The Island /Jurassic Park ff./

Prológus

A nap sugarai lágyan haladtak lefelé a dombon. A páfrányok levelein esőcseppek hullottak alá, hogy a zöld pázsitra csapódjanak.

A környezet nyugodtak látszott. Sehol egy állat, esetleg ember. Csak a pusztaság, melyet egy erdő fogott körbe. A fák magasan helyezkedtek, ezeken tört át a fény, megvilágítva egy fémesen csillogó tárgyat.

Most azonban a bokrok közül halk zörej hallatszott, majd két ember tört ki onnan.

Rohantak, mintha valami üldözte volna őket.

Egyenesen a magas fűbe vetették magukat, holott teljes mértékben tisztában voltak vele, hatalmas hibát követhetnek el.

Paul Malik egy barna bőrű, jó kondiban lévő férfi volt. Fekete haja rövidre nyírva, barna szemei szinte sosem rebbentek. Rengeteget utazott már, de még több állatot ejtett el. Kívülről fújta, milyen méretűek, melyik dózis felel meg, esetleg melyik kevés, vagy túl sok, amely megölheti az állatot. Azonban dinoszauruszokkal eddig még sosem találkozott.

Amikor Calder előállt a kéréssel, miszerint kísérje el egy bizonyos szigetre, mint személyi testőr, magában jót röhögött rajta, hiszen milyen állat is támadhatná meg a fiatal férfit egy egyszerű szigeten?

Aztán, persze, a véleménye gyökerestől megváltozott, amint ideértek, és szembe találta magát egy élő, lélegző, húsvér apatosaurusszal. Az állat lenyűgözte a férfit, de már akkor tudta jól, hogy a növényevőktől nem lehetnek messze a ragadozók is.

Csak kérnie kellett és máris kaptak a nyakukba egy hatalmas állatot. Apró karjaival másoknak idétlenül nézhetett ki, de élőben egész más a tyrannosaurus hatalmas állkapcsát bámulni, melyről csöpög a vér.

Már a tüdejét is ki akarta köpni a nagy rohanásban, amikor a rex hirtelen irányt váltott, és eltűnt a növényzetben.

- Azt a rohadt... - lihegte Malik, mint valami kutya - Igazán tájékoztathatott volna ezekről a dögökről, Calder.

- Miért? - kérdezett amaz vissza - Elhitte volna?

Jose Calder egy középmagas, vékonyka termetű férfinak mondhatta magát. Kopaszodott, amely csak a feje búbján látszott meg, de ott aztán nagyon. Az a kevéske haj barnán csillogott a fején, borostája már inkább sötétebben.

Sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen helyzetbe fog kerülni, de muszáj volt eljönnie.

Egyetlen, édes lányának hamarosan születésnapja lesz, és Calder nem tud mit adni neki. Ezért kétségbeesésében eszébe jutott, hogy egyetemista korában volt egy tanára. Egy bizonyos, doktor Alan Grant, aki járt ezeken a szigeteken, és meglepően sok mindenről beszámolt diákjainak. Köztük Jose Caldernek is.

Éppen ezért kérte meg Paul Malikot, az egyik leghíresebb állatvadászt, hogy jöjjön el vele.

Malik megrántotta a vállát.

- Max hülyének nézem. De akkor nem csak ennyi nyugtatót hozok magammal - morogta bosszúsan a barnabőrű férfi.

- Most fontosabb dolgunk van, mint a nyugtatón problémázni! - jelentette ki Calder - Különben is, ahhoz van elég, hogy egy bébi akármicsodát elkapjunk.

- Meglátjuk, Calder, meglátjuk - simított végig izzadt homlokán Malik, majd minden előrejelzés nélkül felhúzta a kezében tartott puska orrát, és lőtt.

Calder először azt hitte, nagy haragjában Malik őt akarja lelőni.

Aztán egy kistermetű, tigris csíkos valami landolt a lába mellett.

- Ez kellett magának? - kérdezte szemöldök huzogatva Malik, miközben megbökdöste az állatot. Az egész gyík nem lehetett magasabb, mint ötven centi. Olyan mintázata volt, mint a tigriseknek, hatalmas karmai a lábán, nem beszélve arról a bizonyos karomról, amely a nagylábujja környékén lehetett - Velociraptor - állapította meg magának a volt vadőr - Minek ez magának, Calder?

- Ajándék lesz - csapta össze a tenyerét büszkén az angol pasas.

- Kinek? A legádázabb ellenségének? - horkant fel szarkasztikusan Malik, azonban Calder csak legyintett.

- Ugyan, dehogy. A pici lányomnak. Minek adnék egy több millió dolláros állatot az ellenségeimnek?

- Maga teljesen megkergült? Egy gyerek kezébe akar adni egy gyilkológépet, Calder?! - kelt ki magából döbbenetében Malik. Ez az ember teljesen megveszett.

- Nem annyira kicsi, tizenhét éves lesz, Malik - vágott vissza sértetten a férfi - És ez még csak egy kölyök. Ugyan mi baja lehet?

- Nézze, ha már felnőtt lenne, akkor is hülyeség egy ilyen ajándékot adni neki. Ez az állat ölésre született. Nézze meg jól azokat a karmokat, fogakat. Azt a farkat. Teljesen megbolondult? Ez a raptor majdnem magát is megölte, Calder - mutatott rá a dolog aggasztó pontjára Malik. Fel sem bírta fogni, hogy lehet egy ilyen ember apa. Már lassan tizenhét éve.

Persze, ő is emlékezett a sajtótájékoztatókra, melyeket gyakorta tartottak még kölyök korában. De sosem kért dinoszauruszt a szüleitől, maximum műanyagot. Legalább az nem harapta le az ujját, és nem akarta megenni, minden második percben.

- Akkor mégis mit adjak neki?! - fakadt ki Calder, és mérgében belerúgott a lábai előtt fekvő raptorba.

- Az nem az én dolgom - vágta rá erre keményen Malik - Most viszont tűnjük el innen, ugyanis ez egy kölyök, tehát a nagyok sincsenek messze, és a nyugtató már nem biztos, hogy hat rájuk - fordult sarkon a vadőr, majd megindult az erdő felé.

- Komolyan vissza akar menni oda? Dehát a rex is arra ment... - aggodalmaskodott Calder, ahogy Malik után sietett.

- Na, arra a dögre biztos, hogy nincs elég nyugtatónk. Szóval imádkozzon, hogy ne találkozzunk vele...