Supernatural Stories//Odaát Novellák

I'll be good By: Sophean

Kedves olvasók! Csak azt szeretném közölni veletek, hogy  készült egy blog az irományaimnak, így  már nem csak wattpados platformon elérhetőek, s esetekben valószínűleg több dolog oda fog  felkerülni. A linket megtaláljátok a komment szekcióban.  Jó olvasást! :) 

Esetleges spoiler 12.évados szereplőre.

A lány csörtetve rohant keresztül az avaron. Az éjszaka dermesztő csöndjébe lépteinek zajával keveredve vegyült bele az a komor, sötét kétségbeesés, mely menekülésre késztette abban a pillanatban is. Néhány másodpercre egyszer-egyszer megállt, s egy fa mögé rejtőzve próbált fülelni. Biztos volt benne, hogy a nyomában vannak. Tüdeje veszett módon égett, szíve a torkában dobogott, több sebből vérzett. Ruhái cafatokban lógtak rajta. Elméjét pedig elborították a szenvedésnek azon borzalmas visszatükröződései, melyek még most is olyan tisztán élnek az emlékezetében, mintha most is újraélné őket. Minden lépése borzalmas fájdalmat okozott, szinte azt sem értette, hogyan képes még mindig a menekülésre
-A rohadt életbe!-halkan szitkozódott, ahogy lába egy kiálló gyökérbe akadva adta meg magát és elvesztette egyensúlyát. A lehullajtott levelek tompították némileg az esést, de Alexa egész testében a bénító fájdalom csak újabb útjára kelve adta át a lányt a gyötrelem magasabb szintjének. Egy másodpercig elgondolkodott rajta, hogy nem küzd tovább. Hogy hagyja, hogy elkapják és visszahurcolják a bázisra és kiöljenek belőle minden emberi érzelmet. De az a fájdalom, mely a gondolat hatására eluralkodott rajta kibírhatatlanabb volt minden eddiginél, amit élete során elszenvedni kényszerült. Ez a fájdalom nem fizikális volt, sokkalinkább belső, de annál kézzel foghatóbb. Gondolatainak felszakadozott tébolyából öntisztulva került mindenek felé a kép egy férfiról, melynek könnyes tekintete örökre a lány tudatának legmélyére égette magát. Nem tudta volna elviselni, ha fájdalmat okoz neki. Fel kell állnia és tovább kell mennie, hogy figyelmeztesse őt. Meg kell menekülnie, hogy Ő biztonságban legyen.
Ahogy próbált erőtvenni magán csak az előtte elterülő egyre gyérebb erdő korhadó fáinak homályos körvonalaira révedt, s valahol nem is annyira távol meglátta azokat a halvány fénypontokat, melyek egyetlen reményét jelentették szorult helyzetében. Azok az apró kis földi csillagok a ligeten túl azt jelezték, hogy a város ezen része még nem hajtotta álomra a fejét, s néhány ház ablaka, mint a vészkijárat villódzó lámpása kacsintgat felé, hogy arra meneküljön.
Halk nesz üti meg a fülét. Valami olyan hangocska, mint mikor az ember a száradó harasztra tapos újra és újra. Valaki követi őt. Gyorsan kell cselekednie, így hát minden erejét bevetve vergődte magát ismét talpra, mit sem törődve a mindent elsöprő szenvedéssel, mely testének minden porcikájában lüktetett, gondolatait ehyelyett inkább csak a célja irányáéba terelve próbálta elméjében felidézni a képet, hogy milyen is volt Sam Winchester, mikor utoljára látta. Mert csak ez volt képes tartani benne a lelket. Annyira próbált a vadász tökéletességének elméjébe idézésére koncenrtálni, de minden alkalommal csak az a féloldalas mosoly és a lágyan sötét tekintetet tudta felidézni, mely minden egyes alkalommal képes volt rávenni arra, hogy egyre jobban beleszeressen. Már ha ez még lehetséges volt.
Nem tudta volna megmondani hogyan, vagy miként, de olyan gyorsan verekedte át magát a rengetegen, hogy lábai ismét bizonytalanságra kényszerültekm ahogy a csúszós földút betonra váltott. Egy parkoló szélén állt rogyadozó térdekkel, arra különösen figyelve, hogy elkerülje az utcai lámpák számára diverzáns fényét, melyek felfedhették volna. A parkoló csak félig volt tele. Alexa egy sötét színű Cadillac mögött lelt rögtönzött menedéket, hogy néhány másodpercig kifújhassa magát, s gondolatban újraalkosson egy tervet a menekülésre, hisz eddig csak a fény volt a cél, s amint idáig elérkezett minden akkora homályba burkolódzott előtte, hogy muszáj volt időt adni egyébként is ködös elméjének. Nem volt ideje hosszas gondolkodásra, a léptek zaja erősödött mögötte elhúzódó terep felől, ő pedig jobb megolsást nem látván reménykedett, hogy észrevétlenül beosonhat egy szobába abban a motelben, amihez a parkoló is tartozott. Nehézkesen manőverezve táncolt át a félig szabad pályán, s mélyen belül fohászkodott, hogy legyen nyitva az az ajtó, amely felé oly kimondottan igyekszik. A bejáró mellett húzódó ablakon nem szűrődött ki fény, s még a függöny is csak félig volt elhúzva.
Lexy egy lepukkantnak ható geep lökháritójánál guggolt le újra, s hátratekintve két alakot látott körvonalazótni az erdő felől. Gyors léptekkel tette meg a távolságot a kocsitól az ajtóig s jelen pillanatban már annyira a rá váró veszélyekre koncentrált, hogfy amint kinyilt az ajtó, s e is csukódott a háta mögött, agyában egyetlen pillanatig sem fogalmazódott meg a gondolat, hogy mi van, ha a szobának lakója is van. Ez egészen addig a pillanatig nem foglalkoztatt, míg a függönyt gyorsan elhúzva szembe nem került egy épp fürdőből kilépő igencsak alulöltözött pasassal. Egy gyors lépést tett felé, s mielőtt az akár csak villanyt gyújthatott volna, maradék erejéből akkora ütést mért a nyurga srácra, hogy annak még reagálni sem volt ideje. A vörös lány erőtlenül rogyott az ágyra, s a sötétítőn át beszűrődő minimális fényben keresni kezdte az imént hűvösre tett fiú mobilját, amit viszonylag hamar meg is talált a tőle távolabbi éjjeli szekrényen. Átverekedte magát az ágy másik oldalára, s a földön összekuporodva vette a kezébe a készüléket. Halvány fehbéres fény hatolt a szoba sötétjébe, ahogy üzembe helyezte azt és egyenesen az 'üzenetek' szolkgáltatásra lépett. Nem kockáztathatott a telefonálással, hisz tudta nagyon jól, hogy a BMOL éppúgy, ahogy a bunkerben minden mást, a Winchesterek telefonbeszélgetéseit is lehallgatja. Nem volt rá semmien garancia, hogy az SMS-eket nem fogyelik-e, de talán még ebben reménykedhetett. Ahogy a Címzett mezőbe beütötte a testvérpár fiatalabbik tagjának számát egy pillanatig tanácstalan lett. Nem tudja, hol van most. Csak annyit, hogy egy motel az erdő szélén. Tekintetével kutatni kezdett, hisz mint jártas szobahasználó abban biztos volt, hogyha máson nem is a szobák kulcsain mint önreklám szerepel a motel neve. Nem kellett sokéig kutakodnia, hisz azon a helyen ahol a telefon volt, majfnem közvetlen ott fgeküdt a szoba kulcsa is. A gyér fényben alig, de végül kiolvasta róla az információt amire szüksége volt, s ezen három szóval bocsátoitta útjára az elektronikus üzenetet: