Supernatural Stories//Odaát Novellák

Nightmares

(Castiel oneshot, spoiler a 6. évadra vonatkoztatva)

Hangosan zihálva riadok fel. Félig ülő helyzetben, görcsösen markolva a takarómat próbálok levegőhöz jutni, miközben érzem, ahogy a szívem a torkomban dobog. Eltelik pár másodperc, mire végre kirajzolódik előttem az ágyam körvonala a sötétben és rájövök, hogy a szobámban vagyok. Ahogy körbetekintek, látom a vibráló számokat az éjjeliszekrényemen fekvő órán. Fél hármat mutatnak.

A hajam nyirkosan tapad a homlokomra, felkaromon pedig libabőr jelenik meg a hűvös levegő érintésére. Lábaimat átkarolva hajtom a fejemet a térdeimre, enyhén ringatva testemet, miközben próbálom zakatoló szívemet megnyugtatni. Azonban, amint lehunyom a szemem ugyanaz a rémkép kerül előtérbe az elmém rejtett zugából, mint majdnem minden nyomorult éjszaka. Az a pillanat amikor a testét elnyelik a sötét hullámok. Élesen beszívom a levegőt és felkapom a fejem. Makacsul küzdök a látásomat elhomályosító könnyek ellen, sikertelenül. Hangosan fújtatva az ingerültségtől lerúgom magamról a meleg takarót és belebújok a papucsomba. Kikémlelek a szobám ajtaján, majd a törülközőmet és vastag pulcsimat magamhoz szorítva elindulok a fürdő irányába. Semmi kedvem most összefutni a testvéreimmel, igaz általában ilyenkor már mindketten javában az igazak álmát alusszák, de szeretek biztosra menni. Így is túl sokat aggódnak értem mostanában, én pedig fölöslegesen próbálom őket meggyőzni arról, hogy nincsen semmi bajom. Ezek csak álmok. Halkan ellépdelek Dean ajtaja előtt és meghallom tompa horkolását átszűrődni a vastag falapon, hamiskásan elmosolyodom. Ez két dolgot jelenthet. Első esetben Rose is olyan mélyen alszik, hogy már nem zavarja a hang, azonban ezt erősen kétlem a másik sokkal kézenfekvőbb esetben még ébren van és pillanatokon belül hozzávág valamit a fivérem fejéhez. Nem akarom megvárni a végkifejletet így a folytatom az utamat.

Kis idő múlva már a zuhany alatt állva fordítom arcomat a langyos víz felé. Hagyom, hogy felfrissítse a testem minden porcikáját, majd a fejemet lágyan masszírozva mosom meg hosszú barna hajamat. Kissé kelletlenül mászok ki a hidegebb levegőre. A tükörről letörölve a párát megvizsgálom a sötét karikákat a szemem alatt.

- Lehetne ennél rosszabb is. - mormogom magamnak, majd felkapom a törölközőmet és amennyire lehet, kidörzsölöm a vizet a hajamból, ezt követően megragadom a fésűmet, hogy legalább valamennyire meg tudjam zabolázni dús sörényemet. A hajkefével vívott félórás harc után utam a konyhába vezet egy kis meleg tea és édes ízek reményében. Odateszem főni a vizet ezután pedig az egyik szekrényben kezdek el kutakodni a nasiért, amit sikeresen eldugtam Dean elől. Túl sokszor kaptunk már össze azon, hogy melyikünk ette meg a másik utolsó félretett energiabombáját, így jobbnak láttam bebiztosítani magam, elkerülve ezzel a rázós helyzeteket. Megvárom a halk fütyülő hangot, majd a gőzölgő csészémmel és egy csomag keksszel lehuppanok az egyik asztalnál a könyvtárban.

Megdörzsölöm a szememet remélve, hogy így majd enyhül a tompa sajgás a fejemben, ami a több napos kialvatlanság miatt jelentkezett, de tudom, hogy ilyen egyszerűen nem szabadulok meg a problémától. Ahogy az álmaimtól sem. Az elmém pedig napról – napra egyre horrorisztikusabb pillanatképeket villant fel nekem Casről aki épp az isten háta mögött tart angyalkereső hadműveletet. A távolság idegileg kikészít. Sam többször próbált már megnyugtatni, mondván, Castiel tud magára vigyázni én pedig csak túlreagálom a dolgot, ami talán igaz is, azonban a természetemből fakadóan képes vagyok betegre aggódni magam a legapróbb dolgok miatt is.

A nyugtalanság összeszorítja a bensőmet, én pedig átadom magam az érzésnek. Engedem, hogy az agyam minden pillanatot felidézzen abból a napból, ami már belevésődött az emlékezetembe annyiszor futottam rajta végig. Az érzéseim újult erővel ragadnak magukkal, mintha csak most élnék át minden percet, amely homokszemként pereg le a fejemben. A tehetetlenség, csalódottság, düh és a mérhetetlen fájdalom, amit az elvesztése okozott. A maga után hagyott űr elviselhetetlenné vált, szinte megőrjített, a bűntudat pedig eluralkodott rajtam és még a mai napig is fellángolt bennem hiába tért vissza közénk azóta Cas épen és egészségesen. Minden pillanatban amikor rám mosolygott, vagy csak egy röpke csókot váltottunk a lelkem szinte szárnyalt a múlt pedig egyszeriben feledésbe merült. Azonban, ez mégsem irthatja ki belőlem a kétségeimet, amik aztán magukkal rántanak a mélybe. Csak egy szavamba kerülne és máris itt lenne mellettem, hisz minden egyes hívásomkor pillanatokon belül megérkezett, mintha csak arra várna, hogy magamhoz szólítsam, mégsem tudom kiejteni a nevét a számon. Túl nagy teher lennék a számára. A bögrémért nyúlok és belebámulok a sötétlő folyadékba, amíg a tekintetem el nem homályosul a visszatartott könnyeimtől. Remegve fújom ki a levegőt és felemelve a fejem próbálom visszatartani gyengeségem árulkodó jeleit, azonban egy azúrkék szempár rögtön rabul ejt, én pedig megdermedve elakadó lélegzettel figyelem, ahogy a kedves mosoly lehervad szeretett angyalom arcáról, amikor meglátja, milyen állapotban vagyok.