The Choosen on

43. rész

/Ethan szemszög/

-Én mindenkinél jobban tudom, hogy mit érez, és mit miért tesz. Tetszik neked az a lány.
Teljesen belehabarodtál. -ahogy kimondta elgondolkoztam és egy másodperc után olyan jóízű nevetés tört ki belőlem ami már nagyon régen nem volt.

-Igen és még szarvam is van és színes sörényem! -amíg nekem folyt a könny a szememből a lány mérgesen nézett rám. Szólni akart de épp akkor jött a következő nevetés hullámom és belé fojtottam a szót.

-Ethan hagyd abba. -Jonathan parancsló hangja hozta vissza a józan eszem de akkor sem teljesen. Én bólogattam, hogy jobban vagyok, de néha egy kés nevetésfoszlány utat tört magának. -Úgy gondolom mi mindent elmondtunk amit tudnod kell, de én már másodjára járok itt és még mindig nem tudom a nevedet. -a lány áthatóan nézett mindkettőnkre és nagyot sóhajtott.

-A fejembe fog kerülni a ti bajaitok megoldása. -megcsóválta a fejét. -A nevemet nem fogom elmondani, de hívhattok úgy, hogy Pipacs.

-Pipacs? -nagyon vissza kellett fognom magam, hogy el ne kezdjek nevetni. -Ha visszamegyünk Arnold úgyis elmondja ha megkérdezzük. -újra mérgesen pillantott rám.

-Lehet, de abban a világban a saját nevedhez nem tartozik veszély. Itt a névnek súlya van. -morogta. -Nem tudom nálatok mennyire elterjedt a fekete mágia de itt még a falak is abból vannak. -Pipacs rám nézett és pedig Jonathan-re aki megrázta a fejét.

-Én nem űzök ilyesfajta veszélyes dolgokat. -Pipacs várt egy ideig és legyintett.

-Nem fogok ilyesmi piti dolgokon kiakadni. Viszont jó lenne ha sietnénk. Minél tovább vagyok itt annál nagyobb az esélye, hogy lebukunk. -mind a ketten helyeseltünk, majd felálltunk de megállított minket. -Te csinálod az átlépő italokat? -mutatott Jonathan-re aki bólintott. -Akkor rád nem lesz szükségem. -nézett rám.

-Nem hagyom veled egyedül. -kérdőn felvonta a szemöldökét.

-Így is elég nagy veszélybe vagytok. Ha még te is jössz valószínűleg elkapnak és akkor megölnek, és a te kis védenced is meghal. Ezt akarod? Vagy pedig le tudsz ülni a seggedre amíg vissza nem jövünk! Választhatsz, de akkor is az én döntésem fog érvényesülni mert nem fogom hagyni, hogy megöljenek mert egy szerelmes Rómeó nem tud ésszerűen gondolkozni! -ahogy közeledett a mondat végére úgy beszélt hangosabban. Nem tudtam mást tenni, visszaültem az eddigi helyemre és bólintottam. -Nagyszerű! -mosolygott és összecsapta a tenyereit. -Kalandra fel!

¤¤¤

Legfeljebb 2 óra telhetett el amikor dörömbölni, verni kezdték az ajtót. 2 másodpercig gondolkoztam, hogy vajon ajtót nyissak e, de aztán rájöttem, hogy ha ők lennének akkor nem vernék az ajtót. Nem akarta abbahagyni a dörömbölést de egyszer csak csend lett, aztán egy óriási robaj, majd megint csend és megint robaj. Kellett egy kis idő mire rájöttem, hogy megpróbálja betörni az ajtót. A fejemben lévő riasztórendszer bekapcsolt és azt súgta tűnjek el. De mivel tudtommal csak az egy ajtó van, így nem maradt más választásom, mint elbújni. Helyhiány miatt a kanapé alatt lévő kis, szűk helyre esett a választásom. Épp, hogy teljes méretemmel eltűntem a kanapé alatt már hallottam, hogy az ajtó hangos csapódással a földre esik. Lélegzett vissza fojtva vártam, hogy mi fog történni, de léptek, vagy egyéb árulkodó zajok helyett a nagy semmit hallottam. Csak vártam, és vártam, amikor az orromat megcsapta egy nagyon erős bűz. Kényszerítettem magam, hogy visszafojtsam a felszínre törni akaró köhögésem, amikor más hangokat hallottam. Pipacs hatalmas hangját, amint egy számomra ismeretlen nyelven beszél, majd egy mély dörmögő hangot ami válaszol neki. Szót szó követett, majd nagy csend. Reméltem, hogy ez a zavar végét jelenti, de nem mertem mozdulni.

-Ethan, hol vagy? -suttogta Jonathan.

-A kanapé alatt. -válaszoltam neki és vártam, hogy mond e valamit, de síri csend lett.

-Most már előjöhetsz. -nagy szenvedések közepette, kipréseltem magam a kanapé alól. Amikor felálltam leporoltam magam, és az ajtóra néztem, ami úgy 10 perccel ezelőtt még nem volt a helyén.

-Elmondanád, hogy mi történt? -kérdezte a lány karba tett kézzel.

-Nem tudom. Itt voltam és nézelődtem, amikor elkezdték ütni az ajtót, aztán neki ugrott és sokadik próbálkozásra betört. Mi volt itt?

-A szomszéd. Látta, hogy bejöttetek. Pakoljatok össze, indulunk. Ahogy azt a szörnyeteget ismerem már riasztotta az őrséget. -amilyen gyorsan lehetett elkészültünk és indultunk is.

-Sikerült mindent összeszedni? -mind a ketten bólintottak.

-Majd mindent elmesélek amikor a mi világunkba értünk és beadtuk az ellenszert.

-Jonathan mesélte, hogy miket csinált amíg megvolt a sebe. Csodálom, hogy eddig húzta. Nagyon siessetek, mert lehet, hogy órái vannak hátra. Bólintottunk és kiléptünk a főútra.

Sima utunk volt, nem állított meg senki. A kapunk is könnyen átjutottunk amikor meghallottuk a katonák hangjait majd ordibálásokat. A kapu őrök egyből felfigyeltek ránk és támadtak. Elég könnyen sikerült kikerülni a lándzsa záport. Futva távolodtunk a kaputól, lehagyva a felénk futó lomha katonákat.

-Veled mi lesz?- néztünk vissza a lányra.

-Nem első esetem. Én tudok vigyázni a bőrömre. Most pedig menjetek. -a kezembe vettem a visszajuttató folyadékot, mind a ketten leültünk és lehúztuk. Újra az az érzés, majd a szél lágy simogatására nyitottam ki a szemem. Felpattantam és Jonathanre néztem.

-Én Megyek megcsinálom az ellenszert, de menj a kórházba és nézd meg, hogy van. -bólintottam.

-Hé, Jonathan. Nagyon siess. Mélyen a szemembe nézett aztán elfutott a falu felé, én pedig vissza a bázisra.