Kínos Pillanatok

LadyNoir: Megbántam

                                      (Folytatás)

Alya hitetlenkedve bámult a már utcán száguldó lány után, nem értette miről van szó, úgy érezte, hogy lemaradt valamiről, nem is sokban tévedett.

Marinette a könnyeivel küszködve szalad a hotel felé, melynek címét elég sokára sikerült Macskából kicsikarnia. Nem törődött a járókelőkkel, sem a piros lámpákkal, befordult egy sarkon, hogy kifújja magát. Hirtelen Tikki repült ki a lány zsebéből, majd Mari arcához szállt.

-Marinette, mégis mit tervezel? Nem vagy olyan állapotban, hogy az utcákon rohangálj, majdnem elütöttek! Kétszer is!-Tikki feldúltan pillantott a lány szemeibe, látszott bennük az eltökéltség és az utóbbi napok keserűségei. A Kwami tudta, hordozója helyre akarja hozni a dolgokat, kissé szeleburdi és úgy tűnik túl makacs is ahhoz, hogy le tudja most erről beszélni. -Bármit mondj, vagy tégy, ne feledd, te egy szuperhős vagy, és úgy is kell viselkedned, az emberek nem láthatnak ilyen állapotban.-Mondta komoran.

-Igen Tikki-szontyolodott el egy kicsit a lány, mire a Kwami arca felderült *komolyan veszi* gondolta, majd döntött.

-Ne csinálj semmi butaságot!-közölte majd kuncogott egy kicsit-Siess, vár a kandúrod!

-Tikki!-pirult el a lány

-Hehehe, tudod a varázs szavakat!-Már a lány is felnevetett.

-Rendben van, Tikki...

****************

Macska a Marival való beszélgetése óta úton van, reménykedik benne, hogy össze találkozik Katicával és beszélgetnek, bár az hogy sírva kellett látnia Marinette-t, kissé feldúlta. *Hisz pár perccel ezelőtt még semmi baja nem volt, vagy csak nem vettem volna észre?* gondolkozik már hangosan is. Újra meglendíti a botját és ismét a levegőben van, hamarosan besötétedik néhány csillag már látszik is az égen, ilyenkor olyan, mintha elég lenne csak a kezét kinyújtania ahhoz, hogy könnyedén levehessen egy ragyogó égitestet az égboltról. *Lehet, ha lehozhatnám neki a csillagokat az égről... talán megbocsájtana* A gondolatra elmosolyodik. Milyen könnyű is lenne, ha ez lenne a megoldás, megtalálná a módját, hogy teljesítse, hisz bármi is történt eddig velük, mindig egyre inkább beleszeretett. Tagadhatatlan, szerelme egy cseppet sem lankadt azóta az eset óta. A pofonra gondol, majd a hangnemre, melyet ő maga ütött meg, olyan volt, mintha az apja mondta volna... De ez ő volt. Megrázza a fejét, majd magasabbra löki magát. Továbbra is abban bízik, hogy valahol megpillanthatja a társát, esetleg egy háztetőn ülve, a gondolataiba mélyedve, vagy csak egy újabb támadás helyszínére sietve, még akkor is, ha most egy harchoz van a legkevesebb kedve. A botja újra lendült, majd megtámaszkodott a tetején és körülnézett.

Sehol senki és egyre csak sötétedik, nem akarja feladni, de az egyik fele azt hajtogatja, hogy "Ma már úgy sem találkoztok" míg a másik "Még nem szabad feladnod". Ismét sóhajt egyet, majd leereszkedik egy erkélyre, pontosan arra az erkélyre, ahol Katicával szeretett volna beszélni.

-A Rohadt életbe!-Csap a korlátra, majd mérgesen beletúr a hajába.-Ekkora barom is csak én lehetek.-szitkozódik már hangosan, majd feldúltan kezd járkálni.-Argh én feladom! Katica nem olyan aki csak úgy járkál Párizsban, mikor nincsen semmi baj.-élesen beszívja a levegőt, majd kifújja azt.-Ha ma nem akkor megpróbálom holnap.-határozza el magát, majd felugrik a korlátra, elő veszi a botját, majd épp rugaszkodna el, mikor valaki rákiált.

-Várj Macska!-kiáltja a már jól ismert női hang.

-K-Katicaaa...-Veszti el Macska az egyensúlyát, majd zuhanni kezdene, ha két kéz nem kapná el a levegőben, majd húzná fel a korlátra. Mindketten a padlón kötnek ki, ijedt tekintettel egymásra néznek, majd elnevetik magukat.Egyikőjük sem gondolta volna, hogy ez fog történni, ha összetalálkoznak, valami rém ciki, síri csendes jelenet fordult meg a fejükben, nem pedig az, hogy önfeledten fognak nevetni.