Supernatural Stories//Odaát Novellák

Angel with a question By: Sophean

(Castiel oneshot, nincs spoiler)

Castielnek még nem igen volt terve. Azok a szövevényes mondatfoszlányok mind ott tekeregtek agyának mélyén, de sehogy sem akartak összeállni értelmes és egyöntetű szöveggé. Vagy lehet, hogy csak megrekedtek valahol félúton gondolatai peremén, s még csak véletlenül sem találtak utat maguknak ajkaihoz.

Feszengve jelent meg a bunker központi helyiségében, s szárnyainak halk suhogását szolid visszhang kísérte. A terem üres volt. Igazából az egész épületkomplexum üresnek tűnt, de az angyal pontosan tudta, hogy rajta kívül van még itt valaki. Egyetlen ember, akinek társaságát jött felkeresni, remélve, hogy legalább egy rövid ideig nem zavarhatja meg senki kettejük nyugalmát.

A Winchester fiúk ugyanis Cas legjobb tudása szerint tegnap este indultak el az Ohio-i Columbusba, ahol saját feltételezéseik szerint szörnyszülöttek vertek tanyát. Bobby egyik régi barátja él az említett városban és a korosodó vadásztól segítséget kérve telefonált neki, aki sajnálatos módon önmaga is jelenleg egy ügy kellős közepében volt, így a srácokat küldte maga helyett, mint felmentősereget.

Ezek a lények viszonylag régen bukkantak fel. Legutóbb néhány évvel ezelőtt az Indiana állambeli Cicero-ban. Alattomos kis bestiák. Elrabolják a gyerekeket és a bőrükbe bújva szipolyozzák az anyjuk életerejét, és megölnek mindent ami közéjük és a táplálékforrás közé állhat.
Az angyal néhanapján elgondolkodott, hogy Atyja miért is teremtett ilyen lényeket a földre? Ez a gondolat akkor is megfogalmazódott a fejében, mikor Rose készséggel megosztotta vele ezeket a tudnivalókat, amikor az isteni lény az elkövetkezendő napokat érintő terveiről kérdezte a vadászt.
Így már akkor tudta, hogy a srácokat barátnőik és egyben vadásztársaik is elkísérik a másik államba.

-Cas?-hallotta meg az ismerős hangot az angyal és a főfolyosó felé fordult. Ott állt vele szemben a legfiatalabb Winchester, s áthatóan zöld szemeivel meredt rá. A testvértrió egyetlen női tagja, az az agyonféltett kishúg, aki egyszerű indokkal húzta ki magát a fent említett „rendkívül veszélyes" vadászat alól. Amint beütött Bobby telefonja, ő csak annyit mondott, mielőtt szobájába vonult volna:
„Öten már túl sokan lennénk. Menjetek, vigyázzatok magatokra és hívjatok ha kell a távoli segítség."
Szó sem volt arról, hogy a vadászlány félt volna. Egyszerűen nem tudta kultiválni azt a fajta vérontást és öldöklést, ami ezzel a 'munkával' járt, így ahányszor csak tehette, inkább a kutatómunka terhét vette a vállára.-Hello Lena!-üdvözölte a várt alakot a ballonkabátos.

-Mit keresel itt?-sétált közelebb Castielhez a lány, miközben hosszú barna haját hátrasimítva belegondolt abba, milyen mogorván is hangozhatott mondata. Hiszen örült annak, hogy az angyal itt van, így mihamarabb próbálta menteni na menthetőt. –Mármint félre ne érts, tök jó, hogy itt vagy, csak váratlan.- dadogta zavartan és mindannak ellenére, hogy a józan ésszel belegondolva imént kimondott szavaiban nem lelhetne negatív utalásra, ő mégis azt gondolta, a szárnyas máshogy is értelmezheti azokat. Bár a baj leginkább az volt, hogy amint a Cas megjelent a színen Lena Winchester józan gondolkodása csak múló emlék maradt. –Úgy értem, hogy kerülsz ide?-a lány legszívesebben pofon vágta volna magát azért a sok sületlenségért, amik száján oly könnyedséggel szaladtak ki, mintha agya csak ostobaságokat volna képes összehordani. De mindazonáltal minden kimondott szóval egyre idiótábbnak érezte magát.

Castiel arcán alig látható mosoly játszott, ahogy a Winchester egyre inkább csak pironkodott, de az angyal nem ezt vette észre, csak a bájt, ami körülvette a vadászt. Összeszedve magát éppen szólásra nyitotta volna a száját, hogy válaszolhasson a megannyi színben feltett kérdésre, de a lány ezúttal is megelőzte.
-Mégis, hogy kerültél volna ide?-teszi fel ismét a kérdést, de ezúttal Cas is tudja, hogy csak magának és rögtön meg is adja rá egyéni válaszát.-Azzal a dimenzióugrásos izével.-szögezi le és mosolyogva emelte tekintetét a ballonkabátosra, aki összehúzott szemöldökkel nézett vissza rá.-Vagyis szárnyakon. Ez az! Szárnyakon.-gesztikulált jelentőségteljesen, majd elfordult, mintha csak valami eget rengetően fontos dolgot kellene megnéznie a társalgó másik oldalán, de a férfi hallotta, ahogy magában motyog.-Dimenzióugrás? Komolyan? Hogy lehetsz ekkora idióta?..
-L-Lena én..-kezdett volna bele Castiel, bár még mindig fogalma sem volt arról, pontosan hogyan mondja majd el, de lassan kezdte frusztrálni a helyzet és szeretett volna minél előbb túl lenni a nehezén. De balszerencséjére, vagy örömére, ezt maga sem tudta még pontosan eldönteni, de Lena ismét ellopta ajkaiból a szavakat.