Meleg érintés

127 9 1
                                    

Az a William srác a pokolba kerget a viselkedésével! Folyton a nyomomban, nem hagy levegőt venni, lépni alig tudok tőle és a hülye haverjaitól. Az első félévben végig rajtam csüngött. A megmaradt életerőmet szívta ki belőlem, de nem mondhatom rá, hogy rossz hatással volt. Elterelte gondoltaimat, kevesebbszer estem bele egy kisebb gödörbe, de még mindig szeretném ha nem, csimpaszkodna belém.

Majd egy véletlen csoda folytán kikötöttem a házában. Hogy hogyan azt még a mai napig nem tudom. Behívott és leültettet a nappaliban én meg vártam, majd egy újabb fiú tűnt fel a láthatáron. Testvérek, állapítottam meg első látásra. A megjegyzésem helyes volt. Udvariasan bemutatkoztunk egymásnak és beszélgetni kezdtünk. Láttam zavarát de nem említettem meg, egyszerűen viccesnek de mégis helyesnek tartottam reakcióját. Már tíz perce beszélgettünk egymagunk majd beállított William italokkal és rágcsával a kezében.

-Felix! Mióta vagy itthon?-kérdezte meglepetten testvérét.

-Ma be sem mentem!-röhögött, majd köhögve felállt.-Örülök a találkozásnak, remélem még láthatlak!-mosolygott egyet és vissza ment az emeletre, ahonnan jött.

-Ugye nem csinált semmi furcsaságot veled?-Ült le mellém az öcs. Kétségbe esetten nézett rám de amint az emelet felé nézett egyből átkot szórt a szeme.

-Nem, csak elbeszélgettünk, nem értem mi a problémád. Meg azt sem tudom, hogy én mit keresek itt!-álltam fel indulásra készen de megfogta kezemet így tekintetem ösztönösen rávezettem.-Ne. Érj. Hozzám!-mondtam tagoltan és kimérten.

Egyből el is engedte majd kínosan megvakarta a fejét és röhögcsélt halkan.

-Hát csak aggódom mert a bátyám egy kicsit, de tényleg egy kicsit szoknya pecér-illusztrált mellé.-és mivel lázas, nem igazán van eszénél ilyenkor és inkább távol kell tartani a lányokat tőle, még akkor is amikor van barátnője. Elme homályában bárkit lekap akár még be is vonszol az ágyába, de nem teszi meg, annyira nem hülye. Akkor csak befog egy ölelésbe és egy éjszakai szundiba.

-Aha, mehetek már?-kérdeztem türelmetlenül mert már nagyon nem akartam itt lenni.-Vagy van még valami mondani valód?

-Hát, tudnál segíteni egy kicsit a matekban? Meg a fizikában és a kémiában?-változtatott pozíciót, most már ő is állt velem együtt és egy nagy mosoly ült az arcán, ami a legkevésbé sem hatott meg.

-Mond az igazat, miért vagyok én itt, jelenleg?-fújtam ki nyugtalanul a levegőt.

-Arhg! Apám szerette volna látni, hogy is vagy ezért kérte hogy ráncigáljalak haza, hozzánk és megakart nézni a távolból ami már megvolt így mehetsz is!-mondta ki egy szuszra.

-Miért is akar látni az apád? Egyáltalán ismerem, találkoztam én már vele valaha?-vontam fel szemöldökömet kérdőn.

-Őt mindenki ismeri! Komolyan nem esik le kik is vagyunk mi? Melyik család ez?

-Nem.-vágtam rá egyből tudatlanul, hogy mégis kik a francok lehetnek ők.

-Mi vagyunk a falka vezető család.- szólalt meg fentről a korlát mögül Felix, egy csomag zsepi társaságában.

-Ez csak egy tréfa lehet. Bocs, nem tudok nevetni az ilyes fajta vicceken.

-Pedig mi vagyunk azok!-jött ki a két szülő ahonnan nem rég William is. Az anyuka hangja vidáman, kacagósan visszahangzott a légtérben. -Sajnáljuk ezt a szegényes fogadtatást, de a férjem mindenképpen látni szeretett volna téged.-mosolygott kedvesen.Vészesen közeledtek felém végül az apa két lépéssel megállt előttem míg a felesége belépett a magánszférámba és elkezdte simogatni a hajamat, kezébe vette kezemet és megszorította. Az érintése meleg volt akár a nyári napsugár.

-Ne érjen hozzám! Kérem hagyjon!-kaptam ki újra kezemet a másik illetőjéből. Meglepetten nézett rám majd a zavartságát el tüntette és vissza sétált a férje mellé.-Sajnálom, most már mennem kell!- rohantam ki az ajtón egészen a lakásig.

Már nem vagyok képes az otthonomnak hívni.

Senki nem vár rám, senki nincs itt rajtam kívül. Utoljára apám fogta meg arcomat, kezemet a nagy és hideg kezével. A dermesztően hideg testével átölelt majd eltávozott, itt hagyott engem, egyedül ebben a koszos, sötét világban.

Magányos farkasTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang