Váratlan Szerelem (Shawn Mendes fanfiction) /BEFEJEZETT

28.fejezet: Vihar

Az utolsó nap Shawnal össze zárva. Hát hogy is mondjam...nem volt valami zökkenő mentes.
Reggel kipihenten keltem. A nyitott ablakon beszűrődött a madarak csiripelése. Felvettem a farmer shortomat egy haspólóval és a hajamat felkötöttem lófarokba. Lementem a konyhába a megszokott kávémért. Shawn épp akkor vett ki egy  üveg vizet a hűtőből. Biccentett és felment. Ez fura volt számomra. Egész végig kerülgetett a lakásban. Olyan dél körül lehetett. A pultnál ültem és rajzolgattam mikor csengettek. Kinyitottam az ajtót és egy rohadtul nem várt személy fogadott az ajtóban majd egy újabb. Shawn menedzsere és Cabello állt a küszöbön. Épp úgy megvoltak lepődve mint én. Camila szemei szikrát szórtak. Andrew pedig nem tudta mit is mondjon hirtelen.

- Shawn itt van? - adta meg az első lépést Cabello
- Hát persze. - mutattam, hogy jöjjenek beljebb. Becsuktam az ajtót és felkiabáltam.
- Shawn!
- Mi az? - jött a válasz
- Vendégeid vannak! - álltam meg a lépcső aljánál.
- Ha Jack akkor jöjjön fel!
- Nem vagyok a postagalambod! Gyere le mielőtt Andrew megun és itt hagy a barátnőddel együtt!
- Ha jól tudom nem a mi szokásunk megunni embereket. - tette hozzá Camila.
- Én meg nem hiszem, hogy kérdeztem.  Jól befurakodtad magad de nem baj mert még az élettől úgy is vissza kapjátok! - mosolyogtam.
- Cami, hát örülök, hogy itt vagy! De nem turnén vagy? - adott egy gyors csókot neki majd kezét fogott Andrewel.
- Azt hittem egyedül vagy itthon. - mondta nyugodt hangon Andrew és rám nézett.
- Én nem is zavarok tovább! - vettem el a lapjaimat a pultról. - Örültem! Oh és Camila várni fogom az üzenetedet a neten!

Azzal fel is mentem. Biztos voltam, hogy szép levelet fogok kapni amint elmentek. De erősnek kellett lennem. Becsuktam magam mögött a szoba ajtót és akkor éreztem meggyötörtnek magam. Már két -három  óra hossza is eltelt mikor Shawn rontott be a szobámba.

- Zárni fogom az ajtót! - néztem fel a gépemből.
- Na figyelj ide! Nem tudom mi történt veled egy év alatt. Nem érdekel, hogy mennyire istenítenek téged a többiek! És a kifogásaid sem!
- Megállnál egy kicsit? - raktam félre a laptopom.
- Nem! Ha azért jöttél, hogy teljesen tönkre tedd az életem akkor gratulálok jó úton haladsz!
- Te megőrültél? Pont azért jöttem ide nem, hogy téged piszkáljalak? Te szívod a vérem napok óta!
- Ne aggódj mostantól nem fogom! Csak egy jelentéktelen ember lettél a szememben. Tűnj el az életemből és hagyd békén Camillát!
- Oh hogy innen fúj a szél! - emeltem meg a hangom. Shawn lement én pedig követtem
- Hagyj békén én lezártam mindent! - nézett rám a kanapéról.
- Nem, nem érdekel! Most már meg fogsz hallgatni!
- Mit akarsz még?? Itt hagytál! - nézett a szemembe - Itt hagytál egy halom levéllel. Én kerestelek, hogy megbeszéljük a dolgokat. De élet jelet sem adtál magadról! Cameronéktól kellett megtudnom, hogy még élsz e vagy nem. Vártam...vártam. Hogy hátha életjelet adsz. De semmi...Semmi nem történt. - megijedtem. Nem tudtam mit mondani. Igaza volt. De az én verziómat nem tudja.
- És inkább mentél vissza Camillához.
- Camilla soha nem tenné ezt velem!
- Akkor nem ismered olyan jól. Mert ő sokkal durvábbat tett.
- Még mindig ezzel jössz! Én megértettem, hogy nem kedveled. De ne mondj olyat rá ami nem igaz! - ekkor toppantak be Cameronék.

- Csak tűnj el az életemből! - kiabált rám
- Rendben! - trappoltam fel.

A szobába felfeküdtem az ágyra és előjött a jól ismert keserű íz. Nem bírtam tovább. A sírás nyomta a mellkasomat. Mintha meg akart volna folytani. Egyszerre zúdult ki belőlem. Aaron kopogtatott be és ült le mellém.

- Nem tudom mit is mondjak - dörzsölte meg az arcát.

Mellé kuporogtam és a vállának dőlve néztem magam elé. Félkarral átölelt. Így ültünk a szobámban.

- Milyen volt? - szedtem össze magam.
- Nem volt rossz. De itthon jobb. - mosolyodott el.  - Este elviszlek vacsizni.
- Ez aztán a jó felkérés! - röhögtem el magam
- Annak szántam - mosolygott - Na de komolyan. Ne gubbassz a szobában. Főleg ne Shawn miatt. Elmegyünk valahova eszünk valamit. Aztán sétálunk egyet.
- Imádlak! - dörzsöltem bele az arcom a mellkasába.
- Ez a minimum amit megtehetem azért, hogy ne legyél letörve. És..Tudom nem az én dolgom. De szerintem túl kéne lépned. Elvégre ő nem tesz semmit.
- Én csesztem el. Azt hittem helyre tudom hozni, de mégsem.

Aaron csak maga elé bámult aztán elkezdtünk beszélgetni teljesen spontán jövő dolgokról. Jól esett, hogy ott maradt velem. Aztán pedig estére átöltöztem és elmentünk egy esti étterembe. Én megelégedtem volna egy pizzázóval is. De tökéletes volt. Feldobta a hangulatom. És már nyugodtabban is tudtam elmenni aludni. Talán igaz és túl kéne lépnem a múlton. Talán... Minden esetre másnap fura tekintettel vizslatott mindenki. Feltűnően csendben voltam. Azt hiszem a többiek ezt a vihar előtti csendnek hitték. Azért kicsit szórakoztató volt. De csak egy kicsit.

Sziasztok! Remélem tetszett! 😄♥
Calipso! ♥