Magányos farkas

társalgás

Mintha egy rémálomból keltem volna fel úgy pattantak fel szemeim. De amit elsőnek megláttam, soha életemben nem gondoltam volna hogy az lesz. Robin itt van mellettem és egy dobozt fog ami rögzíti a látottakat.
-Na mondd azt, hogy mizujs party arcok, selfi.
-Na mizujs party arcok!-szólaltam meg.
-Wah, bazd meg!-ugrott el mellőlem.-Rohadt életbe már, egyszer megfogsz ölni!
-Élet célom! Alex?
-Haha! Vadászatra ment, miért? Ne talán tán bejön vagy mi?
-Na és ha így van közöd annyi amennyi az IQ szinted. Nulla vagyis semmi. Tudod nem akarom megerőltetni az agyadat, nem akarom hogy általam feltett kérdés miatt kipurcanj de muszáj tudnom valamit.
-Na és mit? Hogy hol van fater? Vagy hogy mikor váltanak le engem?
-Tudod néha lehet hogy használsz valamit ott valahol a fejedben hogy ilyen kérdéseket raksz fel-dicsértem- de nem ezt akartam kérdezni. Hanem azt, hogy miért vagyok lekötve?
-Mert megint megerőltetnéd magad és a sebeid felnyílnának.-vette keze ügyébe azt a fura kis dobozt.-Hé az előbb megdicsértél?-nézett rám nagy barna szemeivel, meglepettség tükröződött rajta.
-Veheted annak. De eloldoznál?
-Varázsszó?
-...Vagy leharapom a fejed?
-Agh...mond azt hogy kérlek!
-Aha....kérlek.-mondtam teljes monoton hangon vagyis próbáltam de csak annyit lehetett kivenni belőle hogy: kéle, mivel be vagyok rekedve.
-Mi? Nem hallottam kristály tisztán.
-Többször nem mondom ki, egyébként is neked kéne bocsánatot kérned TŐLEM!
-Mert?!
-Szerinted kinek a hibája hogy most itt le kell telepednem?!
-Tiéd?
-Az minimális részben az enyém de ha nem vesszük figyelembe ezt akkor maximálisan a te hibád! Kérjél bocsánatot! Térdelj le és a fejedet szegezd le!
-Mi?! Mert?! Mit tettem?!
-Kidobtál, eltörted az egyik lábamat és Miattad nem mehetek tovább.

-Jaaaa, aha, biztos. Bocs, így jó?

-Ajj, ezért nem szeretem a kölyköket! Egytől egyik beképzeltek!

Figyelemre sem méltatott csak nyomkodta azt az izét ami a keze ügyében volt.

-Hé, kit neveztél te kölyöknek? Te is az vagy!-váh lassú felfogású habár ha ránézel akkor látszik az értelem az arcán.

-Ha kölyök vagyok szerinted akkor hány évesnek nézel engem?!-háborodtam fel.

-13 éves, gyereknek?

-Akkor te taknyos vagy, nem de bár?

-Mert?! Idősebb vagyok nálad, nem? Na tippelj mennyi vagyok!

-65 kiló, 170 centi, mondjak további méreteket?

-Honnan tudtad? Várjunk, nem erre voltam kíváncsi! Hanem, hogy meg tudod mondani az életkoromat!

-Nem elég az, hogy taknyos?

-Nem és ne nevezz így!-emelte feljebb hangját.

Most már kezdett feloldani köztünk a jég de még mindig nem olvadt el.

El tette azt a kis dobozt a zsebébe és szembe fordult velem, hogy felvehesse a szemkontaktust.Mély kék szemei akár a tenger amely a vihar előtti csend tart, a nyugodtság tükröződik bennük ami könnyen tünékeny, ha rosszat mondasz már kitörőben lesz a vihar.  Arca legtöbbször érzelem mentes, de vannak pillanatai amikor megnyilvánulnak rajta és akkor nem hazudik az az egy-egy mosoly amelyet elereszt vagy éppen az összehúzódó szemöldök és homlok ráncolás.

-Na akkor mondod a tipped vagy feladod?

-16 vagy most és nem sokára leszel 17, nem igaz?

-Te komolyan, honnan tudod ennyire jól? Kémkedtél utánam vagy, mi? És egy nagyon fontos kérdés, nem szoktál lottózni? Tudod sokat nyerhetnél.

-Tudod nem vagyok vak-eresztettem el egy mosolyt- öreg meg mesélt már rólad régen, nem nem kémkedtem utánad és nem is nagyon akarok mert csak rád kell nézni és mindent tudok. Utolsó válaszom, nem lottózóm habár azt sem tudom hogy az mi! plusz még mindig nem oldottál el!

-Úr Isten, miket mesélhetett rólam apám!!-sápadt el.

-Örülj neki, büszke rád! Mert ha nem lenne az nem is mesélt volna rólad! Olyan vagy neki mint egy kincs, és a szülő gyermekére így tekint. Te is büszke lehetsz rá, nem? Nem kell ennyire aggódnod, hogy ciki dolgokat mondott, mindegyik szülő ezt csinálja.-kuncogtam.

-Húú de megkönnyebbültem ettől!-röhögte el magát. Nevetése akár egy kisgyereké, olyan önfeledt. Féltékeny vagyok rá és a többi ilyen emberre akik így tudnak nevetni vagy éppenséggel élni.

Megfogta a köteleket és kioldozott.

-Kössz. Véletlenül nem hoztak be ide egy nagy darab húst nekem? Mert tudod kezdek rettentő éhes lenni!

-De, tessék.- vette le a polcról és tolta elém.

Lassan falatoztam étkemből és közben csend honolt a szobán. Robin néha csipkedett a húsból, amiért eleinte még rámorogtam majd a továbbiakban hagytam, hogy ő is egyen. Miután elfogyott az étel azután sem szólaltunk meg. Nem tudom mikor de rá helyezte kezét a fejemre és simogatni kezdett meg vakargatni. Nem zavart így hagytam neki, hadd csinálja. Mind eközben mély álomba szenderültem.