The Choosen on

23.rész

/Hazel szemszög/

Egy kicsit furcsán éreztem magam, miután elment. Valami... zavarja a lelkecském, de nem tudom mi. Este is alig tudtam aludni...mikor is kezdek?  Tök jó lenne tudni. Mindegy majd holnap. Azzal lassan elsötétült minden.

Fogalmam sincs milyen nap van, de azt tudom, hogy nem hétvége. Hiszen csörgött az órám. Az idő sem érdekelt. Vánszorogva mentem minden hova, olyan fáradtnak éreztem magam. Mit csinálok én esténként, hogy ilyen lent van az energia szintem? Alvajáró lennék? 

Hírtelen meghallottam a csengő hangját. Lassan lerobogtam a lépcsőn majd pizsiben nyitottam ajtót. 

-Jóreggelt. 

-Szia. Hát te?

-Gondoltam, hogy mehetnénk együtt, hiszen tegnap elfelejtettem pár dolgot mondani...de miért vagy még pizsamában?

-Nemrég keltem, gyere be! -beinvitáltam a fiút.

-Nem fogunk elkésni?

-Miért is? -pillantottam hátra a vállam felett.

-10 perc és becsengetnek... -szívroham. Ez a legjobb jelző amit ebben a pillanatban használhatok. Ugyanis ha elkések, és ezt bárhogyan a szüleim fülébe jut. Napokon belül itthon lesznek. Ugyanis ők nagyon komolyan gondolják ezt a sulis témát. Azt akarják, hogy olyan valaki legyen belőlem, aki nem az utcán fog élni, hanem jó környezetben, szerető családban éljek, teljesen normális életmóddal. Ez már azért húzósabb dolog lesz, de hátha valamilyen csoda folytán az is meglesz.

-Mivan?! Gyere! -megindultam a szobám felé majd kicsaptam az ajtót. -Ne nézz szét és légyszíves pakolj be nekem! 

-Oké...-hallottam a bizonytalan választ, de most jobban elfoglalva azzal, hogy mit vegyek fel. Végül egy barackrózsaszín pulcsit, alá egy fehér pólót, egy fekete farit, és egy rózsaszín sportcipőt vettem fel. Már éppen indultam volna suliba amikor, visszahúzott.

-Probléma?

-Nem reggeliztél, és amúgy is az a legfontosabb étkezés, meg többet kéne enned mert nagyon sokat fogytál. -az tény, hogy alig eszek mostanság és lehet, hogy meglátszik, de nem tudok ezzel mit tenni.

-Nem érdekel a reggeli. Ha elkések nagy bajban leszünk! 

-Miért lennénk? Liam elintézi. 

-Ez nem ilyen egyszerű. Majd elmondom ha lesz időnk, de most éppenséggel 2 perc alatt kéne beérni a suliba és felszaladni a legfelső emeletre. Szóval nyargaljunk. -bólintott. Ezek szerint megértette. Ilyenkor szeretem. Futottunk a suliig, fel a 4.re, be az utolsó terembe, de mindhiába. Késtünk. 

-Beírt? -kérdeztem Liam-től amikor helyet foglaltam mellette.

-Igen.

-Oh istenem, hány percre?

-15.

-Azt hogy?! Azért annyit biztos nem késte...

-Miss Damon. Ha késett az órámról akkor legalább ne beszéljen, hanem húzza meg magát. -tudja, hogy nem tanulok óráról órára. Törit sosem tanultam úgy. Asszem pár nap és itthon lesznek a szüleim. Jó ég! A kutyára mit mondok?! Oh szent szar. Problémák lesznek itt.

Mikor kicsengettek, felpattantam a székről majd kiszáguldottam a teremből. Magammal néztem farkasszemet a lánymosdó tükrében. Ki kell találnom sok dologra olyan magyarázatot ami hihető is. Vagy ha nem, búcsút inthetek a szülők nélküli élettől. Nem mintha nem szeretném őket, csak így szoktam meg. Mindig is egyedül voltam, a szüleim nélkül. Nem hiszem, hogy meg tudnám szokni egyről a kettőre.

Ha hazajönnek, akkor jól betesznek majd. El kellesz szöknöm esténként ami nem az erösségem. A fiúk sem jöhetnek majd csak úgy el, és Zara sem jöhet majd kedvére. Remélem ha jönnek is nem maradnak sokáig. Mindig is a munka volt az első nekik, maradjon is az.

1 héttel később...

Nagyon ismerős illatra keltem. Ez az anya féle süti illata. Kellett két másodperc míg rájöttem, hogy ezt csak anya csinálja. Nagyon remélem, hogy csak a fiúk akarnak cukiskodni, valami sütivel és pont ezt találták meg vagy én nem tudom. Bármi lehet, csak ne a szüleim.

Lerobogtam a lépcsőn majd édeanyámmal találtam szembe magam. Apu pedig a kanapén ült és újságot olvasott.

-Oh, jóreggelt! Hát ti?

-Gondoltuk hazajövünk, ha már a kisasszonynak kedve volt lógni az első óráról! -megszorongatott és összepuszilt, majd jött apa és ugyanígy cselekedett. 

-Elaludtam...

-Jó kifogás! -mondta apa boldogan. -De ezt majd megbeszéljük kaja után! -anyuval megterítettünk, majd reggeliztünk. Ha úgy nézzük, szerencse, hogy hétvége van, de afelől nem az, hogy a fiúk bármikor betoppanhatnak. Nem szóltam nekik, hogy fogják vissza magukat látogatás terén.

-Jóreggelt bogyókám! -csapódott ki az ajtó és belépett Mateo.

-Ordibálsz neki pedig még fent sincs! -hallottam meg Louis hangját kintről.

-Nem tudhatod te a... -végre észrevettek minket. Arcomat tenyereim közé temettem. Ha a többiek is petoppannak én nem tudom mit kezdek magammal...

-Jóreggelt... -köszöntek és megáltak az ajtóban. Értetlen tekintetük kezdett nagyon zavarni, így felálltam és közéjük álltam, majd a hátunknál fogva toltam bejjeb őket, közbe pedig zakatolt az agyam egy frappáns magyarázaton, miért törnek be hozzám fiúk.

-Anya, apa bemuttom nektek a barátaimat. Ő itt Mateo Johnson és Louis Brown. -anyumnak puszit adtak, apámmal pedig kezet ráztak. 

-És ők a...barátaid? -mosolygott kedvesem édesanyám, de pontosan tudtam mire gondol.

-És az új osztálytársaim és...

-Nem úgy volt, hogy együtt jövünk?! -tört be Ethan, Logen és Liam kíséretében. Úgy érzem ennyi magyarázat nem lesz elég... Ők viszont előbb észrevették, hogy nincs valami rendben.

-És ők az új osztálytársaim. -őket is bemutattam. Majdnem itt van a csapat. Már csak Zara hiányzik. De amilyen szerencsém van, mindjárt jön ő is. 

És ebben a pillanatban nyílt az ajtó. Benézett, köszönt és bejött. A fiúk és közte annyi különbség volt, hogy ő magától be tudott mutatkozni és nem fagyott le.

-Üljetek le, Hazel mindjárt csatlakozik hozzátok. -mosolygott apám. Egy reményteli pillantást küldtem a többiek felé, ami szerintem nem sikerült a legjobban, majd anyám és apám kíséretében eltűntem az emeleten.

-Nincs valami mondai valód? -jött az értelmes kérdés anyámtól.

-Nos ők a barátaim.

-És miért jönnek csak úgy be és nyilvánítanak ki a saját tulajdonukká?! -apa jobban kivan bukva mint anya. Bár elhiszem, hisz 5 fiú jött be a házba, kevesebb mint 10 perc leforgása alatt.

-Mert nagyon jó barátaim. -érveltem tovább, bár már tudom, hogy mindhiába, ugyanis e beszélgetés után homokozós, műanyag lapáttal fogom eltemetni magam. -Esetleg azt nem akarod elmondani, hogy valamelyik a fiúd?!

-Nincs fiúm.

-Te szent szűz Máriám! -ment le apa a fejét fogva a földszintre, anyával pedig követtük. 

-Tudod, azért megnyugtat, hogy nem csak fiú barátaid vannak.

-Anya!

-És amúgy elég helyesek. Főleg az a Lou...

-Louis?

-Igen, igen ő. Cuki fiú. 

-Anya! Te maradj apánál! Amúgy is. Le van foglalva.

-Oh, nem öreg egy kicsit hozzád?

-Anya! Nem nekem van! Zara pasija lesz. Süt róluk, hogy bejönnek egymásnak első pillanattól.

-Jaj, de cukik istenem! -és ilyenkor van az a szitu amikor állsz és nézed az olvadozó anyádat és felteszed magadban azokat a kérdéseket hogy mindig ilyen volt és hogy ki adott neki mit és hogy én miért nem kaptam?