Magányos farkas

Sötétség

Itt ebben a nagy sötét térben, nem látok semmit! Semmi beszűrődő fény, még lámpák sincsenek kint! De bárki aki benéz az üvegajtón tisztán láthat egy pár szürke szemeimet.
Az estét végül itt töltöttem és reggelig senki sem jött be az épületbe. Figyelés közben néha sikerült bealudnom. A vihar még nem vonult el, villámlik, mennydörög és az eső halk kopogása hallatszódott. Szemeimet behunytam, füleimet kinyitottam és hallgatni probáltam mások duruzslását. Lányokat hallottam meg először.

-ú, láttátok azt a farkast a kajáldában? Olyan cuki!

-És olyan mély hangja van, beleborzongtam amikor meghallottam!

-A szőre is nagy szép, puha! Nagyon kedves volt a gyerekekkel!

-Biztos egy kiváló pasi! Aw nem tudom elképzelni milyen emberi alakban!
Négyen tovább beszélgettek és maradtak a témánál. Tovább mentem. Megint lányok de ezúttal csak kettő.

-Hé, Roxi láttad a fekete farkast?

-Hol?!

-Az ebédlőben, ott volt oldalt. Nem láttad?!

-Nem! Miért nem szóltál hamarabb?! Tudod, hogy imádom azt ami fekete és él. Kivéve a fekete bogarakat meg élősködöket.

-Bocs, bocs, majd holnap reggel oda megyünk hozzá jó?

-Nem lehetne most?! Annyira felkeltetted most az érdeklődésemet!

-Reggel, mellékesen meg szakad az eső!

-Ajj! Jól van.-ezután már csendben tevékenykedtek.
Abba hagytam a hallgatózást inkább feszegetem határaimat. Megpróbálok lábra állni vagy felülni. Úgy már tudok ülni, hogy a rácsnak dőlök de ez még nem az igazi. A mellkasomban a fájdalom már tűrhetővé vált. Sikerült felállnom de a bal hátsóra nem helyeztem súlyt, pár centivel volt a talajtól. Három lábon állni először nem is olyan könnyű. Egyensúlyomat elvesztve dőltem neki a ketrec oldalának és borult velem eggyütt a földre. A víz fejemre borult és az üres tál meg a fejemnek ütődőtt. Megráztam magam, hogy a víz kis része hátha lejön rólam ami így is lett. A jobb oldali fülemben lévő karika a ketrec oldalához érve csengető hangot adott ki ami viszhangzott a térben. Egyre ijesztőbbnek látom a helyet bármi is történik és rásegít az is, hogy nem nagy a mozgás terem, a vihar is egyre nagyobb. A falakat díszítő agancsok a koponyáikkal együtt megijesztenek amikor a villámlástól keletkezett fény megvilágítja őket, a medve bunda a földön és a felakasztott edények.
Kapkodni kezdtem a levegőt, szemem egyik helyről a másikra vezettem. Füleimet, farkamat behúztam és a ketrec sarkába bekuporodtam. Testem a remegést nem bírta abba hagyni. Kérlően nyüszítettem, hogy valaki, akárki, vigyen ki innen, szabadítson ki. Az egyre gyorsuló ritmus ami a falakat verte, tetézte a hangulatomat. Elkezdtem rágni, kaparni a rácsot de semmi nem segített.
A körül ölelő fák ágai verdesték a tetőt, recsegtek, annyira erős a szél.
Oly nagy a félelmem, hogy elcsuklott a hangom. Nem tudok senkit sem ide hívni, vonyítani vagy ugatni. Teljes mértékben eluralkodott rajtam a félelem.  Mancsaimat füleimre helyeztem, szemeimet erősen összeszorítottam és próbáltam valami nyugtatóra gondolni, de semmi. Szívem ezerrel kalapál és úgy érzem bármelyik pillanatban leállhat a sokktól amit kapni fogok.
Lassan jött el a reggel, de a vihar még mindig dúl kint. Kattanást hallottam, az ajtó felé pillantottam. Két alakot láttam de nem lehet őket jól kivenni. Beléptek de a villanyt nem oltották fel. Cipőjük kopogása dallamos volt és gyors. Egyre közelebb jöttek bennem meg megállt az ütő, visszatartott lélegzettel figyeltem mit fognak most tenni.

-Haver kapcsold már fel a lámpát!-és elesett a ketrecben.-Aú! Basszus!

-Na meg is van!-kapcsolta fel a világítást.

Szép napot, meg 40 fokokat mindenkinek! Hoztam egy újabb unalmas részt amiben nincs semmi érdekes vagy figyelem felkeltő, bocsánat! Már jó pár részt megírtam és át is írtam mert nem tetszik! DE! Már csak néhány rész és indul a mandula! Lesz itt minden amire még én sem számítottam! Köszi, hogy elolvastad! Pá-pá! 🤗