The Choosen on

17.rész

/Hazel szemszög/

Miután végig gondoltam ÚJRA mit it tettem még nagyobb bűntudat fúrta magát a szívembe vagy hogy kell azt mondani. Sokat vártam Ethanre míg megjött. Addig a fiún és a kristályon gondolkoztam, na meg persze, hogy mekkora lebaszást fogok kapni.

Hangosan nyikordult az ajtó majd belépett rajta a Ethan. Rákaptam tekintetem és vártam hátha elmond valamit a fiúról. Tekintetében semmilyen érzelem nem volt. Szóra nyitotta a száját és én lelkileg felkészültem rá, hogy a földig tipor, de csak annyit mondott hogy mára elég lesz majd eltűnt teljesen védtelenül hagyva engem. Még egy ideig néztem ki a fejemből majd felálltam és az ajtóhoz sétáltam. Mikor átléptem a küszöböt az ajtó még nagyobb robajjal mint eddig becsapódott. Elkezdtem sétálni valamerre, mert igazából azt sem tudom hol vagyok. Mivel ablak egy szem sincs ezért már a fényviszonyok kezdtek egy barlang belsejéhez hasonlítani.

Ahogyan mentem előre szemem hozzászokott a sötétséghez ami már szó szerint kezdett megfojtani. Valamikor jobbra, valamikor balra mentem céltalanul. Igazából volt célom ami annyit takart, hogy kurva gyorsan ki akartam innen jutni, vagy csak egy kis fénnyel találkozni ami nyomán kijuthatnék. És, hogy mennyire jutottam? SEMMIRE! Kezdek begolyózni! Hírtelen a semmiből valami, vagy valaki alakja előkerült. Szerencsémre a fal ilyen kiugrós szerkezetű vagy hogy is mondjam. A lényeg, hogy oda el tudok bújni, tehát gyorsan egy olyan mögé bújtam.

Lélegzet visszafojtva vártam az elkövetkező percek leteltét ami csiga lassan haladt. Lépése egyre hangosabb lett az én szívem meg egyre jobban vert. Mikor már nagyon közel járhatott bezártam a szemem. A csönd hatására fülem elkezdett zúgni, hiába jött az az alak bazi lassan lépdelt, szépen ráérősen én meg majdnem ott haltam meg. Mikor már éreztem, hogy előttem halad el nem hallottam több lépést. Akkor ez most megállt előttem?

-Hazel? Mit csinálsz te itt? -hallottam meg egy ismerős hangot mire kinyitottam a szemem. Hiába volt sötét arcélei kirajzolódtak, úgy mint jellegzetes göndör haja.

-Jézusom Mateo! -ugrottam nyakába a nagyából velem egy magas fiúnak.

-Én is nagyon örülök neked de elmondod mi van? -miután sikerült lehámoznia magáról és szóra bírnia elmondtam a story-t az elejétől a mostani helyzetemig. -Akkor miattad van most a gyerek a gyengélkedőn! -kijelentése miatt újra visszatért a bűntudatom amit eddig átvett a félelem. -Nem lesz semmi baja csak egy kicsit pihen...

-Kómában van igaz?

-Igen... -vakarta meg tarkóját -fogalmunk sincs meddig...

-Szuper...láthatnám?

-Nos és szívesen elvinnélek oda csak tudod ott van Ethan és...

-Ne is mondj többet! Értem mire akarsz célozni! De azért megmutathatnád a kivezető utat!

-Ezer örömmel! -nem telt el sok idő már megláttam ez első fénycsíkot ami isten tudja honnan szűrődött be. Elkezdtem felé futni majd minél közelebb kerültem annál több bukkant fel majd kis is kerültem a fényes folyosóra.

E "kalandnak" köszönhetően egy ideig nem akarok sötétben lenni. Had pontosítsak, soha nem akarok sötétben lenni. Mély levegőt vettem majd kiterültem a padlón. Hangos nevetéssel közeledett felém Mateo.

-Kényelmes?

-Ne tudd meg mennyire!

Mire sikerült Mateonak felkapargatni a földről addigra kint besötétedett, és ha jól emlékszem akkor Zarára hagytam a házat de nem vagyok 100%-osan biztos. Mateo hazakísért majd el is ment. Amikor beléptem a házba, egyben egy sötét szobába léptem be. Mint valami őrült felkapcsoltam a lámpát és álltam úgy 5 másodpercig, hogy biztos legyek benne, hogy fény van mögöttem. A lépcsőn felszenvedtem magam ugyanis arra sötétség vetült és nem a lépcső aljánál van a villany kapcsoló hanem fent. Miután itt is felkapcsoltam a lámpát a szobámba mentem ahol megint elvégeztem a 'falhoz baszom a kezem és felkapcsolódik a lámpa' mozdulatot.

Egy szenvedés volt elkészülni a lefekvéshez, mindenhol le kellett kapcsolni a fényt, de a szobámban égve hagytam, és úgy próbáltam álomra hajtani a fejem amennyire a lelki ismeretem engedte.

2 szó ami reggel illett rám. Élő halott. Nem tudtam egész este aludni, de ha valahogy mégis sikerült volna csak a fiú járt a fejembe. Levánszorogtam a konyhába és most egyáltalán nem érdekelt a sötétség. Szépen ráérősen csináltam mindent. Csináltam magamnak kávét amit egy húzásra sikerült eltüntetni amit 3-szor is megismételtem. A semmittevés gondolatával ültem le a kanapéra, előszedtem valahonnan egy takarót és bekapcsoltam a tévét. Hírtelen megcsörrent mellettem valami ami a szívbajt hozta rám és az a valami a telefonom volt. Gyorsan megnéztem. Ahogy elnézem beállítottam valamiért jelzőként, hogy barlang. Ahogy ültem és néztem ki a fejemből rájöttem, hogy fogalmam sincs minek állítottam ezt be. 5 perc múlva sikerült rávennem magam, hogy megmozduljak ez idő alatt realizálódott bennem, hogy a kávé az ég világon semmire sem volt jó.

Felvettem egy fekete farit aminek a térde ki volt szakadva, egy egyszerű szűrke-fehér, vékony csíkozású pólót, a bélelt farikabátom és végül a fekete bakancsom ugyanis tél van és az hóval meg latyakkal jár és egy sima sportcipő teljesen átázna. Komótosan sétáltam el a barlangig, majd amikor beértem oda a nagyterembe indultam meg. Nem változtam át, ugyanis ez egy szabályhoz hasonló rendelet. Erre azért van szükség mert ha ne agy isten bekerül egy áruló közénk és megnéz emberként és meg is talál emberi alakodba egyedül akkor simán megölhet egy döféssel vagy bármi halálos mozdulattal ugyanis ember alakban sokkal sebezhetőek vagyunk(mí meglepő...). Beléptem a terembe ahol egy árva lélek sem volt. Mi a szösz?!

Megfordultam és kijöttem onnan. Csak úgy álltam az ajtónak háttal mint valami agyament. Hírtelen mozgást láttam a szemem sarkából majd pedig a tegnapi barna hajú fiút. Ha most odamegyek és leszólítom akkor lehet, hogy nekem jönne...de mi van akkor ha követem?

Megindultam felé majd meg is torpantam, ugyanis elment arra amerre én nagyon nem akarok bemenni, ahonnan tegnap sikeresen kijöttem Mateo segítségével. De lehet, hogy a haverjához vezetne el, de ha mégsem lehet hogy eltévedek... Erőt vettem magamon majd megindultam de hírtelen lefagytam. Mit is beszéltem múltkor meg magammal? (...)Nem ütöm bele az orrom mások dolgába, de ez mégis annak számítana ha utána mennék. De én legalább egyszer meg akarom látogatni a palit mert ha ma nem teszem nem fogok tudni aludni míg meg nem látogatom. Gyorsan kéne eldöntenem mit is lépek mert lassan kezdem szem elől veszteni a srácot!

Na jó ez lesz az utolsó, hogy bele ütöm valakinek a dolgába az orrom. Minden erőmet összeszedve léptem a folyosóra és követtem a fiút reménykedve, hogy elvezet hozzá.