és, ahogy befejezte mondatát az érzések... eltűntek. Már nem éreztem hideg testét. Már nem hallottam kellemesen megborzongtató és ijesztő hangját. Már nem beszélt, Már nem voltam a sötét szobában... Eltűnt...

- Minhyuk kelj fel- csengett fel édesanyám olykor csilingelő, most viszont bosszankodó hangja. Majd leragadó pilláimat próbáltam nyitogatni, de a szokatlan fénytől lassan ment. Mi...volt ez?

- Hm?- dörzsöltem meg elfáradt szemem és apró ásítás hagyta el ajkam.

- Itt van Hoseok- kiabált az előszobából és vele együtt belépett barátom. Rájuk emeltem a tekintetem, de Hoseokra való pillantás után a fejembe mintha villámként hasított volna a fájdalom. Összeszorított szemekkel a fájó pontra kaptam. Hallottam lépteit majd besüppedt mellettem a kanapé.

- A fantáziád vagyok- szólalt meg hirtelen engem meg levert a víz. Tessék?

Ijedt tekintetemet rávezettem. Egy lapot tartott a kezében, amit a dohányzó asztalon szerteheverő papírokból választott ki. A fehér alapon az én kézírásom köszönt vissza.

- Ez...- próbáltam beszélni, de a sokkos állapotomban elfelejtettem értelmes mondatokat összerakni.

- Nem tudtam, hogy dalokat írsz. De tetszik- mosolyodott el őszintén és tovább böngészte az írásaimat.

Ha...egyáltalán az enyémek. Minden kiesett. Kezdek félni magamtól és a Fantáziámtól is...

Dőlt betű: DALSZÖVEGRÉSZLET ( JBJ- FANTASY)