Supernatural Stories//Odaát Novellák

Without soul By:Sophean

(Sam Winchester angst, spoiler a 6. évadra vonatkoztatva)

Próbálok rájönni, miért volt így könnyebb neked. Mert szeretném elhinni, hogy szeretsz és idővel minden rendbe jöhet.

Lassan.

Idegtépően, szétmarcangolóan, fájdalmasan, felemésztően lassan. Úgy, hogy szinte már el sem hiszem és feladtam.. Pedig még két hónap sem telt el. Csak úgy egyszerűen fáj..

És szar érzés, hogy már Dean is kezd kerülni engem, hisz ő is unja már, amit csinálok. Ő is tudja, hogy nem vagy teljes és baj van veled. Ő is tudja, hogy segítségre szorulsz, ő is tudja, hogy az öccsének szüksége lenne rá. De én önző vagyok és a saját terhemet is az idősebb Winchester vállára teszem. Bár szinte tudom, hogy mikor újra megcsörren a telefonod és te elmész egy vadászatra Samuellel, Dean már a falba veri a fejét, mert tudja mi következik. Mert mindig csak egy témám van.
Nem tudok másra gondolni, csak Rád.

Mert szeretnék a fejedbe látni és tudni mire gondolsz, ha meglátsz vagy meghallod a nevem. Vagy csak hogy gondolsz-e még rám egyáltalán úgy, hogyan azelőtt. Hogy szeretsz-e még, vagy már ezt is elnyomta benned az a valami. Hogy már ezt is elnyomta-e a lelked hiánya.

Mert utálok azokkal a 'már nem érdekelsz' pillantásokkal megsemmisülni.Utálom ezt érezni, miközben lehetne milliószor jobb is. Olyan, mint régen.

De nem, bár én várok és reménykedem. Reménykedem abban, hogy az amit te másokkal művelsz számodra semmit sem jelent és beállok a sorba, hátha egyszer újra célba érek. Nem mintha számítana, vagy érdekelne téged.

Pedig hiányzol.
Ja és szeretlek. Habár lassan belerokkanni ebbe a szarba, nem a legjobb érzés tudod?
Csak látni azt hogy mosollyal az arcodon..
Minden fájdalom nélkül..
Valaki mással..

Mert nekem ez így nem megy..

Minden este azzal a bizonyos 'legszívesebben belehalnék' érzéssel sírni a sötétben. Felemelő..
Nem.
Mégsem..

Mert egy ideje nem találom a helyemet.. Mert hagytam hogy elhitesd velem, semmit sem érek.. Mert hagytam.. Hagytam, hogy a lelkem egy olyan zugába férkőzz, ahová mélyen beleégeted az emlékedet..Úgy igazán.. örökre. Az arcod.. az érintésed.. a csókod.. és az űrt.. Az űrt, amit mindketten kétségbeesetten igyekszünk betölteni valamivel.. Vagy valakivel.. Sikertelenül.. Legalábbis részemről..

Ha őszinte akarok lenni, én már azt sem tudom benned hagytam-e nyomot. Valahogy választ adnak a kérdésemre azok a kis jelek, amiket magaddal vonzol, mikor én és Dean még hajnalban is a laptopot bújjuk, nyomokat keresve, te pedig női parfümmel körbelengve lépsz be a motelszoba ajtaján.
Minden ilyen alkalommal megszakad egy kicsit a szivem tudod? Bár abban sem vagyok biztos, van-e még minek megszakadnia.

És nem azért, mert ez teszed, hanem mert azt látom, hogy neked ez így jó. Élvezed.

Igazából, ha jó ember akarnék lenni azt mondanám, hogy örülök ha boldog vagy.. Bárkivel ..

De kár, hogy hogy én egy kibaszottul önző lány vagyok, aki nem akarja ezt.
Mert nem. KURVÁRA nem.
Azt akarom hogy boldog légy. Boldog.. de velem..

De végül is mint egy játék.. Kiütjük egymást.. Szenvedünk és várunk.. Én rád.. Te pedig.. igazából fogalmam sincs mire..

De poén, tök feleslegesnek érzem magam.. Mert nemrég különleges voltam most meg.
Kilógok.
Mert nem vagyok olyan mint ők.
Nem vagyok tökéletes.
Nem vagyok elég..

Ami azt illeti.. nyílt titok, hogy megvisel az egész, és az is hogy vissza akarlak kapni.
Végülis a párom voltál Sam Winchester.

Nem.. nem akarok úgy csinálni mintha a múltbéli hibáink meg sem történtek volna.. Nem akarok úgy tenni, mintha problémák nem is léteznének számunkra.. Mert rengeteg fájdalmat okoztunk egymásnak.. és ez nem tehető semmissé.

De..

Végső soron én már csak reménykedem. Reménykedem, hogy majd egyszer adunk egymásnak egy újabb esélyt.