The Choosen on

9. rész

/Hazel szemszög/

Kinyitom szemeim. Egy barlangba vagyok. Hogy kerültem ide? A sok emlék villámcsapásként ért.

Megfájdult a fejem... A lábam nem fáj. A barlang belyáratánál látok elsuhanni valamit. Egy hófehér farkat. Felpattantam és utána szaladtam. Elindult felfele. Most már a hátsó lábait is láttam.

-Várj! -kiáltok utána de megy tovább, mintha nem is halotta volna. Utána iramodok. Nyelni köpni nem tudtam amikor egész farkast megláttam.

Lassan sétált tovább, egy ideig tartva a szemkontaktust majd elfordult. Lassan követtem. Egy sziklaszirten megállt. Mellé sétáltam, de nem olyan közel. A tájat néztem, teljesen elvarázsolt.

Oldalra néztem ahol a farkasnak kellet volna állnia. Nem volt ott. Oldalra fordultam, és hírtelen valami megrúgott. Olyan erővel rúgott meg, hogy a sziklaszírt szélére estem.

Próbáltam karmaim a fagyos földbe mélyeszteni de nem sikerült. Hírtelen valami keményet, fájdalmat, majd hideget éreztem. Egy befagyott tóba estem bele. Jéghideg volt. Megpróbáltam kiúszni, de nem tudtam sehogy se. Utolsó erőimet összeszedve segélykérőn vonyítottam.

/Ethan szemszög/

Ez hallatlan! Nem értem, hogy minek keressem én is. Vagyis de, tudom mert kötelességem, de akkor is! Biztos elment valahova és túlaggódják magukat. Területeket osztottunk ki, hogy ki hol legyen. Már vagy fél órája megyek. Hangos vonyítást hallottam.

Megiramodtam a hang irányába. Egy szirten álltam meg. Szétnéztem semmi. Beleszagoltam a levegőbe. Érzem az illatát, itt kell lennie. Lenéztem. Egy tó közepében volt. Feje egy jégtáblán pihent. Leugrottam a tó nellé.

Óvatosan rámetem a jégre. Lehasaltam és idakúsztam hozzá. A nyakrészénél ráharaptam a bundájára, persze csak úgy, hogy ne fájjon neki. Meghúztam, de semmi. Belefagyott a tóba. Most vagy soha! Koncentráltam. Nagyon rég nem használtam az erőmet. A jég megolvadt így ki tudtam húzni.

Találtam egy barlangott így oda vittem be. Szembe feküdtem vele és csak figyeltem. Hogy eshetett oda be? Ilyen szerencsétlent... Hirtelen elkezdett mocorogni. Felemelte a fejét. Ilyetséget láttam a szemében.

-Hé nyugi! -mentem oda hozzá. -feküdj vissza! -elindultam ki, hogy hozzak fát. Meg kell gyújtania, hogy átmelegedjen.

-Marad itt! -vacogott a foga. -Ne menj légyszi! -kierőltette magából a szavakat. Szóra nyitotta a száját.

-Ssss! -nyugtattam, majd hozzábujtam.

/Hazel szemszög/

Mögémbújt, mellső lábát átrakta rajtam. Kellemes meleg járta át testem. Kis idő múlva légzésem lelassult, szemem elnehezedett.
Hírtelen hideg csapta mega hátam. Fejemet felemeltem és hátranéztem.

-Ne... Légyszi... -szemeimbe könnyek gyültek.

-Hé,nem hagylak itt! Kimegyek pár galyért.

-Minek?

-Meg kellene gyújtani, hogy ne fagyj meg.

-Joh... -szipogtam majd leraktam a fejem. Később visszatért emberalakban kezében néhány tuskóval. -Azokat hogy vágod fel? -nézek rá.

-Hát... -vakarta meg a homlokát. -én sem tudom! -mosolygott.

-Jó lesz úgy is. Rendezd össze őket. -tette amit kértem, ami nagyon ritka eset. De ez olyan kivételes nap, mert hát mellettem feküdt...meg tette amit mondtam. Jó ez elég gyenge felhozatal volt tőlem no de nem baj.

Mikor készen lett, egy egyszerű gondolattal meggyulladt a fa rakás, orási fényt szolgáltatva így megtekinthettük a barlangot. Szép tágas hely. Arra lettem figyelmes, hogy mellső mancsaimat megfogva húzott közelebb a tűzhöz. -Ha mondtad volna, hogy álljak fel megtettem volna! -átváltoztam ember alakba, amitől megleptem, majd fel álltam...volna, ha nem esek össze. Felkészültem a fájdalomra, de két erős kart éreztem, a kalleténél fejjeb. De nem siránkozhatok. Legalabb nem vertem szét a fejem, csak okoztam magamnak egy kellemetlen pillanatot. Hírtelen felemelt és a szemébe néztem.

-Ilyet többet ne csinálj! -rótt meg, de nem éreztem a hangjába haragot. Kedves volt. Olyan furcsa volt jó értelemben. Keze bordáimon pihent. Hosszan szemesztünk majd megtörte a csendet. -Azért nem szóltam mert ez egy kivételes nap! -kacsintott nekem meg el kerekedett a szemem.

-Te olvastál a gondolataimban?! -tudom, hogy tud, de nem szokta. Legalább is nem hangoztatja.

-Ezen a napon ne veszekedjünk! -kacsintott, majd felemelt és a tűzhözz vitt. Kabátját levette majd a földre fektette, és lenyomott az anyagra. Ő is leült. Pontosabban mellém. Hiába utálom, de most jól esik a közelsége. Nagyon is jól. Fejemet vállára hajtottam. Mély lélegzetet vettem, és ha szerettem se tudtam volna nem megérezni a fenyőfa illatát.

Valami nyomja a hátam. Kinyitom a szemem, és oldalra fordítom a fejem. Két barna szempár néz rám.

-Későre jár, vissza kéne mennünk.

-Oké. -nyújtóztam egyet majd farkas alakban változtam. Ethan is követte a példámat. Kimentünk a barlangból. Hírtelen megcsapott a hűvös szellő.

Kínos csend telepedett közénk. Ilyenkor, mint mindig elkezdtem gondolkozni, és hát... -Hogy szedtél ki a tóból?

-Kihúztalak.

-De én oda fagytam, szó szerint.

-És?

-Hogy tudtál kihúzni? Először ki kellet volna olvasztani a jeget. -egyenesen előre nézett. -Hahó! -mintha nem lennék itt. -Föld hívja Ethant! -erre elkezd vicsorítani. -Kérdeztem valamit!

-Nem tudnál kussba maradni úgy... Örökre?! -üvöltötte le a fejem, én pedig mint egy engedelmes kiskutya leült. Meglepetten bámultam rá. De hisz, én vagyok a fekete farkas! Erőssebb vagyok nála! Én meg itt félek.

-Nem mert amit meg akarok tudni megtudom! -álltam fel és dacosan a szemébe néztem.

-Nem az agyadban vagyunk, sem egy mesében, hogy amit akarsz valóra váljon!

-Nem érdekel! In itt maradok amíg meg nem mondod! -azzal leültem oda ahonnan az előbb felálltam.

-Felőlem ott maradhatsz életed végéig, engem az se izgat! -megfordult és elment. Én meg csak néztem utána. Hírtelen megmozdult a mellettem lévő bokor. Na jó, nincs olyan közel de akkor is. Csak a bokrot néztem. Megint megmozdult.

-Ethan! -még mindig csak a bokorra meredtem. Megint megmozdult. -Ethan!! -most már felálltam, és úgy néztem a bokrot. Újra hangokat hallottam. -Ethan! -szépen lassan hátráltam.

/Ethan szemszög/

Morogva ott hagytam Hazelt. Ha ennyi mindent tudni akar maradjon is ott.

Távolabb jártam amikor meghallottam, hogy a nevemet kiáltozza. Nem figyeltem rá. Mentem tovább. Később megint egy majd megint. Istenem ez a nő. Hát most másszon ki onnan ahova bevetette magát. Én aztán nem segítek neki. Még hogy kivételes nap. Kár volt kedvesnek lenni. De miért voltam az?