The Choosen on

20.rész

/Hazel szemszög/

Abban a másodpercekben tehetetlennek és védtelennek éreztem magam. Mikor végre elengedett összeborzolta a hajam, majd kilépett az ajtón, maga után hagyva egy személyt akit most össze kéne szedni. Vagyis engem. Ugyanis valamiért most egy darab tárgynak érzem magam. Egy csóktól össze kell szedni...és így leszek én a "nagy megmentő"... Én asszem veszek egy hideg zuhanyt... Felmentem a szobámba, bekulcsoltam az ajtót, majd beléptem a fürdőszobába, ahol ugyanezt a lépést megtettem.

/Ethan szemszög/

Ahogy megcsókolta, egyszerre éreztem magamban a keserűséget és a haragot, az utálatot. Mindenki kusban volt aztán Alfréd csak úgy elment. Mi a fasz? Hazel lefagyva állt ott, összetörve, összeszakadva. Hogy honnan tudom? Arcán látszott minden érzelem amit most érez. Hogy lehet egy csók után így összetörni? Hírtelen megindult fel semmit sem mondva.

Bennem egyre jobban gyűlt a harag, ahogy egyre jobban fel tudtam fogni a látottakat. Magam sem értem, hogy miért... Egy idő után meguntam a folyamatosan csöndet, így fogtam magam és elindultam. Nem tudtam merre, és hova akarok menni. Egyet tudtam, mégpedig azt, hogy kimegyek a házból messze innen. Messze a környéktől. Hírtelen megjelent mellettem Arnold.

-Hát te?

-Ezt én is kérdezhetném tőled. Mi volt ez a kiviharzás? -fordult meg így hátra fele ment.

-Nem viharoztam ki...

-De-de. Nagyon látszott... És miért lettél mérges? -ennyire látszott?

-Én nem voltam.

-Ne hazudj barátom. Látszott rajtad. Miután megcsókolta. Sőt, miközben csókolóztak már akkor látszott, hogy kezd felforrni az agyvized. -és én erre most mit mondjak? Mivan ha így van? -Netán tetszik a csajszi? -hírtelen megbotlottam egy kőben. Hogy mivan? Én? Ez a legjobb vicc életemben.

-Jézus mentsen meg tőle. -haladtam tovább tök nyugodtan a földet bámulva.

-Szerintem nem így van. Valami van veled. Valamit kivált belőled az a lány.

-Igen az utálatot. Egy önfejű kis tini picsa aki azt hiszi magáról, hogy ő a világ közepe. Ha pedig letörik netán a körme sírva megy apucihoz.

-Irónia...hmm... Most nem mondhatod neki, hogy gondolkozzon úgy mint egy 30 éves.

-De akkor is. Semmit nem tud, mindig bajt csinál. Én meg járhatok utána és tehetem jóvá a hibáit. Már nagyon fárasztó. Ki kéne vennem egy-két hónap szabadnapot.

-Felelőséget vállaltál érte, amikor elkezdted tanítani.

-De arról nem én döntöttem...

-Akkor is. Lehet, hogy félre kellene raknod a negatív érzéseidet vele szemben és előcsapni a pozitívakat, hisz a szerelem is az. -mosolygott amivel az agyamra ment.

-Nem vagyok belé szerelmes!

-Ha te mondod, de én megmondtam! Ja és jegyezd meg ezt a mondatod! -indult el az egyik leágazáson. Hát ez hova megy? ... Talán igaza lenne? Nem, biztos, hogy nem. Sose szerettem, és nem is fogom.

És miért kellene megjegyeznem ezt a mondatot? Miért olyan fontos?

"Járhatok utána és tehetem jóvá a hibáit. "

/Hazel szemszög/

Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem a zuhany alatt, teljesen elvesztettem az időérzékem. Vizes hajjal, alsóneműben jöttem ki a fürdőből, felvettem ami először a kezembe került, tehát egy rövidnadrágot és egy atlétát.

Kedvtelenül ballagtam le a lépcsőn, majd leültem a kanapéhoz. Barátnőm ült le mellén, kaját adva nekem. Egyet el is vettem, majd letette a tányért.

-Hogy lehetsz így kiborulva? Hisz csak megcsókolt! -harapott bele szendvicsébe.

-De én ezt nem akartam. És nem tudom! Ha ennyitől szétesek mi lesz ha nagyobb probléma lesz? SOKKAL nagyobb...

-Nos első lépésekben vedd fel az eredeti bőrszínedet, mert fal fehér vagy. -mintha az olyan könnyen menne... -Második, ne gondolkodj még ezen. Hisz messze van még, elég lesz akkor gondolkodni. Most inkább élvezd a napjaidat, az időt amit a barátaiddal töltesz.

-Igyekszem. -sóhajtottam egy nagyot.

-Amugy láttad milyen volt Ethan? Nagyon mérgesnek és szomorúnak nézett ki. Mi játszódhatott le benne? -az utolsó kérdését inkább magának tette fel. Én egy kicsit meglepődtem, hisz multkor azért kaptam mert nem Alfréddal voltam...

-Nem hiszem, hogy szomorú lett volna. Mielőbb vége ennek az egésznek annál jobban fog örülni... szegény már belefáradhatott, hogy mindig helyre kell hoznia mindent, ahol csak jártam...

-Ezt hogy érted?

-Mindenhol ahol felbukkanok mindig csinálok valamit amit ő hoz rendbe.

-Mehet utánad, hogy kijavítcsa a hibáid...érdekes... -miközben gondolkodott elkezdett hümmögni.

-Aham...

-Mindenesetre jegyezd meg ezt a mondatot! -állt fel a kanapéról.

-Minek? -néztem utána, pontosabban néztem ahogy készülődik.

-Holnap jövök és elmegyünk valahova együtt! Fogalmam sincs mikor jövök, de majd megjelenek. Na szió! -száguldott ki a házból. Ilyenkor nem tudom, hogy mi baja van, de már megszoktam. Nem is válaszolt a kérdésemre, de mindegy is... Lehet, hogy jót fog tenni a vele töltött idő...

***

Hírtelen tört utat a fényesség. Hiába aludtam és csukva volt a szemem, akkor is pontosan éreztem, hogy kiégett a retinám. Megfordultam a másik oldalamra ahol már jók voltak a fényviszonyok.

-Kelj csak fel, hasadra süt a nap!!! -egy igazán energiával teli hangot hallottam. Hírtelen két hideg kéz érintette meg a vállaim, mire kipattant a szemem. Egy mosolygós Zara tűnt fel előttem. Hírtelen megint eltűnt ami veszélyes, szóval felültem az ágyban és őt kerestem, full kómásan.

Meg is láttam amint a szekrényem előtt van és dobálja ki nekem a ruhákat.

-Nem hiszem el, hogy egy normális darabod sincs! -jajgatott közben folytatta a "pakolást".

-Kinek mi a normális... -jelentettem ki teljesen nyugodtan. Ilyenkor rég ugranék, hisz csak az én ruháim, de most gondolkozni sem szívesen gondolkozok, nemhogy odamenjek és leálljak veszekedni...

-Mehetünk vásárolni! -olyan mosoly jelent meg az arcán, hogy biztos vagyok, hogy nincs magnál ez a nő...

-Mit szívtál?

-Semmi! -még mindig mosolygott.

-Mennyit? -kérdeztem, és előre láttam, hogy ezen a napon rengetegszer fogok meghalni...

-Kávé~ -jézus! Dőltem vissza az ágyamba. Nagy nehezen onnan is kimásztam, majd felöltöztem a Zara által kiválasztott ruhákba. A választása egy kék fariba és egy fehér pólóban merült ki. Milyen idő van, hogy idead egy szinte pappír vékony pólót? Ahogy kinyitottam az ablakot megcsapott egy jóleső szellő. Kellemes idő volt, és ahogy jobban szétnéztem már láttam az első leveleket, és egy virágot ami már nyílik ki. Szép, és érdekese de ha jön egy nagyobb hideg vége. Lefagy... Emlékeztet valakire...

-Nem biztos, hogy lefagy. Hisz akár meg is maradhat, az is lehet, hogy erősebb mint a többi és bármi jön túléli. Sosem tudhatod. -hátra néztem és Ethan sétált felém, majd megállt mellettem.

-De...én... -lesütöttem szemeimet.

-Jössz már? -hallottam meg barátnőm hangját, de ahogy visszanéztem Ethan már sehol sem volt.