Kínos Pillanatok

Adrienette: Megbántam

                          (Folytatás)

Hogy mit hoz a holnap, az még rejtély, ám a kíváncsiság nagyúr! A titkokra egyszer fényderül és még kérdéses, a Happy End.

*********************************

Van, mikor az ember úgy érzi, már nincs min változtatni, a remény meghalt, vége van. Ám egy új nappal, új lehetőség virrad, a kérdés már csak az, hogy élünk-e vele?

Adrien is ezen agyal, mióta kikászálódott az ágyából. Nathalinak azt mondta, hogy most nem éhes, kihagyta a reggelit és hamarosan közeleg az ebéd idő. Semmi kedve lemenni az ebédlőbe, az olyan lenne, mintha minden ugyan olyan lenne, mint az előtt... *Mi előtt is?* gondolja hirtelen, rég semmi sem olyan már, mint régen. Amióta édesanyja eltűnt, semmi sem a régi, apja megváltozott és nem is foglalkozik vele, kapott egy ajándékot, melyet nem sokan érdemelhetnek ki és ezzel az ajándékkal együtt, rátalált valakire, egy olyas valakire, akinek a puszta gondolatáról képes volt kirángatni őt a mélységből. És erre ő mit csinált? Elveszítette őt, az egyetlen személyt, aki a fény volt számára, ebben a kietlen sötétségben, aki a kiutat jelentette egy szörnyű életből. Vagy csak egy rózsaszín köd lett volna ez az egész? Mindig is ilyen lett volna minden? Egy hamis valóság, melybe öntudatlanul beleringatta magát? Még ha ez is lett volna, akkor sem tudja figyelmen kívül hagyni a kézenfekvő dolgokat. Ez nem holmi illúzió volt. *Plagg igenis itt van, ahogy a gyűrű is a kezemen*, mely most is erővel tölti el, ha megérinti. Kisebb áramhullámokat érez keresztül száguldani a testén, eddig ezt még észre sem vette, vagy csak figyelmen kívül hagyta? Pedig igen bizsergető érzést hagy maga után, szinte már mámorító.

Behunyja a szemét, majd kezét az arcára teszi, pontosan arra a helyre, melyet Katica megütött, még mindig rajta érzi szerelme kezét, mintha idő utazáson venne részt, mégsem ő az ura a testének, nem ő irányít, kívülről figyeli a jelenet.

Katica könnyektől csillogó szemeit, összeszorult a szíve, nem tudta mihez kezdjen. Amint meglátja, hogy ajkai, mármint Macska ajkai Katicáéra tapad, behunyja a szemét és kezeit ökölbe szorítja. *Nem kellett volna...* Tudja, hogy már a tollal is penge élen táncolt, de a határt csak akkor lépte át, mikor megcsókolta a lányt. Mikor pedig Katica ezért egy pofonnal jutalmazta, felnyílt a szeme.

Egy pohár víz landolt a fején, melytől vissza csöppent a valóságba, prüszkölt néhányat, miközben a szemét a törölgette.

-Ez meg mégis mire volt jó?-kérdezte

-Úgy állsz itt, mint egy lecövekelt vas horgony, arról nem is beszélve, hogy nem figyelsz rám!-tett szemre hányást a kis kwami, miközben mancsait összefogta maga előtt és komolyan meredt az előtte álló, csurom vizes fiúra.

-E-Ez nem igaz! Figyeltem!

-Igen? Akkor mit mondtam?-Repül közelebb a fiú arcához, fent tartva a szemkontaktust. Adrien válaszra nyitja a száját, ám be is csukja, ezt még eljátssza vagy kétszer, majd zavarában, az ablak felé tekint. Az eget sötét, komor felhők tarkítják, a mai nap teljesen olyan, mint maga Adrien, végtelenül szomorú.

-Hajh kölyök...-rázza meg lemondóan a fejét Plagg, miközben közelebb repül hordozójához. Csak pár centire állt meg előtte, így Adrien kénytelen volt minden figyelmét a kwamijának szentelni.-Adrien, nem kerülgetem a forró kását, ezt igenis jól elcseszted.-szontyolodott el hirtelen a fiú-Viszont!-erre a kijelentésre azonnal felkapta a fejét.-semminek sincsen vége, míg azt nem mondják. Még van esélyed, viszont az időd véges, hozd helyre mielőtt még nem csak ti fogtok szenvedni a baklövésed miatt. Ha egy szuperhős vétkezik, akkor az kihat mindenre és mindenkire, hozd helyre, mielőtt még Párizs is belebonyolódik.