Yaoi OS [BEFEJEZETT]

Nineteen

Egyperces!

----------------------------

Forró homlokomat a hideg üvegnek hajtottam. Az elsuhanó táj gyönyörű képe megragadta elfáradt tekintetemet. Már csak néhány perc és kiléphetek újra a fagyos és jeges időbe. Kesztyű és sál hiányában nem épp lesz kellemes a hazafelé út.

Búskomor hangulatomon még az ünnepnek tekintett nap sem segített. Karácsony, minek az? Ajándék és mi egy más... Család, szeretet... Nincs, nem volt és nem is lesz. A család csak egy álca, hogy mindenki tartozik valahova, holott még ott sem érzed magad teljesnek.

Sötét, csillogást nem ismerő szemem elé került a már megszokott házak alakjai. Utolsó pillanatban álltam fel, de még így is időben. Miért kapkodjak? Így is le tudok szállni.

Halványan megpirosodott arcomat a csípős hideg még jobban ostromolta. Vastagnak nem mondható kabátomat összehúztam magamon, de nem sokat segített. Kezeimet zsebre vágtam, hátha melegebbek lesznek, de nyakamat hiába húztam be, ugyanúgy csiklandozta a játékos, ámbár gonosz hideg.

Beleszippantottam egy nagyot a levegőbe s ajkaimon keresztül engedtem neki utat. Leheletem látszódott szóval nem kicsit repkedtek a mínuszok. Balra indultam először, mint minden áldott nap, de valami féle furcsa érzés arra vezérelt, hogy menjek hosszabb úton. Normál esetben furcsának találtam volna az ilyesfajta érzéseket, de most az egyszer nem akadékoskodtam. Mindegy hol töltöm a karácsonyt, akkor is egyedül.

Megindultam ellenkező irányba, de nem is értettem mit keresek itt. A leggazdagabb negyed. Nekem itt nincs helyem. Ahogy sehol máshol sem, de az már csak részlet kérdése.

Mindenhol gyomorforgatóan és szemsértően fényes égősorok világították meg még jobban előttem az utat. Legalább nem lépek gödörbe és nem kell tovább majd sántikálnom. Csak pozitívan...

Csendes utamat és fejemben vízhangzó gondolatokat nem zavarta meg semmi egy ideig, de egyre hangosabb és érthetetlenebb beszélgetést hallottam. Lassítottam hosszú lépéseimen, de egy idő után erősebben hallottam a hang gazdáját. Alakot nem láttam, de a suttogás a fülemben tisztán hallatszódott. Még forró leheletét is éreztem a nyakamon.

Sarkon fordultam, de az elhagyott utamon kívül mást nem láttam. Mi lelt ma engem?

Megráztam a fejem és haladtam tovább. Nem akartam ilyen butaságok miatt még jobban szétfagyni.

Azt hittem végre nyugtom lesz, de a furcsa suttogás és az értelmetlen beszéd újra előbukkant. Most már láncokhoz hasonlító fogást is éreztem csuklómon. Nem engedett így egyhelyben maradtam. Szabadulni meg sem próbáltam, hiszen döbbentségem nem hagyta. Egyre erősebben fogott le s taszított a legközelebbi kapunak. Fojtogató kötelek csavarodtak nyakam köré melyek egyre kevesebb oxigént hagytak bejutni a tüdőmbe. Beszéd számomra egyértelműen ki volt zárva. Hangosabb volt már a beszéd, de a különböző hangok helyett most csak egyet halottam. Egy nagyon ismerős hangot, de a helyzettől kialakult sokk miatt felismerni, beazonosítani nem tudtam.

Kedves hang lehetett, hiszen egyre inkább ellazultam. A fojtogató érzés nem halványult, de nagyon könnyen omlottam a földre. A kemény talajba vertem fejem s még inkább elvesztettem az erőm.

Maradék energiámmal beszelni próbáltam, de már rég nem voltam eszemnél.

Mi lehetett akkor az az isteni sugallat mely ere az útra küldött?

Utolsó csepp emlékem egy tisztán hallatszódó foszlány volt mely örökre a fejembe égett.

„ Leküldtek a mennyből, hogy építsek egy játszóteret. Hogy a bűnös emberek eljátszhassák, hogy szentek. De karácsonykor nem csak az angyalok jönnek látogatóba..."