The Choosen on

11. rész

/Hazel szemszög/

A fiúk elmentek, Zara pedig maradt nálam.

-Mond csak! Hány éves is vagy? -vett el egy chipset a tálból.

-Nos 17, vagyok és leszek... -basszameg. -18 múltam... -csaptam a homlokomra.

-Elfelejtetted a szülinapod?

-Hát akkor nagyon mozgalmasak voltak a napjaim. Megölték a kutyámat, furcsán éreztem magam, megismerkedtem a fiúkkal, elraboltak, átváltoztam, és stb.

-Megölték a kutyád? Ki volt?

-Az osztályomban egy ribi.

-És még nem nyírtad ki?!

-A suli még tart. Majd utána.

-Segítek majd.

-Joh! -pacsiztunk majd beszéltünk tovább. -Nem alszol itt? Rengeteg vendégszoba van.

-De, miért ne? -sokáig fent voltunk, beszélgettünk, tévéztünk.

Valami csipog. Oh hogy a kurva anyját! Kinyitottam a szemem, majd megfogva az ébresztőt a falnak doptam, volna, he nem áll meg a levegőbe. Mi a szar?!

-Miért akarsz korán reggel dobalózni? Bár megértem elég idegesítő lehet a hangja. -visszarakta az éjjeli szekrényemre, én meg kinyomtam.

-Elfelejtettem a sulit. -száltam ki az ágyamból.

-Jó tanulást! Majd átjövök!

-Nem várod meg míg elhúzom a csíkot?

-Na jó, most az egyszer! -elkészültem, és vártam a fiúkat. Mindig együtt megyünk. Nem sokára meg is jöttek.

/Ethan szemszög/

Mint minden reggel elmegyünk Hazelért. Mikor benyitottam a két lány a földön fetrengett, asszem röhögtek. De, hogy semmi hangot nem adtak ki az is biztos.

-Veletek mi van?

-Énh...Zarah... -elkezdte a földet csapkodni Hazel. -a másik jómadár sírt a röhögéstől.

-Elkésünk a suliból. -vetettem fel mire a két lány jobban röhögött. Ezek egymásra találtak. Felkaptam Hazelt a vállamra és az ajtó felé mentem.

-Várj a táskám fent van! -tiltakozott. -az emeletre mentem ő meg a vállamon volt. -Zara hol a táskám! -Zara még mindig röhögött. 1 percel később a lány Louis válán volt.

-Ott! -mutatott a sarokba.

-Jaj tényleg! -ámuldozott Hazel.

-Anyám! Meg vagyunk verve veletek! -felvettem a táskáját. A lányok meg pacsiztak. Szupi. Kimentünk a házból elköszöntünk Zarától, majd a suli felé mentünk. Hazel még mindig a vállamon volt. -Kényelmes a vállam?

-Nem, csak szeretek magasan lenni.

-És az nekem miért jó?

-Mert magas vagy.

-Még mindig nem értem az összefüggést.

-Mert butus vagy!

-Ha egész nap ilyen leszel akkor megnyúzlak és eladom a bőröd a piacon!

-Én vagyok az erősebb. Amit mondtál legfeljebb csak fordítva történhet meg.

-Ja de hogyha...

-Elég legyen már.-szólt ránk Mateo. Beérve a suliba leraktam Hazelt. Ezekkel sem tudom mi van. Most akkor jár Liammal vagy nem? Mert az előbbiekre semmit nem mondott. Én a palit lebasztam volna és kérdőre vontam volna a csajtomat. Ha lenne.

/Hazel szemszög/

Suli... de jó...megint kéne szünet. Belépek a terembe minden szem rám szegeződik. Biztos csak beképzelem. Ethan mellettem jön be a terembe. Biztos őt nézik. 

-Szia Hazel! -köszönt majdnem az egész osztály egyszerre. De persze Sarah és a barátnői meg David nem. Fogalmam sincs, hogy jöhetett be. Ahogy most jobban megnézem nem is helyes. 

-Sziazstok. -leültem a helyemre és meghúztam magam. Miért köszönnek nekem? 

*Figyi Liam, meg kéne beszélni pár dolgot...* - telepatikus módon szóltam a mellettem ülőnek.

*Igen, tudom...*~Liam

*Tudom, hogy azt mondták, hogy itt a fehér farkas, de én nem őt szeretem hanem téged. Nem valami jól mutatom ki az érzéseim, és lehet, hogy ez tévezthetett meg.*

*Én is szeretlek!* ~Liam -megfogta a kezemet, és úgy figyeltük tovább a tanárt. Igazából én semennyire nem figyeltem. Folyton az erdőt bámultam. Ma fog valami történni, érzem. Csak azt nem tudom, hogy mi.

A suli gyorsan elment. Amikor beléptem a lakásba ledoptam a táskám, és egyenesen a kanapéra vetődtem. 

-Az ajtót zárni kéne nem gondolod? -jöttek be utánam a fiúk. 

-Én házam, ha nem akarom bezárni az ajtót akkor nem fogom!

-De kis hisztis valaki! -a hangra felkaptam a fejemet. Zara állt az ajtóban.

-Na látod! azért kell bezárni az ajtót, hogy ne jöjjenek be idegesítő madarak. -okoskodott Ethan.

-Főnix ha kérhetem. 

-Kérhetd de attól még nem mondom úgy. -rossz válasz...

-Muszály veszekedni?! Tudtommal az én házamban vagyunk!

-És?! -néztek rám mindketten egyszerre.

-Szent Mária, Antal segíts meg! -temettem a fejemet a párnába. Ezzekkel meg leszek átkozva! Sőt! Meg is vagyok.

-Vallásos vagy?

-Nem...

Megcsináltuk közösen a házikat, majd leültünk filmezni. Tudom nem a legjobb tevékenység, miközben keresni kéne a "párom", de hogy őszinte legyek, teljesen boldog vagyok ő nélkül is. Vannak csudi szupi barátaim, és nem is vagyunk átlagosak.

Reggel full kómásan keltem. Lementem kávét csinálni. Megittam felöltöztem majd megvártam a fiúkat. Bementünk a suliba. Megint végig ültük az időmennyiséget ami elő van írva. Mivel ma nem jöttek velem a fiúk és Zara sem jelent meg eddig ezért elmegyek egy kicsit az erdőbe. Beérve a rengetegbe farkas alakom vettem fel. Elindultam egyenesen előre. Fogalmam sincs merre megyek. Majdcsak visszatalálok. Vagy ha nem csak megkeresnek. Remélem.

Eljutottam ugyanahoz a szirthez. Múltkori hibámból tanulva, a szélétől beljebb ültem. Nem szeretnék megint, majdnem ott maradni. Gondolkoztam, nos...mindenen. Miért én vagyok az aki, és miért nem más kapta meg ezt az "adottságot"? Mondjuk ha Sarah kapta volna meg tuti, hogy nem csak a mitológiai világnak lenne annyi, hanem az emberek világa is. Igazából ez egész furcsa. Az emberek nagy rész azt hiszik, hogy csak ők léteznek, és ha ezt valaki megemlíti nekik, akkor háború van mert annak az embernek nem lehet ilyet mondani. Na jó, ez elég furcsa megfogalmazás volt, de a lényeg benne van. Az emberek nagyképűek, és azt hiszik, hogy ők a világ urai.

-Min gondolkodunk? -gondolkozásomból egy ismeretlen hang rázott ki. Oldalra néztem és a szám tátva maradt. -Elvitte a cica a nyelved? -percekig csak bámultam. 

-Én... ö...

-Ezek szerint igen. Hogy van a lábad? Bocsánat, hogy csak úgy elrohantam. Fontos dolgom volt, ami halasztást nem türhetett.

-Várj, akkor te voltál az aki kiszedett a fa alól és a barlangba vitt? -bólintott. Én ezt nem hiszem el. Nem ez nem lehet igaz! Végre minden rendbe jött, erre felbukkan. Mindent fel fog borítani. Nem hagyhatom.