Supernatural Stories//Odaát Novellák

Ordinary miracle

(Dean Winchester Oneshot, Spoiler a 3-12.évadra vonatkoztatva)

-A rohadt életbe Sam! Mi van, ha..-Dean ideges hangja töltötte be a a folyosót. Aztán a bentről kiszűrődő tompa üvöltés. Az idősebbik Winchester újra az ajtó felé rontott, de az öccse minden erejével akadályozta a bejutását.-OTT AKAROK LENNI!-kiabált vele a vadász. Pedig nem rá volt mérges. Abszolút nem. Csupán az idegesség beszélt belőle. Jobban mondva ordított. Ő, a nagy Dean Winchester, aki visszatért a Pokolból, megjárta a Purgatóriumot, megölte a Halált. Ő, a hírhedt Dean Winchester, aki minden elé álló akadályt legyőzött az életében. Ő, Dean Winchester, aki eddig minden haramiával, túlvilági lénnyel és szörnnyel megbirkózott, most rettegett. Egy olyan világ tárult elé az utóbbi órákban, ami csupán ismeretlen terepet tartogatott számára. Idegen volt az egész. Idegen volt minden. Annyi kérdés kavargott a fejében, hogy nem volt képes szétválasztani tőlük a saját gondolatait. A testvére aggódó tekintettel vizslatta őt és arról motyogott valamit, hogy megérti. Érti a nagy szart! Semmit sem ért! Legalábbis még nem. Ő nem mindig volt ott a szeszélyes időszakokban. Ő nem tudja milyen volt egy "téves riasztás" miatt felriadni az éjszaka közepén és kocsiba ülni, hogy a célba érve csak annyit mondjanak, még nem jött el az idő.

-Gina nem akarja, hogy bent legyél!-Sam már elengedte őt, csupán kezét vállára téve tartotta kartávolságban az ajtótól, ami előtt úgy állt, mint egy biztonsági őr egy bevásárlóközpontban. Egy másodpercig mulatott magában a képen. Mi lett volna, ha mégsem lépnek erre az útra és az öccse befejezhette volna az egyetemet? Mi lett volna, ha nem futotta volna többre annál, hogy drogos suhancok kijelölt védőügyvédje legyen? Szerencsét próbált volna őrként? Dean elméjébe kúszott az az idióta film. Mi is volt a címe? Oh igen. Éjszaka a múzeumban. Röhejes volt elképzelni Samet abban a khakiszínű szerelésben, miközben egy viaszból kifaragott, életre kelt Robin Williams figurával társalog. Eljutott egészen addig a pontig, miként üldözné őt dübörgő léptekkel a t-rex csontváza, aztán egy újabb zihálásba fulladó üvöltés rántotta vissza a valóságba.
Azt hitte halk volt. Hogy minden körülötte csak hangtalan, néma suttogás. Pedig a világ hangos volt. Senki sem nyomta le a képzeletbeli távirányítón a némítást, csupán Dean Winchester ereiben lüktető vér, s torkában dobogó szíve minden zajt elnyomtak körötte. Vagy azok csak a gondolatai voltak? A félelmei? S a mögöttük megbúvó tünékeny reményfoszlánytól elválasztó, nyomasztó sötétség, mely minden másodperccel csak egyre több feszültséget pumpált teste minden porcikájába?
-Mi van, ha történt velük valami?-kérdezte reszkető hangon, s meg sem várva a választ újabb kérdést szegezett Samnek.-Mi van, ha az oxigénhiány ártott neki?-a fiatalabbik Winchester igyekezett a lehető legtöbb magabiztosságot magára erőltetni, Dean azonban látta azt az egy pillantást. Azt a fél másodpercet, mikor megingott, de annyira bízott az öccse szavaiban. Annyira hinni akart neki.
-Nem lesz semmi baj. Mindketten meglesznek.-Sam csöppet sem meggyőző mosolyt eresztett meg, s egy pillanatra sem tágított az ajtó mellől. Sőt még mozdulatra kész volt, mikor újabb kiáltás hangzott bentről. És motyogás.
Figyelte, ahogy bátyja keze ökölbe szorul és tudta, hogy most neki kell benne tartania a lelket. Pedig maga sem tudta mennyire hihet a dologban. Tudta, hogy a bent lévők erősek és sok mindenen keresztül mentek már, de erre a helyzetre senki sem készült fel.Orvost hívni már akkor késő volt. Útnak indulni pedig mondhatni lehetetlen. Önmagában némán nevetett a gondolaton. Keserűen nevetett. A Winchesterek szótárában mikor szerepelt utoljára ez a szó? Lehetetlen.

Dean egészen addig a pillanatig megfeledkezett a harmadik személyről mellettük. A szőke nő ott ült a folyosó másik oldalán a falnak dűlve, s a helyzet kezdetétől fogva sztoikus maradt s némaságba burkolózott.Jobban mondva attól a pillanattól kezdve, mióta ő, Dean megfenyegette, hogyha segíteni próbál odabent, az lesz élete utolsó cselekedete. Bár nem kételkedett abban, hogy a brit egyetemes jó kiképzést kapott, vagy hogy ért ehhez-ahhoz, de az ajtó túloldalán folyó esemény túl fontos dolog volt ahhoz, hogy egy maga fajtát a felesége közelébe engedjen. Sőt, ha ezáltal kettejük közül akármelyiknek baja történik, az minden esetben Toni és társai lelkén szárad majd. De első sorban Arthur Ketch fizet majd meg érte.