Yaoi OS [BEFEJEZETT]

Twelve

EGYPERCES!!

****************************

A szívemet megdobogtató nevet figyeltem halvány lila színű szobája falán. Shin Hoseok. Annyira sokat jelent ez a név. Annyi emlék fűz hozzá. Annyira szeretem.

De régen nem. Régen nem jelentett ennyit. Talán...talán az jobb lenne? Ha mi soha az életben nem kezdtünk volna ebbe bele? Ha maradtunk volna szigorúan a barátzonában? Ha mi ketten sose találkoztunk volna? Bár akkor csak az igazit keresném. Így megtaláltam, de az igazság eltaszít. Amit soha nem mondhattam el neki. Ami miatt nem tudok vele maradni.

Lepillantottam a név tulajdonosára, aki csak csendesen aludt, mit sem sejtve döntésemről.
A táskám vállamra kaptam, de nem mozdultam. Meredtem arra a személyre aki a legtöbbet jelenti mászomra.
A fejembe félpercenként fájdalom hasított. A szemeim előtt apró pontok ugráltak, elhomályosítva amúgy se legjobb látásom. Egész testem reszketett a múlt felidézése miatt. Milyen hiszékeny és bolond voltam. Ott... Elrontottam mindent.

Félek. Hogy nem tudok elmenni. Hogy itt fogok maradni és tovább figyelem.
Sokszot agyaltam azon vajon megértené-e... Megbocsátana ha tudná? Kiszámíthatatlan személy. Talán ezétt is szerettem meg ennyire.

                          ****

" - Hyung... Azt hiszem...én szeretlek- szégyenlősen bámultam a földet. A nap az egész parkot bevilágította volna erős fényével, de az égbenyúló fák csak kis helyen engedték, hogy a fény beszűrödjön. Szinte hallottam Hyunogom gondolatát és éreztem a válaszát.

- Te nem szeretsz. És csak tönkre tennélek- megérintette a válam, de csak rontott ezzel a helyzeten. - Mi mások vagyunk, fogadd el.

Kezét elvette és azzal elsétált. Tudtam, hogy ez lesz a válasza, de kimondva rosszabb. Elhagyott... Az évek míg titkoltam az egészet, aztán elmondtam neki... És elhagy.
Igaza volt, de ezzel tett tönkre..."

"- Mi történt?- kétségbeesetten és aggódva pillantott le rám. A belső fajdalmaim napok múlva már külsőmön is meglátszódott, kezdve a kisírt szemekkel.

Hogy miért Oppához rohantam? Magam sem tudom. Talán az önzőség ami vezérelt. Akartam valakit aki szeret. Aki úgy szeret ahogy akarom, hogy szeressenek. Kihasználtam. Elhitettem vele, hogy szeretem, de csak pótlék volt. Valaki aki segít. Wonho az elején csak ezt jelentette nekem..."

" - Oppa...- motyogtam halkan ugyan abban a parkban mint néhány hete. Most az érzéseim mások voltak. Hihetetlen, de néhany hét alatt elérte azt, hogy teljesen máshogy viszonyuljak hozzá mint Hyunghoz. Az semleges volt. Fáj bevallani, de igaza volt. Tönkre tett és nem szerettem igazán. Az csak erős barátság volt.

- Mond Babóca- kedves mosollyal ajandékozott meg és édes pillantásokkal.

- Én..azt hiszem...szeretlek- újra a fű bámulásába menekültem, de ez őt nem akadályozta meg. Állam alá nyúlt és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Gyönyörű íroszei csillogtak. Talán könny... Talán boldogság... Lassan közelebb hajolt és birtokba vette ajkaim, amik már csak rá vágytak. Elfelejtettem Hyungot, elfelejtettem azt, hogy régebben csak kihasználtam a szeretetét. Csak rá gondoltam és, hogy végre tudom viszonozni az érzéseit. "

A titkok rossz dolgok, de megfutamodni előlük még rosszabb...

Utolsó pillantást vettem nevünkre és az alvó Oppára. Lábaimat mozgásra kényszerítettem, s halkan kinyitva az ajtót távoztam a szobából, a házból és az életéből is...