The Choosen on

42. rész

/Hazel szemszög/

Amikor kinyitottam a szemem vakító fényességet láttam és halk morajlást. Kellett egy kis idő mire a lámpa körvonalát ki tudtam venni. Oldalra fordítottam a fejem ami olyan nehéz volt mint egy vasgolyó. Mellettem ép egy lány ügyködött valamivel. Meg akartam szólítani de egy hang sem jött ki a torkomon ami olyan száraz volt mint a Atacama-sivatag. Amikor végzett rám nézett és kisétált bezárva maga után az ajtót. Majd egy halk kattanást hallottam és halk lépteket. Visszanéztem a lámpába és minden elkezdett mozogni én pedig becsuktam a szemem.

¤¤¤

Amikor felkeltem már nem a szobában voltam hanem épp máshova vittek. Végignéztem azokon akik toltak. Hárman voltak és orvosi ruhát viseltek maszkkal az az arcukon. Bár szerettem volna hallani amit mondtak egy szavukat sem értettem, de egyetlen egy hangot ki tudtam venni. Egy folyamatos sípolást.

¤¤¤

Kinyitottam a szemem és megint a vakító fény fogadott. Ahogy körbeforgattam a fejem a 7 fiút láttam, Zarát és Connort, pár ismeretlen arcot, majd valaki keményen megfogta a fejem és egy maszkot tett a fejemre. 

Talán percek teltek el de én óráknak érzékeltem. A szavakat még mindig nem értettem, de időnként egy halk csipogást véltem felfedezni valahol a fémek összeütköző hangja mögött. Erőlködtem, próbáltam beszélni, de az erőlködés közepette, nagy örömömre megértettem egy szót  - ...elveszítjük... - majd lassan becsuktam a szemem.

¤¤¤

Egy kicsit fáztam. Megpróbáltam csukott szemmel megkeresni a takaróm, de amikor nem találtam kinyitottam a bal szemem. Kellet egy kis idő mire rájöttem, hogy a szobám nem fehér és nem fehér takaróm van. Kinyitottam a jobb szememet is és mozdulatlanul körbenéztem a szemeimmel, de pechemre semmit nem láttam csak a fehérséget. Felültem és egy meglepődött népséget láttam körülöttem ülni. Átfutott az agyamon, mit csináltam az előtt mielőtt elaludtam volna, de mintha kitörölték volna az emlékeimet. Egy mi-a-faszt-csináltok nézéssel ajándékoztam meg őket, de a meglepődött arckifejezésen kívül nem kaptam semmilyen visszajelzést.

Elszakítottam a tekintetemet róluk és megnéztem hol is vagyok.

-Mi a szarért vagyok kórházban?! -visszanéztem a tömegre de ők csak pislogtak mint hal a szatyorban. -Oké ez csak egy rossz álom. Visszafekszek és amikor kinyitom a szemem a házam padlóján fogok feküdni mert Zara annyi piát itatott velem, hogy a nevemre sem fogok emlékezni. -újra kinyitottam a szemem de még mindig ugyan ott vagyok. A kedves kis barátaim által alkotott kör közepén.

-Felébredt? -halottam meg Arnold hangját aki nagy mosollyal közelített, de amikor közelebb ért hozzám láttam rajta, hogy a mosoly csak egy álca. A homlokomra tette a kezét, megnézte a pulzussom és gyengén mosolygott. -Megvizsgálom és majd szólok ha bejöhettek. -mondta a többieknek akik nem mozdultak.

-Úgyis hallani fogjuk amit mondasz. -válaszolt Zara.

-Lehet, de nyugodt körülmények között akarom elmondani neki. -hallgattak egy kicsit majd felálltak és kimentek.

-Mi történt? -félve, de feltettem a kérdést.

-Egy... mondjuk, hogy életveszélyes műtéten estél át, persze mielőtt sikerült a szervezetedbe juttatott fagyöngy mértékét csökkenteni annyira, hogy bele ne halj. Na meg előtte 3 napig kómában voltál... na meg a beavatkozás után 1 napot. -csak pislogni tudtam. Próbáltam összerakni a kirakós darabjait, de amikor Arnoldra néztem láttam, hogy valami még van.

-Mond el. -felkapta a fejét.

-Mit? -idegesen válaszolt.

-Tudom, hogy még van valami. Meg fogok halni? -ijedten nézett rám. Megrázta a fejét és mély levegőt vett.

-Talán. Nem biztos ha... -abbahagyta.

-Ha? -erősködtem.

-Ha Ethan és Jonathan időben visszaér a szerrel ami megmenthet ha visszajön. 

-Ha?

-Igen, mert...

-Mondtam, hogy ezt nem mondhatod el neki! -jött be Logen Louis-sal az oldalán.

-De én tudni akarom. -Logen rám nézett és megrázta a fejét. -Azt akarod, hogy erőszakhoz folyamodjak? Mert akkor megteszem, de szólok, hogyha átváltozok bele halhatok amit senki sem akar.

-Nem tennéd meg.

-Megnézzük? -végigmért. -Ha ezt szeretnéd! Rajtam nem múlik! -kitakartam a lábam és elfordultam. Épp le akartam szállni amikor megállított.

-Feküdj vissza. -morogta.

-Hogy is mondtad? -tettettem a hülyét. -Nem hallottam jól! 

-Elmondok mindent amit tudok, csak feküdj vissza.

-Mindjárt más! -elégedetten helyezkedtem el a betegágyamban. -Csupa fül vagyok! 

-Ethan és Jonathan visszament az alvilágba, hogy hozzon az ellenszerből, de még nem jöttek vissza.

-És miért nagy baj az? Mi is majdnem egy egész éjszakán át ott voltunk.

-Az, hogy már egy egész napja ott vannak... -csend telepedett közénk.

-Mit gondolsz, mennyi időm van még? -megvakarta a homlokát Arnold.

-Nem vagyok orvos egyik világban sem szóval nem tudom megmondani. De ha azt nézzük, hogy mennyi ideje benne van a szervezetedbe a méreg és, hogy a fagyöngy felgyorsíthatta a hatását azt mondom, hogy pár napod. -meredten néztem magam elé.

-Hogy érzed magad? -Louis az ágyamhoz sétált, leült mellém és megfogta a kezem.

-Hát egész jól, a történésekhez képest. Még... nem tudtam felfogni... nagyjából semmit. -mély levegőt vettem. -Azért mozoghatok? -ránéztem Arnoldra. 

-Nem tudom. Jobban örülnék annak ha bent maradnál és a lehető legkevesebbet mozognál.

-De hát akk... -elkezdtem köhögni. A szám elé tettem a kezem majd amikor valamennyire lenyugodtam, elvettem és megláttam a vért a kezemen. Ijedten fordultam Arnoldhoz, aki falfehér volt. -Pár nap mi? Inkább pár óra...