Váratlan Szerelem (Shawn Mendes fanfiction) /BEFEJEZETT

45.fejezet: Egy lépés előre kettő hátra

Össze házasodnak... viszhangzott a fejemben.

- Az nem lehet! - csattantam fel

Nem vártam meg a válaszát mert már lerontottam.

- Szóval erről van szó! - álltam meg az asztal előtt ahol anyáék ültek. - Eltűntek évekre közben meg most haza rángatsz a volt mostohatesómmal mert ti össze akartok házasodni!
- Erről szerettem volna veled beszélni Cassie...ha hagytad volna.

Megráztam a fejemet majd hisztérikusan felnevettem.

-Ülj le légyives! - nézett rám anya majd Dylan is leült velem együtt.
- Tudod Cassie...a szerelem elég nehéz és komplikált dolog...régen mikor hagytam Pault kilépni az életünkből hatalmas hibát követtem el. De legalább volt egy kis időnk átgondolni a dolgokat. Bevallom így utólag vissza gondolva régen elkapkodtuk...hisz alig tudtunk valamit a másikról. De volt elegendő időnk arra, hogy ez változzon. Cassie...- fogta meg a kezemet anya. - újra egy családot alkothatunk...mint régen. - újra belegondoltam...mint régen...
- Én nem akarom, hogy olyan legyen mint régen. Ha arra gondolok, hogy minden olyan lesz egyszerűen felfordul a gyomrom. - jelentettem ki. Anya arca csalódottságot tükrözött.
- Figyelj Cassie... - szólalt meg végül Paul. - Szerintem eléggé nagy vagy és önálló, hogy megértsd azt amit most mondok neked...Én szeretem az anyádat. És tudom, hogy te soha nem tekintettél rám úgy mint az igazi apádra...De nekem akkor is a kislányom maradsz. Az voltál és vagy... Tudom nehezen emészted fel a múltat...De jobb ha a jelenben élünk. Anyáddal is ezt tesszük. Új fokra akarunk lépni ami régen nem adatott meg.

Halványan bólintottam. Mert ez így igaz is volt. Csak valamiért nem tudtam elfogadni.

- És arra gondoltunk...hogy lehetnél a koszorúslányunk. Végülis..kis korod óta szerettél volna az lenni.
- Én voltam koszorúslány..a ti esküvőtökön apával. - néztem anya szemébe.
- Tudom Cassie...De meg kell értened, hogy én tovább léptem. Ahogy apád is. Ami volt az elmúlt.
- Tudom. - bólintottam. - Én ezt el is fogadtam.
- Nem úgy tűnik szívem..
- De..tényleg. - álltam a tekintetét

Ekkor a telefonom felcsöngött. Shawn neve kezdett villogni. Egy húzással kinyomtam és anyára néztem.

- Ez a másik dolog amiről beszélni szerettünk volna veled. - mondta
- Mármint ti?- néztem kettőjükre.
- Pontosan. Paulnak is van ezentúl beleszólása a nevelésedbe.
- Na nem. - dőltem hátra és felnevettem.
- Dehogy nem. Figyelj kislányom...soha nem kérném azt amit de el kell felejtened Shawnt...szerintem elegendő időd volt rendbe hozni a dolgokat...nem sikerült.
- Várjunk...most azt ne mond, hogy eltiltasz tőle.
- Elég nyers megfogalmazás, de erre akartam kilyukadni.
- És ezt te akarod így vagy Paul?
- Paullal beszélgettünk..
- Szóval beszélgettek..- szóltam közbe
- Igen. És tényleg nem tudom mit rontottam el, hogy nemrég a pszichiátriáról kellett kihozni...előtte meg az a Bryan gyerek körül forgott a világ...
- Hagyd ki ebből Bryant. - néztem rosszallóan anyára. - Bryannek sokat köszönhetek ezt te is tudod. - De azon nem változtat, hogy bele vitte a lányomat valami bandába. - emelkedett fel az asztalon.
- Rajta anya...mond csak ki. Elzűllöttem...egy tök jó kislányból ez lett...mond azt hogy nem vagyok a lányod. - emeltem fel a hangomat. Dylan kinyujtotta a kezét felém jelezve, hogy higgadjak le. De nem akartam lehiggadni...túlságosan is sok minden volt a nyelvem hegyén...
- Fejezd be Cassie..- szólt rám Paul.
- Nem vagy az apám...ne szólj bele!
- Cassie! - kiabált rám anya.
- Nem érdekel! - álltam fel
- Jolvan elég volt! Eljösz az esküvőre! Meg lesz tartva a buli! Mosolyogva fogod végig csinálni! Nem érdekel semmilyen kifogás. Shawnt szépen elfelejted! Úgy fogsz vissza tekinteni rá mint egy kamasz szerelemre semmi több! Elegem van, hogy nekem kell össze szednem ez a fiú után a darabkáidat. Többet nem találkozol vele! Szólok a fiúknak, hogy még holnap adják fel a csomagjaidat. Vita lezárva!
- Tudod mit...gratulálok.- fordultam Paul felé. - Szét bombáztál megint egy családot...de tudod, hogy van egy titkunk amit csak én tudok...még a fiadnak sem mondtad el. Soha nem leszel az apám. És ha anyámat ilyen könnyen megvezetted akkor nem tudok ehhez mit mondani. Az biztos, hogy én ezt nem fogom végig nézni.

Áltam fel az asztaltól és feltrappogtam. Amint felértem elkezdtem pakolni. Minden cuccomat amit csak lehetett pillanatokon belül bepakoltam. A rajzaim..a cuccaimat..minden emlékemet. Eldöntöttem, hogy végleg itt hagyom Londont. A bőröndökkel csörömpölve mentem le az emeletről. Mindenki oda kapta a fejét. Kint a bejárati ajtó előtt értek csak utól.

- Mégis hova mész? - kiabált rám anya
- El minnél messzebbre! - húztam a cuccaimat.
- Azonnal gyere vissza Cassidie!
- Bocsi, nem hallottam! Megismételnéd miután elhagytam a sarkot? Megköszönném!
- Állj már meg! - kapta el a csuklómat Dylan.
- Dylan ha nem akarod, hogy egy életre haragba legyünk akkor elengedsz és vissza mész a házba.
- Ne csináld ezt Cas..
- Mit ne csináljak? Az apád egy undorító féreg...Tudod te hányszor megcsalta az anyámat anno...??!
- Hogy mi van? - döbbent le Dylan - Én ezt nem hiszem el.
- Pedig de. És most eressz...meglesztek nélkülem is.

Dylant azzal ott hagytam. Anyáék azt remélték, hogy ő fog vissza vinni. Erre majdnem egy órával később rájöttek, hogy mégsem ezért hivogatni kezdtek. Én megcsapzottan kopogtattam be Lizziehez. Lizzie frászt kapott kis híján tőlem..Majd meglátta a bőröndöket. Hosszú éjjeli beszélgetések közepette aludtam el nála. Shawnt még késő este felhívtam, hogy mi történt és hogy hamarosan otthon vagyok.
Igy két napom volt addig, hogy Hunterrel találkozzak..ezt a két napot csak Lizzievel és a csajokkal töltöttem. Alaposan ki használtunk minden egyes percet.. Aztán eljött az utolsó nap is. A magángépbe beszállva még mindig ideges voltam. Nem tudtam, hogy jól cselekszem-e. Mert normális esetben adnom kellett volna nekik egy esélyt...és talán minden jó lenne. De már nem volt vissza út. Nekem pedig már fájt a fejem a sok emléktől ami bennem kavargott.

- Minden oké? - ült be velem szembe Hunter még mielőtt elindultunk volna. Aprót bólintottam és lehunytam a szememet. Most hagyom el azt a helyet ami egy biztos pont volt az életemben...talán az egyetlen..miket beszélek. Nem az egyetlen. Ott vannak a barátaim..és Shawn. Ha már a családom nem is de ők szeretnek...azt hiszem. És azt hiszem ideje lesz Saraval is elintéznem a dolgokat.. azt hiszem ez volt életem legnagyobb lépése amit most tettem. Márcsak arra tudok gondolni, hogy otthon vár Shawn biztonságot nyújtó karjai. Illatának gondolatától is elmosolyodtam. És számoltam a perceket, hogy végre oda érjünk.