Kínos Pillanatok

MariChat: Megbántam

                                  (Folytatás)

- Oké... Azt akartam mondani, hogy van egy ötletem. A legegyszerűbb az lenne, ha bocsánatot kérnél tőle, elmondanád, hogy mennyire sajnálod és hogy volt okod rá. Persze ehhez az kell, hogy meghallgasson, na meg, hogy ne mennyen el. Hmmm...ha olyan helyre menne, amit szeret, megvan az esély arra, hogy azon helyen maradna. És ha valamivel eltudod érni, hogy meghallgasson, van rá lehetőség, hogy ne haragudjon. Szóval használd fel azokat a dolgokat amiket szeret, én nem ismerem ezeket, de te tudod.-mondta el az ötletét, amit úgy gondolt beválna. Leginkább a körülötte lévő lányok szerették az ehhez hasonló ,,megoldásokat" szóval úgy gondolta működhet.

- Igeeen...itt van egy kis probléma. Sokat találkozunk, de nem beszél arról, hogy miket szeret. Még ha én kíváncsi is lennék rá...- megy el a kedve Adrien-nek. Katica nem beszélt sokat magáról neki, amit megtudott, hogy a szüleivel lakik és, hogy egy idősek lehetnek, evvel viszont nem hinné, hogy sokat tudna kezdeni.

- Óóuu, értem. Nincs baj...A barátai. Tőlük mindent meg lehet tudni, de persze burkoltan.-Adrien már nyitotta volna a száját, mikor Mari még hozzátett valamit- Valahol biztos találsz valamit.- Adrien-nek kikerekedtek a szemei az ötlettől. *Valahol... az nem muszáj, hogy egy személy legyen.*

- Igen, tudom is, hogy honnan. De ha ez megvan...nagy kérés lenne, ha utána még segítenél? Ne aggódj, csak a hellyel...-próbálta nem kínos helyzetbe hozni magát, de valljuk be ez már rég kínosnak bizonyult.- Nem. Nyugodtan segítek, miután vannak információid írd meg és meglátjuk, hogy mit hozok ki belőle.- játszott idegesen az ujjaival, attól a gondolattól, hogy pont neki kell segítenie.

- Nagyon köszönöm Marinette! Nem is tudod mit jelent ez nekem- ölelte át örömében a lányt,akiben még a levegő is megakadt. *Te se tudod nekem ez mit jelent.* Miután elváltak mind a ketten a házuk felé vették az irányt. Marinette belépve a szobájába nem az a jelenet történt vele, amire Tikki gondolt. A lány az asztalához sétált teljes nyugodtsággal, az arca teljesen semleges volt, semmit sem lehet leolvasni róla. Tikki-t az asztalra téve egy tál süti mellé, leült a székére, majd meredt a nagy semmibe.

A kis kwami nagyon aggódott gazdája miatt, nem ezt a reakciót várta tőle. Azt hitte sírva fog fakadni, mint tegnap este és folyton azt hajtogatja, hogy "Adrien mást szeret". De Marinette pont az ellenkezőjét tette, semmit. Ami még jobban megrémítette szegény kis lényt.

- Marinette? Mi a baj?- tükröződött hatalmas nagy aggodalom Tikki hatalmas kék szemeiben.

- Tikki. Miért ilyen kegyetlen az élet? Ugyan az történt velem, mint amit én tettem Macskával.-suttogta, kwamijára sem pillantva.

- Azért nem pont ugyan az...

- Tudod,hogy értem, Tikki! Beszélnem kell Macskával...de mégis mit mondjak ezek után? Meg se fog hallgatni.- kelt ki magából, majd fejét az asztalára tette és folyamatosan ütögetni kezdte hozzá.

- Jó ezt hagyd abba! És ne aggódj Marinette! Macska nem ilyen, biztos vagyok benne, hogy meg fog hallgatni.

- Mint emlékszel az Eiffel-toronynál elment. De nem hibáztatom, ahogy viselkedtem vele... Szívtelen vagyok.- csordult ki az első könnycsepp.

- Ezt most szívd vissza! Nem vagy az! Csak nem gondolkodtál előtte...

- Vagyis ugyan az- mondta majd egy megállíthatatlan sírógörcsöt kapott.

*********************************

Közben Adrien-nél

Amint hazaért, felszaladt a szobájába, majd belépett gépén a Katiblogra.